Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-10

56 Az országgyűlés felsőházának 10. ülése 1939. évi augusztus hő 18-án, pénteken. Gróf Apponyi Károly: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mólyen t. Felsőház! Az együttes bizottság a képviselőház által elfogadott szö­vegezésben általánosságban és részleteiben egyhangúlag elfogadta és elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. A törvényjavaslat maga nem hoz nóvumot, hanem az 1922. és az 1931. évi hasonló tárgyú törvénycikkek kibővítését tartalpiazza. Az igazságügyminiszter úr által előterjesztett — vagyis a 33. felsőházi számú — törvényjavaslat szövegét a képviselőház ál­tal elfogadott — tehát a 34. felsőházi számú — szöveggel összehasonlítva konstatálom, hogy ez az új szöveg a 4. §-ban lényegtelen változ­tatásokat tüntet fel. a 7. § egészen új, minek­folytán az eredeti 7. § 8. §-szá változott, <a 8. § (4) bekezdése szintén új és végül teljesen új a 9. § is. Az így elfogadott módosításokból az tű­nik ki, hogy az igazságügy miniszter úr üdvös és nekem is nagyon rokonszenves javaslata a képviselőházban történt tárgyalás útjáu nemcsak megerősítést, hanem némi fokozást is nyert jeléül annak, hogy a kormány és a par­lament a törvényjavaslat címében foglalt visszaélések hatályosabb megtorlására egy­aránt elszánt. Az egész vonalon mutatkozó tendenciát tehát, vagyis, hogy a fizetési eszközökkel, kül­földi követelésekkel és vagyontárgyak kivite­lével elkövetett visszaélések hatályosabb meg­torlásban részesüljenek, ezentúl, magam is őszinte örömmel és megnyugvással fogadom, egyrészt azért, mert a javaslat a büntető esz­közök alkalmazásában a felső határt semmi­képpen nem lépi túl. másrészt azért, mert az előbbi törvényjavaslatokkal szemben igen erő­sen fokozott büntetéseket helyez kilátásba, ami a visszaélések súilyos voltával teljesen párhuzamban van. Arra érzem magam indíttatva, hogy a kormánynak gratulációmat fejezzem ki azért, hogy ezen a vonalon erélyes fellépésre hatá­rozta el magát. Ha a jelen törvényjavaslatban megtorlásra kerülő viszaélések indító okát kutatom, há­romféle okozatra találok: idegesség és félelem, gonoszság és végül butaság. A visszaélők go­nosz szándékát, akár hazafiatlanságból, akár szabotálási célokból történik is az, az egész köz­véleménnyel egyetemben megbélyegzem. A butaság, habár a vétkesek akaratán kí­vül e*ik, kíméletet nem érdemel, mert sérti a iközgazdaság érdekeit és ennél­fogva hazafiatlan cselekedet. Ebben a te­kintetben is fennáll a tézis, hogy a törvény nemismerése annak következményei alól nem mentesít. A vétkezők harmadik kategóriájába sorozom azokat, akik ugyan sem gonoszságból, sem ostobaságból viszaélni nem akartak, de akiket idegességük és gyávaságuk olyan utakra terelt, hogy a törvénnyel kollizióba ke­rültek. Eszem ágában sincs ezeket megvédeni, de hajlandó vagyok azon indokokat felkutatni, amelyek őket hibáik elkövetésére késztették. Az idegesség és a gyávasáe a mai kor ál­talános betegségi tünete. Okozójuk a háborús pszichózis, az idegek hadjárata, a hisztériának világszerte virulása. a külpolitikai helyzet bo­nyolult volta és a belpolitikában mutatkozó bizalmatlanság. Mindezek arra késztetik a gyenge idegzetű egyéneket, hogy a véleményük szerint veszélyben forgó vagyonukat a szerin­tük okvetlen bekövetkező végpusztulástól meg­menteni akarják, minek következtében a rossz szándékú besúgók meghallgatására hajlamo­sabbak. Be vájjon miért is van jelenleg annyi ember a világon megijedve? Mert a külföldi és belföldi rémhíreknek hitelt adnak, mert készpénznek fogadják el azt, amit a be nem avatottak, vagy a rosszakaratúak felelőtlenül terjesztenek. Kérdem: kik és miért terjesztik a rémhíreket? Saját gyávaságuk leplezésére, vagy fontoskodásból, hogy tájékozottságukat másokkal elhitessék, vagy gonosz szándékból. Nem tagadja senki, hogy válságos időket élünk, de nem először és sajnos nem utoljára. Ebben a- tekintetben szeretnék utalni arra, hogy a történelemben minden megismétlődik és hogy Ben Akiba szerint a világon minden már megvolt. Ha példának okáért viszagon­dolunk az 1820-as és az ezt követő évekre, kon­statálhatjuk, hogy akkor az újkeletű eszmék és a nemzetek ébredése minden elnyomás ellenére veszéllyel fenyegette az európai rendet. Palé­ologue »A titokzatos cárról« írt nagyon érde­kes könyvében az orosz birodalomban folyó titkos munkáról beszámolva, a következőket írja (olvassa): »E titkos munkáról La Ferro­nays francia nagykövet, a kitűnő megfigyelő jelentést tett kormányának. Az egész fiatalság és különösen a tisztek át vannak hatva a mo­dern eszméktől. (Mennél merészebb az eszme, annál több talajra talál köztük. Ez a fiatal­ság leginkább a legszélsőségesebbet csodálja, kedveli és helyesli a kihágásokat, sőt a bűnö­ket is, amelyek a szabadság szeretetéből szü­letnek. És a gyalázatos Louvel még a császári gárda vezető tisztjei körében is védelmezőre talált.« Tovább (olvassa): »A jóstehetségü Joseph de Maistre már sokkal ezelőtt felismerte az orosz lélekben rejlő felforgató hajlamokat. Egyik hivatalos táviratában a következőt jó­solta: Ha a felizgatott nép európai mintájú forradalmat kezdeményezne, nem is tudom megmondani, mily félelmetes következmények­kel járna ez. Bella, horrida bella.« Fenti idézetemből vájjon ki nem látja a mai viszonyokkal való hasonlatosságot? Az egész világon az idegek fesziUtséo-p ismét majdnem kibírhatatlan. A világpolitika láz­görbéje ismét magasra emelkedett. A rémhír­adás orgiákat ünnepel. A belpolitika terén olyan egyének kísérleteznek és törekszenek ér­vényesülni, akik erre sem nem hivatottak, sem politikai és morális képzettség felett nem rendelkeznek. Anélkül, hogy a világ rémhíradásának legnagyobb részével azonosítanám magamat, kuriózumként egynéhány közismert adatot is­mertetek: Európa minden frontján milliószám­ra fegyverben állanak az országok népei és ha az idők során kihirdetett katonai bevonuláso­kat valaki pontosan összeszedte volna, akkor Európa minden országában a teljes mozgósítás már régen befejeződött volna. — A spanyolok Gibraltár bevételére készülnek. — Danzig kér­dése a világháborút napokon belül ki fogja robbantani. — Szerencse, hogy azóta már he­tek, sőt hónapok is multak el. — A tengely­hatalmak Magyarországnak ultimátumot küld­tek. — És így tovább. A belföldi bajokról beszámoló hírek a kül­földi híresztelések nagyításai mögött elma­radni nem akarnak. Suttogják, hogy minálunk foradalom veszélye fenyeget, hogy az öreg­e.serVész már nem tud helyén megmaradni. Majd a Németbirodalommal szemben teljes be-

Next

/
Thumbnails
Contents