Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.
Ülésnapok - 1939-32
Az országgyűlés felsőházának 32. ülés ha az ifjúság így gondolkozik, mert nem a pillanatnyi konjunktúra után kell menni. Ez az egészségtelen tünet is azért mutatkozott, mert annakidején a Klebelsberg-féle iskolaépítkezések kapcsán mindenki azt hitte, hogy itt állások kínálkoznak és mindenki tanárnak vagy tanítónak ment, mert azt gondolta, hogy hamar álláshoz jut. A vége az lett, hogy egy hatezres, nyolcezres számú, túlméretezett értelmiségi ifjúsággal kerültünk szembe. En nagyon óva intem az ifjúságot innen. erről a helyről is, hogy az orvosi és mérnöki pályát el ne hanyagolja azért, mort a pillanatnyi konjunktúra ezeknek a pályáknak nem kedvez. Éppen az orvosi pályán a közeli jövő ben igen nagy szükséglet fog mutatkozni és az orvosi társadalom szociális és gazdasági igényeit előbb-utóbb ki kell elégítenünk (Helyeslés.) és meg kell oldanunk azokat a nagy problémákat, amelyek ma az orvosok megélhc tését megnehezítik. Igen t. Felsőház! Aat hiszem, méltóztattak velem együtt átérezni és teljesen megérteni, mit értek én egyetemi teljesség alatt. Ezek a vezetőgondolatok irányítottak, amikor a jelen pillanatban részben a kellő számú, megfeleld színvonalon álló tanár hiánya miatt, részben S ediigi a mi értelmiségi szükségletünk miatt ií árom egyetem két kart, illetve a harmadikon néhány tanszéket szüneteltetni óhajtok. Örömmel járultam hozzá, hogy ezt az intézkedést a jaivaslat átmeneti intézkedésnek minősítse. mert meg vagyok róla győződve, hogy ha a meglévő karokon és egyetemieken komoly, cé! tudatos tudományos és oktató munka fojj folyni, akkor igen rövid időn belül rákerül a sor, hogy elhárulnak ezek az akadályok éújra fel lehet állítani, illetőleg újra meg lehet szervezni ezeket a karokat. Óva inteném azonban minden utódomat attól, hogy me,'-' gondolatlanul 8—10—12 személyes karokat állítsanak fel. Ez nagyon elhibázott kultúrpolitikai elgondolás ivolna. A második kérdés, amely itt a Felsőház ban fóleg egyházi résaről merüít fel, a kép viselőházban inkább a városok szempontjából adtak ennek kifejezést, a jogakadémiák struktúrájának a megváltoztatása. A jogakadémia kat én nem óhajtom megszüntetni. En a jogakadémiákat redukálni kívánom két évfolyamos akadémiákká, amelyeknek tanulói eaután átmennek az egyetemre. Ha a jogakadémiák fenntartói es tanárai helyesen fogják meg a kérdést, evvel az intézkedéssel lehet a jogaka démia a imái tanulmányi rendszerben egy iga zán helyes irányú ás igyümölcsöző intézménynyé, mert ha a jogakadémián valóban ott lesz nek, valóban tanulni fognak és alapos elő képzésben részesülnek a hallgatók, ha a tanár úgy fog velük egyénileg foglalkozni, ahogyan az egyetemi tanár talán éppen a hallgatók sokasága miatt nem tud, akkor a jogakadémia jó eJőiskola lesz és minden egyetemi szívesen fogadja hallgatóit a harmadik és negyedik évfolyamra. Ebben a tekintetben meg azt is óhajta-nám megjegyezni, hogy én már meg is indítottam a tárgyalásokat az illetékesetekéi két jogakadémia, a katolikus és a református jogakadémia tekintetében, hogy a jogak.: miai gondolat mellett másirányú akadémiai gondolatot fejlesszünk ki. Egyik helyütt reskedelmi és közgazdasági irányú képzésiül van^ szó, másik helyütt r>odig inkább köziga; gatási irányú kiképzésről. Mindkettő egéé ges igiondolat és azt a rendszert volna hivat vi FELSŐHÁZI NAPLÓ I. ? 1940. évi október hó 16-dn, szerdán. 433 j éppen a jogtudomány terén tovább vinni, amely a közgazdaságtudományi karon megrvan a kereskedelmi fakultások közt és a mezőgaz dasági fakultáson megvan a. mezőgazdasái'i akadémiákkal kapcsolatban: az akadémiát végzettek átmehetnek a magasai)!) egyetemi kiképzésre, de maga az nkadómiai kiképzés i bizonyos pályákra diplomát ad. Egyházi azemponból kénytelen vagyok rá mutatni, hogy a jogakadémiáknak ez a két évfolyamira való redukciója tökéletesen meg felel az 1790 : XXVI. te. 5. pontjának, a.m 1> amellett, hogy megadja a jogosítványt az evangélikus és református egyháznak, hogy miként a katolikusok, ők is felsőbb iskolákat tarthassanak f nn, ezzel szemben azonban megmondja, hogy «a közoktatási rendszer, mely f». Karok és Rendek t lőtérjesztéséhez kénest Gfeltsége által» — a jelen pillanatban a Kormánvzó úr által — «lesz meghatározandó, ezen iskolákra is egyaránt ki fog terjesztetni». Vagyis a jogakadémiának is és minden felsőbb iskolának a szerint a tanrendszer szerint kell működnie, ahogyan az országos tanterv kereté ben az állami iskolák működnek. Ha tehát ki mondatik, hogy annak az cgvetemi hallgató nak, aki az egyetemen vizsgázik, az egyetemen kell hallffiatnia,. akkor ahhoz a jogakadémiák naik is alkalmazkodni ok kell és úgv kell a ma gnk tanulmányrendjét megállanítnniok. Ttt tehát én az egyházak fenntartó joopát egváltn Iában nemesaik, hogv nem érintettem, hinein a lecmaeyobb tiszteletben tartom, amidőn a múltjukban igen érdemes, de a mi öt és hat oktatási redvzerünkben már elnvnlt intézményeket ism^t életkéoeis és a felső oki a fcáafl rendszerbe beilleszkedő iskolákká kívánóra tenni. "Baffay öexeelí'Mic'ájánnk we<Hegv//v-ét nein hagyhatom szó nélkül, ö egvfelől sérelmet lát ebben az inézkedésben. almit én határozottan el kell hogy hárítsak magamtól, mert In én a felekezeti oktatás tekintetben mindig a legnagyobb megértés álláspontjára helyezkedtem s in« mé<r inkább ez a kötelességem, meri hi-zen "Erdélyben a mrarrvarsáfot és M ni'iírvnr sznlleni pnen a felekezeti iskolák tartották fenn. TTgy él wem tehát, nvíltnn megmondhatom, hogy séreleimről a felekezetek, a« e«ryházak velem szeimben neim jogosultak beszélni. Második megjegyzése volt "Raffay ö e\eel lene ; á iának sainos. nines jelen — az evangélikus egyházra célozva az, hogy annyira me-iesorhitanok az ő jogaikat és lehetőségeiket, hogy már az lesz a következmény, hony az • elemeken evangélikus tanár efryált»lAbaD nem int szóhoz, szemben azzal, hogv T)ebreeennek református, Budapestnek nedig katolikus eüveteme van. Tisztelt Felsőháza* Ennek a katoliku- mnek. amely alapításában. I izonyos külsőségeiben és bizonyos szerfartá saiban ma is katolikus ecvetem és amelynek a vagyona katolikus, de lényegileg mégî« ál lami egvetem. mert az 1848-as törvénycikkek kel az állam, illetőleg a kultuszminiszter fen uh/! • alá rendeltetett, mondom, ennek az állítólag tiszta katolikus egyetemnek a bölcsészed kárál ebben a Házban az evangélikus T)om;movszky Sándor, az orvosi karát az Mkns Bakay Lnjos. jogi karát a* evangélikus Tomcsányi Mórié képviseli (Derültspq.) és. sajnos, csupán a kalolíkus teológiai kar nem tudott evangélikus képviselőt választani. (Derültsép.) így fest a katolikus egyetem és hasonlóképpen a debreceni rcfor 75