Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.
Ülésnapok - 1939-13
Az országgyűlés felsőházának IS. ülése 1939. évi december hó 12-én, kedden. 85 Ezek átveszik a földet, de mi lesz, ha ez az osztály megszűnik 1 ? Kibírja ez az ország azt, ha oda kezdenek fejlődni a dolgok, mint például Franciaországban, ahol ilyen területekre már nincs vevő és mert szétdarabolták azokat és gépekkel sem müvelhetők. Figyelemreméltó azután a nők részéről a menekülés a faluról. Ez mindenhol korábban megkezdődött és nálunk is komoly jelenségként mutatkozik. Sok kisgazdalegény már nem tud magafajta feleséget kapni, mert a kisgazda leánya már csak iparoshoz, vagy városi alkalmazotthoz hajlandó férjhez menni. (Ügy van!) Más országokban e kérdéssel már régen komolyan foglalkoznak, kutatóintézeteket állítottak fel, amelyekkel igykeznek a falusi életet megkönnyíteni, a falusi asszonynak munkával való túlterhelését megszüntetni. Az idén nyáron Drezdában a mezőgazdasági világkongresszus több osztályban^ számos ülésen tárgyalta ezeket a kérdéseket. Csodálkozással kérdezték, hogy nálunk, Magyarországon nincs ilyen probléma, mivel Magyarország etekintetben nem képviseltette magát. Kénytelen voltam mindig azt válaszolni, hogy nálunk ezek a jelenségek megvannak, do még nem jöttünk rá, hogyan lehet ebből politikát csinálni. Sokat szeretnek hivatkozni a külföldi példákra. Ezekből is azt szeretnék bebizonyítani, hogy a külföldön is hasonló dolgok történnek. Ezeknek a tendenciózus fejtegetéseknek még jóhiszem6ségét is kénytelen vagyok kétségbevonni. Külföldön, akár Németországot, akár Olaszországot nézzük, a termelés fokozása a vezérgondolat. Németországra nézve — azt hiszem — nem akad olyan ember, aki ezt kétségbevonná. Telepítésük elsősorban, a válságos években tönkrement kis- és nagybirtok újból való bekapcsolását célozza a termelésbe. Másodsorban a népszaporodásban beállott visszaesés megállíti'isál célozták. Kísérleteztek a falura való visszatelepítéssel. Az ipari pangás éveiben sok vállalkozót kaptak, aki az igen kedvező feltételek által elcsábítva hajlandó volt falura kimenni. Amint az ipari konjunktúra javulni kezdett, ezek otthagyták a földet és visszamentek a városba. Jellemző, hogy míg 1923-ban a telepeseknek 40%-a nem volt mezőgazda, addig 1937-ben már csak 4-8% másfoglalkozású telepes akadt. A telephelyek nagyságát is állandóan emelték, mert míg 1931-ben az átlagos nagyság 10-5 hektár volt, 1937-ben már 19-9 hektár. A németek ezt a vállalkozásukat teljéién a magántulajdon elvei alapján hajtották végre. A — mondjuk — megváltási ^ r 100 hektárnál nagyobb egységeknél 1937-ben 715 és 4525 márka között volt hektáronként, a kisebbeknél 976 és 5208 márka között. Megalkották azonkívül közismert Erbhof-törvényüket, amely a célszerűtlen elaprózódást hivatott megakadályozni. Hasonló intézkedéseket ismételt sürgetés dacára még a földreform útján föklhözjuttatottaknál is hiába kértünk a kormánytól. Sok szó esik újabban különösen az Olaszországban történő dolgokról. Itt nem merem a földreform szót használni, mert ahányszor egy olasszal beszéltem és ezt a kifejezést haszuáltam, mindig kijavítottak, hogy náluk nincs földreform, náluk bonifikáció folyik. Az olaszoknál is a termelés fokozása a vezérelv. Ök ftzt mondják: »Tőkeszegény ország vagyunk, tehát azt a tőkét, amely rendelkezésünkre áll és amelyet erre a célra elő tudunk teremteni, a leggazdaságosabban kell kihasználnunk, illetve olyan megoldásokat kell választanunk, amelyeknél a legkevesebb tőke kell a fenti cél eléréséhez. Munkaerőben meg fölöslegünk van, tehát olyan megoldást választunk, amelynél kis tőkével sok családot juttathatunk kenyérhez»« A kormányhoz közelálló propagandánk újabban mindig a szicíliai példára szeret hivatkozni, azért méltóztassanak megengedni, hogy a rövidség kedvéért főleg ezzol foglalkozhassam. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Szicíliában — táji adottságai és történelmi fejlődése következtében — a tengerparti településektől eltekintve nem fejlődött ki a FelsőOlaszországot annyira jellemző tanyarendszer, hanem inkább kevés nagyobb település van. Kevés az úthálózata és főleg" vízellátása ütközik nehézségekbe. Ezért csak a nagyobb egységek tudtak külterjes gazdálkodás — állattenyésztés és gabonatermelés — mellett megmaradni. Hogy ezeknek a területeknek termelése és népeltartóképessége fokoztassék. ahhoz olyan befektetések szükségesek, amelyeket magángazdasági alapon megoldani nem lehetett. Ezért Olaszország többi részében előrehaladva a bonifikációkkal. most ezekre a területekre került a sor. Az előzetes tanulmányozások alánján meg állaptíották, hogy mintegv 500.000 hektár az a terület, amelyen a munkálatok mogkezdendők. E munkálatokra egymilliárd lírát irányoztak elő. Ebből mintegy 400 millió líra az. ami teljesen az állam által végzett bonifikációkra kell, a többi — mivel a tulajdonosok magánhitelhez nem tudnak jutni — a tulajdonosok által végzendő munkálatokra szükséges. Ennek a 600 millió lírának felhasználására külön intézetet alapítottak. Az egységesen kidolgozót 1 tervek alapján ez az intézet végeateti a bonifikáeiókat, amelyek az egyes birtokokon szükségesek, hogy az állam által megadott lehetőségekbe bekapcsolódhassanak. Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy nem célszerű, hogy a birtokosok oladósodva kezdjenek újszerű bel terjes gazdálkodásba, mert nem nagyok ott sem a mezőgazdaság kereseti lehetőségei és Olaszország más részeiben szerzett tapasztalatok szerint a legambiciózusabb és legértékesebb gazdák mennek tönkre, viszont a gazdák nagy része csak úgy tudna megszabadulni a bonifikációval kapcsolatban vállalt adósságától, ha immár értékesebbé tett birtokának egy részét eladná, ez pedig a nagy kínálat következtében áresést eredményezne, úgy intézkedtek, hogy az intézet maga veszi át a felajánlóit területeket, birtokrészeket és ezeket^ a különböző korporációk útján hasznosíllatja. A tulajdonosnak az állam a befektetéseknek 32 százalékát téríti meg f s amennyiben gazdasági épületet is emelt, úgy további 12 százalékot térít meg és kisebb, egyéb speciális befektetések esetén az állami visszatérítés felemelkedik egészen 50 százalékig. Minthogy itt egy gazdálkodási irányaiban a régitől egészen eltérő nagyon belterjes gazdálkodási módról van szó, tudatában vannak annak, hogy ez a tulajdonosoknak nagy nehézségeket fog okozni. Itt is mindenben segr gükre igyekszik lenni az állam a tulajdonosoknak. Itt is a rendelkezésre álló tőke gazdaságos kihasználására törekednek. Az eddigi tapasztalatokból megállapítottak, hogy ezeket a nagy átalakításokat legkevesebb tőkével és legkevesebb nehézségekkel, a részes müvelés bevezetésével lehet megoldani.
