Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-32

434 Az országgyűlés felsőházának 32. ülése 19^0. évi október hó 16-án, szerdán. inátus egyetem, melynek egyébként a katolikus Hüttl Tivadar a képviselője ebben a Házban. Így fest ez a felekezetiség szemben azokkal a tényekkel, amelyeket Raffay Sándor igen kedves barátom vélt megállapíthatóknak. Csak azért tartottam szükségesnek ezt megállapítani, hogy az ő állításaival szemben a magam állítását alátámasszam. (Helyeslés.) Igen t. Felsőház! Igen röviden szeretnék még két kérdésről szólni, amely tulajdonkép pen csak egészen röviden került itt szóba Domanovszky Sándor barátom előadásában. Az egyik a tandíjrészesedés kérdése, vagyis a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, hogy meg kívánja szüntetni a tanároknak az egyetemi tandíjjövedelemből juttatott részesedését és e helyett egy költségvetésileg biztosított állandó pótlékot kíván megállapítani. Ennek többféle oka van. Amint itt, úgy a vizsgadíjaknál is függetleníteni szeretnem a tanári jövedelmet a diákok által fizetett tandíjtól, a közvetlen kapcsolattól, függetleníteni kívánnám pedig azért, mert az egyetemi tanárokra nézve nem tartom kellemesnek és méltónak, hogy bárminő gánccsal vagy vádaskodással, vagy esetleg gyanúsítással illessék őket. (Helyeslés.) Meg kívánom pedig másodszor azért szüntetni, mert — amint Domanovszky Sándor felsőházi tag úr itt kifejtette és ahogyan azt hiszem a soproni kar képviselője, Cotel Ernő igen t. barátom itt megmondotta — igen nagy diszparitás van az egyes egyetemek tanárai között a mai tandíjrendszer következtében. Ez a diszparitás még nagyobbá válik, mert sem a kolozsvári egyetemnek, sem a szegedinek nem lesz akkora tandíjjövedelme, hogy abból megfelelő tandíjrészesedés volna juttatható és így előfordulhatna, hogy Kolozsvárott, ahol egyelőre alkalmazkodnunk kell a régi tandíjrendszerhez, amelyet az idegen impérium alatt lép tettek életbe, a tanároknak jóformán nullára menne a részesedése. Ezt a kérdést én egységesen tartom szabályozandónak az összes tanárokra nézve. (Helyeslés.) Végül — amit talán elsősorban kellel t volna említenem — ez teszi lehetségessé a tandíjkérdés végleges rendezését, aminek az első lépése már az idei tanév második félévében be fog következni. A pénaügyminiszter úr által a költségvetés keretében rendelkezésre bocsátott összeg birtokában ugyanis módom lesz a fenntartási járulék és fenntartási pótlék címén fizetett összegeket törölni és ennek folytán olyan progresszív, helyesebben degresszív tandíj rendszert megállapítani, amelyben a hallgatók igen nagy százaléka részesülhet igen lényeg' s kedvezéshen. (Élénk helyeslés.) úgy, hogy az eddigi 20 százalék tandíjmentes helyett körülbelül a hallgatók fiO százaléka fog nem mentességben, hanem igen nagy mérséklésben részesülni. Vagyis a félévenkint 30 pengős diákszociális, testnevelési, könyvtári pótdíjakon felül a hallgatók 20 százaléka nem fog többet fizetni, ami eddig elérhetetlen volt. A tandíjrendszer végleges megállapítása nál és a tandíjrészesedes kérdésének rendezésénél — amelynél meg fogom hallgatni az összes illetékes egyetemi hatóságok és az ezzel különöskép foglalkozó tanárok véleményét -— igyekszem megfelelő korszerű rendszert kidolf

r«zni. Kötelességemnek tartom azonban kijeenteni, hogy ennél a műveletnél nem vagyok hajlandó arra az útra térni, amelyet az ország leszakított és most visszacsatolt területein készen találtara. Mi nem követhetj* i az úgynevezett utódállamok rendszerét abban, hogy mesterségesen termeljünk felesleges szellemi prolatariátust. (Helyeslés.) Nekik nem volt értelmiségük kellő számban és ezért úgynevezett gyorsíorraló kurzusokon képeztek ki középiskolai érettségizetteket és egyetemi diplomás liataleinbereket és ezt a tanoij oly arányú mérséklésével tették lehetővé, amely egyáltalán nem felel meg az európai szokásoknak és a feunálló gyakorlatnak. Nem akarok itt régibb példákra hivatkozni, csupán a legújabb berendezésű európai államokra, Németországra és Olaszországra hi- • vatkozom, mint azt röviden Domanovsztky barátom is megtette itt beszédében. Ezekben az államokban niaigasabb a tandíj, mint nálunk. En az ő példájukat kívánom követni: magasabb tandíj, — természetesen a mi szerényebb viszonyainkhoz mérten még mindig kisebb lesz mint az ottani, — de sok kedvezmény azoknak, akik megérdemlik, (Helyeslés.) a szegény ós tehetséges fiúknak, a szegény és szorgalmas tanuloknak; tehetségtelenséget azonban nem vagyok hajlandó támogatni, semminő formában. (Helyeslés.) A bukdácsoló diák nem kap kedvezményt s akik szüleinek módjában vau megfizetni a magas tandíjat, azok fizessék meg. De itt nem külső szempontok az irányadók, nemi az a szempont, hogy kinek az apja van a IV. vagy a VII. fizetési osztályban,^ — mert ma ez is szempont a tandíjmentesség megadásánál — mert lehet, hogy az az V. vagy IV. fizetési osztályban lévő állami tisztviselő, akinek 3—4 felnőtt gyermeke van, e miatt sokkal nagyobb terhet visel vagy öokkal ruszszabb körülmények között él, mint más valaki, akinek csak egy gyermeke van. (Ügy van! Ügy van!) Az összes körülmények mérlegelésével, nem szegénységi bizonyítványok alapján (Helyeslés.) és nem ilyen formális elbírálások alapján, hanem a tényleges tanulmányi eredmény, s a szülők tényleges jövedelme és helyzete alapján fogjuk ezeket a kérdéseket elbírálni, Magyarországon minden magyar tehetségnek, bárminő társadalmi rétegből származzék tei joga van alhfhoz, hogy a tanulásira módot és alkalmat kapjon, viszont senkinek sincs joga, — amint egy volt képviselő kollégám mondotta egyszer a képviselőházban — karitatív diplomához. (Helyeslés és derültség.) Szánalomból, elnézésből, szeretetből nem adhatunk senkinek sem diplomát, mert ezzel nem neki teszünk jót. hanem a nemzetnek, az egész magyar népnek okosunk kárt, ha h'ányos képzettségű, gyeuge embereket rászabadítunk, akár mint tanárokat, akár mint ügyvédeket, akár mint orvosc* kat ezek/re a pályákra. (Ügy van! Ügy van!) E magasrendű szelekciós szempontnak kell bennünket ennek a kérdésnek elbírálásánál irányítani. Amit itt elmondtam, abban benne van az én diáikszociális elgondolásaimnak rövid foglalata is: támogatni az arra rászorult, tehetséges és szorgalmas magyar ifjút és kiszorítani a felső oktatásból mindazokat, akik nem odavalók, akik erre nem alkalmasak, de esetleg más pályákon hasznos munkásai lehetnek a magyar életnek. (Helyeslés.) T. Felsőház! A törvényjavaslat egyes intézkedései visszatetszést keltettek egyes városokban, egyes kategóriákban: nem mondom, hogy egyházakban, wart úgy érzem, hogy egyházi részről komoly ellenvetés nincs. Az egyházak részéről inkább elvi tiltakozás hang-