Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-32

426 Az országgyűlés felsőházának 32. ülést mielőtt az előttünk fekvő törvényjavaslat indokolását ismerhettük volna, abban a hitben voltunk, hogy a pécsi bölcsészeti kar szüneteltetésének okául a kormány a középiskolai tanárok nagy számát, az ezen a szakon lévő túltermelést és egyben a takarékossági szempontokat fogja majd felhozni. Amikor utána érdeklődtünk az elképzelt számbajöhető indokoknak, akkor arra a megállapításra jutottunk, hogy a középiskolai tanárok elhelyezkedésének ma egyáltalában nincsen akadálya. A tanárképzésben tehát nincsen túltermelés és túltermelésről a jövőben sem lehet szó. Hiszen a lakosság szaporodása a statisztika szerint a csonka kis országban is évente 60—70.000 lélek volt, a mostani országgyarapodással pedig az 1920-ban volt nyolcmilliós lélekszám 13 millióra emelkedett, aminek folytán a lakosság növekedését ezentúl minimálisan is évi százezer lélekre lehet tenni. A lakosságnak ez az állandó emelkedése a középiskolák folytonos^ szaporítását vonja maga után, ami« egyébként a nép állandóan emelkedő kulturális igényei is követelnek. Látjuk a fizikai élet minden megnyilvánulá- ! sában az igények állandó növekedését. Csak j természetes, ha mindezzel arányosan a szel- j lemi élet terén is fejlődnek az igények és ha j tán a fejlődés nem volna arányos az anyagiak i terén való igényemelkedéssel, akkor szerintem az államhatalomnak volna elsősorban kötelessége, hogy a tudásvágyat, a művelődés iránti hajlamot akár propagandával is felkeltse és erősítse a társadalom olyan rétegeiben, ahol azok nem jelentkeznek a szükséges ; mérvben, mint ahogy például nagyszerű hivatalos propagandával sikerüli; ÍI Zöldkereszt és a Stefánia-intézmények által közegészségügyi téren országszerte feléleszteni és felfokozni a legalsóbb társadalmi osztályok igényeit. Évtizedek óta halljuk a panaszt és a miniszterelnök úr is többször szóvátette már, hogy a magyar társadalomból nem lehet kiirtani az ipari és kereskedelmi pályákkal szemben való idegenkedést s hogy az ezen az életpályán mozgó emberek társadalmi (béren nem találják meg azt a megbecsülést, azt a tiszteletet, amely tisztességes munkájuk után megilletné őket s amely megbecsülés kijár részükre a művelt nyugatou és hogy mindezek folyama- , nyaképpeu a mi ifjúságunk a helyett, hogy } ezeket a szabad pályákat keresné, méu mindig tömegesen keresi a köztisztviselői elhelyezkedés lehetőségét. E szomorú jelenségek miatt sokat sopánkodunk. Igyekszünk meggyőzni ifjúságunkat, hogy az iparos és kereskedő munkája is — mint minden tisztességes munka — felemelő, a helyett, hogy komolyan kutattuk volna, mi is hát ennek a jelenségnek tulajdonképpeni oka. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy ennek egyetlen oka az, hogy iparosaink és kereskedőink általában — tisztelet a kivételnek — nem állanak azon a műveltségi fokon, amely alkalmassá tenné őkö! az úgynevezett polgári úriosztály részéről való befogadásra. Ha majd iparosaink és kereskedőink a sajnos csak félműveltséget nyújtó polgári iskolák vagy ipariskolák helyett az általános műveltséget adó középiskolákat fogják végezni és azutan mennek szakiskolába, akkor majd bizonyára megtalálják azt a szellemi kapcsot, amely lehetővé teszi részükre a polgári középosztállyal való benső együttélést. (Ügy ran! half elől.) A középiskolákat tehát már ezért is 19UO. évi október hó 16-ÓM, szerdán. szaporítani kell, amely középiskolákhoz a szükséges tanerőket a bölcsészeti kar neveli. De végtelenül fontos nemzeti érdekek is követelik a középiskolák szaporítását. Márólholnapra soknemzetiségű állam lettünk, amelyben nemzetiségeinkéi; a bennünket körülvevő népek nacionalizmusa huvíti. Mi a nacionalizmusnak — a sokat emlegetett szentistváni gondolat szellemében — kulturális téren nem kívánunk gátat vdini, azonban minél több jogot adunk nekik ezen a téren, annál intenzívebbé kell tennünk a magyar közoktatást. annál inkább gondoskodnunk kell arról, hogy a magyarság minél szélesebb rétegeit vonjuk be a középfokú oktatásba. Ehhez persze sok, igen sok tanár kell, akik erős, , nemzeti szellemű nevelést kapjanak az egyetemek bölcsészeti karain, amelyeknek működése ezért is kell, hogy teljesen érintetlen maradjon. De nem szabad a pécsi egyetem bölcsészeti karát megszüntetni azért sem, mert e nélkül sem a jogi, sem az orvosi kar hallgatóinak teljes képzést nem adhatunk. A jogi vagy orvosi kar ugyanis csupán szakképesítést nyújt a hallgatóknak, akiknek pedig — különösen a nagyszámú szegónysorsú hallgatóknak — a szaktudáson kívül szükségük van idegen nyelvekre is, mert ezt a szülői ház otthon nem tudta megadni és legfőképpen szükségük van, mint a jövendő társadalom hivatott vezetőinek — különösen a mi sajátos összetételű népességi viszonyaink között és a különböző világnézetek harcának idején — gondolkozásuknak magyar nemzeti szellemben való nevelésére, amit pedig a bölcsészeti kar hivatása megadni. Ez az utóbbi szempont különösképpen fontos a pécsi egyetemnél, amelynek hallgatósága 70%-ban a Dunántúlról jött össze, arról a Dunántúlról, ahol a lakosságnak faji szempontból való összetétele nagyon kevert, ahol tehát a magyar kultúrának nem gyengítése, de a legmesszebbmenő mérvben való kiépítése a legsürgősebb feladat. (Helyeslés.) De mindettől eltekintve, a pécsi egyetem, amely már ma is csonka, mert csak három fakultásból áll a bölcsészeti kar szüneteltetése után már nem is lesz egyetem. Két egymás mellett álló szakfőiskola marad Pécsett, amelyet egymással már semmi sem fog össze. lOzt állítom Hóman Bálint ő nagyméltóságával, a kultuszminiszter úrral és kiváló tudóssal szemben (Szilágyi Lajos: Kár, hogy nincs bent a miniszter! A kormány egy tagja sinos jelen a tárgyaláson!), mert hiányzik majd a megmaradó jogi és orvosi kar együtteséből a tudomány egyetemessége és egysége, mert hiányzik majd belőle a tudományok egyesitője, a filozófiai fakultás és ezzel elvész belőle az egyetemi jelleg. A bölcsészeti kar szüneteltetésének másik oka — így képzeltük — a takarékossági szempont és valóban, a törvényjavaslat indokolása — igaz, hogy csak egy szóval — de mégis említi ezt a szempontot. Ezzel szemben illetékes helyen érdeklődve a kérdés iránt, megállapítottam, hogy az államkincstár a bölcsészeti kar szüneteltetésével 80—90.000 pengőt takarítana meg, amely összeg valóban elenyésző az összes egyetemek fenntartására az állami költségvetésbe évenként felvett 21 millióval szemben. Ez a számba sem jöhető megtakarítás igazán nem képezhet elfogadható indokot arra, hogy a pécsi egyetem bölcsészeti karának működését beszüntessék s ezzel az ország leg-