Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-29

Az országgyűlés felsőházának 29. illése 1940. évi október hó 5-én, szombaton. 407 pénzügyi bizottság együttes jelentése alapján »a íomán uralom alól iel z bodrit keltei i délyí országrésznek a Magyar Szent Koroná­hoz való visszacsatolásáról és az országgal egyesítéséről« szóló tö vény avaslat tárával -í. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság cgyüttas jelentését felolvasni szíveskedjék. Tarányi Ft re ne jegyző (felolvassa a bi­zottsági jelentést.) Einök: Ravasz László ő nagyméltóságát illeti a szó. Ravasz László: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! (hallii'k Hallivkt) ti ben az ünnepi pillanatban a törvényhozás maga is keresi a vallás áhítatos igéit, hogy felemelő érzéseit kifejezésre juttassa, háláját az isteni Gondviselés előtt elmondja. Mennyivel inkább tódul az ige az egyház emberének az ajakára, aki ebben a pillanatban a sokezeréves ujjon­gás! ismétli: »Mikor visszahozta az Ür a mi ioglyainknt, olyanok voltunk, mint az álmo­dók, akkor megtelt a szánk nevetéssel és a nyelvünk vigadozással. Hatalmasan cseleke­dett velünk a Ür, a<évt örvrwü' 1 '! v ni ;­gyár törvényhozás áhitatos gondolattal reá­borul e pillanatban arra a mindenható kézre, amely a nemzetek sorsát intézi s közöttük a mi árva magyar népünket is pásztorolja. Ezzel az érzéssel egy tőről fakad a tör­vényjavaslat bevezető részének másik vallás­tétele arról, hogy ez a döntés erv nén lelk°ben megerősítette az igazságba vetett hitet. (Éljen­zés és taps.) Ez'btt s/éz c«; levdőv 1 h-<ng ott el egy nagy magyar költőpróféta ajkáról az a felejthetetlen és megrázó fellebbezés, amely­ben a népek hazájához, a nagyvilághoz, a nem­zetek sorsát intéző emberi hatalmakhoz kiál­tott egy ezredévi szenvedés életért vagy ha­lálért. A magyar vagy-vagy létpörének nagy el lenmondása még nem oldódott fel egészen, (Ügy van! Ügy van!), de hogy derültebb arc­cal nézünk a jövőbe és a tekintetünk bizako­dóbb, azt lehet köszönni annak, hogy az Európa sorsát intéző két hatalmas nemzetnek két hatalmas államférfié Magyarország ügyé­ben igazságot látott és igazságot tett. Ezért köszönetünk száll feléjük. Tudjuk nagyon jól, hogy ez a döntés egy időben adott sürgős kér­dést oldott meg. Ezt a döntést tisztelettel fo­gadjuk és hozzá hűsége en és becsüleesen al­kalmazkodunk. De látjuk világosan azt, hogy ez egy konkrét megoldás, amelyből meghatá­rozott cselekvények sorozata következik, azon­ban nem ítélkezik a kérdés érdemében, abban az örök kérdésben, hogy a Kárpátok kávájá­ban kinek szánta ezt a földet az a hatalom, amely a hegyeket teremti, a folyók útját szabja meg, népeket hív elő a semmiségből és teremti azokat a mi^y féifirk-t is. uk ket esz­közül használva, idői feladattal bíz meg, hogy rövid, de dicsőséges s^flgalat után ÍIIJ­lcsségerel vissza térjenAk elé"5e aki a? idők u v a, a történelem felett áll s múló, emberi meg­oldások felett eleve elrendelése szent akara­tát tartja. (Ügy van! Ügy van! — Hosszantartó taps.) Ebből a törvényjavaslatból egyre erősödő zenével harsog ki a magyar nemzet önérzete és önbizalmának a tudata. Sommiféle jóakarat, semmiféle külső S-etrítsésf n m tudta volna meg­oldani a kérdést sőt lel sem vetette volna a kérdést, ha esrv élni akaró és élni tudó nép a maira lelki, erkölcsi, politikai és katonai ere­jével elő nnm készíti ezt a kérdést (Ügy van! Űgjj van!) és a megoldás küszöbére ei nem hozza. Az, hogy két évtizeden keresztül ez a nemzet csak ezért a gondolatért élt és dobo­zott, (Ügy van! Ügy tan!) az, hegy a határon túl másfélmiilió magyar úgy tudott szenvedni. úgy tudott várni s olyan szent oktalansággal — bármily dőrének látszott — hinni tudott, az. ho.í-y itt a magyar aktivitás, odaát a magyar passzivitás egyre nőtt, s a végén a nemzetnek ez a kettős megnyilvánulása egyszerre fel­kapta, mint a kuger a gályát hullámaira, ve­zérünket, Magyarország kormányzóját, (Hoiz­szantartó élénk éljentét a felsők í: mind n ol­dalán. A felsőház tápjai felállva tapsolnak.) aki személyében mindezt a maeryar életakara­tot megtestesítette és in «testesítette az új honvédsereget. (Élénk éljenzés és hcsszaníart ) tans a /eVház minden oldalin.) aki így ál­lott ott győzelmesen Kolczsvár niacán, mint a kor hőse. aki előtt nagy ígér -lek és nagy em­lékek hadserege tiszte'rő lépésben vonult el, mondom, ez az erő tette kéréssé a miniszter­inek urat és a ktilügyminisz'er urat, (Ho.z­szantertó, élénk éljenzés és taps a felső áz miiaen oldaléin) hotry semmit se kockáztassa­nak, Eemrrit se mulasszanak el és a kellő idő­1 en végrehajtsák pjry vérnélküli honfog^ilás nagy erkölcsi, politikai tényét. És ezt készí­tette e*ő államférfiaknak, nemzetve^eteknek sora, akik az összeomlástól kérdve, esrészen a legú"abb időkig. (Üa van! Ügy van!) erejük legjavát, egész lelkűkéi tették bel? e 1 be a munkába. A részearatás örömünneoén emlé­kezzünk meg az ő könnyes magvetésükről (Üqy van! Ügy ran! Ëljenz 's.) és magvetésüknek vé­res kezekkel való gyomlálííatásáról. Hoth'en István tízesztendős szolgálata, (Elé)Jz éljerz's és társ.) Károlyi GyulanaK nemes szclgá'ata. Gömbös Gyulának lánfro'ó lelke, (Naav ta> s.) Darán vi Kálmánnak világos bölcsasség-e, (Űny vent Üny van!) Imrédy Bélának szívós oda­adása, kormányaikkal együtt, járult ahhoz, hoiry ezt az ünnepet, ennek az eredménynek bokvétaünnenét ma megtarthatjuk. De egy országban nemcsak olyan emberek vannak, akik naíry erkölcsi törvényeket tekin­tenek át és történeti szemlelettel tudnak kö­rülnézni, milliószámra van sz^srény. egysz rű, rcryÜTyü ember, akik csak mérhetetlenül bel­etolok voltak, akik ^ megérezték a felszabadu­lásnak a 1 eteljeseilésnek olyan ölemét, anvt senki kibeszélni nem tud. A névte^n zokogá­soknak keresztvizében lett ecreryé igazán ez a nemzet, könnynek és mocolvnak feredő^áből egys7crre támadt icrézetes lelki crysé^e mert az a magyar, s határon be 1 ^!. hnfárcn k'vül az magyar aki •ríbt'Ől a tényből, ebtől az alkalom­ból tudott velünk sírni és tudott velünk ne­vetni. A magyar a naey bána+a^k a néne. még vieadni is csak sírva tvd. Ilyen ölömet szá­zadok óta nem érzett. (Ügy van! Üay van!) Évszázadokkal kell visszamenni a magyar múlt rene-etegéh-". hogy ennek az örömnek mását találjuk meg. És lám, amikor ideiutottnnk, már megint felfakadnak titkos, m^lv sebek. Elem ti szívünket a bánat és a fájdakm. lel­künk könnyfátyclával betakn ,r a a visszama­radt rezek becr^eit és vnlsrvcit történelmi em­lékeit és átkarolja az odaát síró magyarokat. (Ügy van! 0'gy van!) Megérünk azt az érze­lemvihart, amely rn.ituk keresztülment, az ösz­s/eomlott reménységek, irtózatos csalódások viharát, hiszen másorlszor is elveszítették azt, ami az életüknél is drágább; m Q gévtiük a fé­lelemnek, a megriadásnak a jeleit futó tarló­tüzét a kétségbeesésnek és akiket id vág ez az 70*

Next

/
Thumbnails
Contents