Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-27

Az országgyűlés felsőházának 27. ülése tozó emberek közül: azokat igenis azonnal be tudóin állítani, de ezek csak a vezérkarát tudják betölteni a feladat munkásainak. A perifériákon bizony, egyelőre még nem tudjuk beállítani mindenütt azt az embertípust, amely a feladat megvalósítására legalkalmasabb, de meg vagyok róla győződve, hogy megfelelő képzés és megfelelő begyakorlás után, par esztendő alatt teljes mértékben ki fog épülni az a szervezet, amelyre a Programm végrehajtási' szempontjából szükség van. Kállay Miklós barátom a szatmári kísérlettel kapcsolatban vetett fel bizonyos gondolatokat, illetőleg figyelmeztetett arra, hogy ott is történnek olyan iiibák, amelyeket nem szabad elkövetni. Nagyon tisztában vagyok, azzal, hogy történnek hibák és éppen azért végeztem és végzem ezeket a kísérleteket, hogy rájöjjek a hibákra és kielemezzem, kidolgozzam azokat a legjobb metódusokat, amelyek mellett a hibákat el lehet kerülni. Teljesen igaza van Kállay őexcellenciájának, hogy ennél a szociálpolitikai munkánál roppant óvatosan kell eljárni abban a tekintetben is, hogy többet ne nyújtsunk, mint amennyi annak az embernek az ő kulturális nívója és anyagi ereje szempontjából kell, mert ha többet nyújtok, ha egyszerre magasabb szociális fokra akarom felemelni, mint amely neki megfelel, akkor ezzel csak az ellenkező hatást érem el. (Helyeslés.) Teljesen igaza van őexcellenciájának abban, hogy túlzásbamenés például a házépítés tekintetében az, ha mindjárt túlságosan modern házakat építek, s rögtön a modern higiéniának összes követelményeit tartom szem előtt, mert ez sok mindenféle egyebet is feltételez. Nagyon helyesen említette fel például a fűtési lehetőséget is. Én magam is azon a nézeten vagyok, hogy ennek a munkának mindig alkalmazkodnia kell a helyi viszonyokhoz és nem szabad arra törekedni, hogy az embereket az ő kulturális és anyagi miliőjükből egyszerre olyan magasra dobjam fel, ahol megint elvesznek és nem tudnak hasznossá válni. Én a segítést szukkcesszive gondolom. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy ezt az abszolút primitív, erkölcsileg is, szellemileg is teljesen elhagyatott t embert nem lehet egyszerre magas szociális nívóra emelni. Szukcesszive kell hozzányúlni a dolgokhoz, fokozatosan kell a szociális emelést végrehajtani. A törekvésnek elsősorban arra kell irányulnia, hogy a saját lábán megálló, önálló exisztenciát tudjak belőle teremteni (Helyeslés.), el tudjam előle hárítani azokat az akadályokat, amelyek érvényesülése előtt a mai napig állanak. (Élénk helyeslés.) Azért bocsátkozom bele ilyen kazuisztikába, mert azt hiszem, ezzel tudóik legjobban rámutatni arra, hogy milyen alapon szeretném megoldani a dolgot. Mindenesetre nagy tévedésben van. aki azt a munkát, amely most meg fog indulni, az eddigi állami »akciókkal« akarja összehasonlítani. Eg és föld a kettő. Az állami akciók kétségtelenül egészen rosszak voltak és rossz eredményre vezettek nagyon sok irányban. (Ügy van! a középen.) A legmesszebb áll tőlem az a gondolat, hogy ezekhez az állami akciókhoz hasonló valamit alkossak. Szó sincs róla, Ugyancsak Kállay Miklós igen t. barátom említette azt, hogy a jogsegély megszervezése rendkívül fontos feladata a szociálpolitikának. Ezzel én teljesen tisztában vagyok és ha a szociális szervezet lassan kiépül, akkor az emberek ezt a jogsegélyt is meg fogják kapni és FELSŐHÁZI NAPLÓ I. 191/0. évi július hó 13-án, szombaton. 397 nem félek, hogy ebben a tekintetben valami hiátus marad. A jogsegély biztosítása aránylag még a legkönnyebb feladatok egyike. Valamelyik felszólaló úr, most már nem emlékszem melyik, azt hiszem Schandl őexcellenciája, felvetett egy gondolatot, azt t. i., hogy amennyiben a szociális segítés állatoknak juttatásában nyilvánul meg, gondos kodni kell megfelelő közlegelőknek rendelkezésre bocsátásáról is. Ez megint olyan dolog, amely belevág a kérdés lényegébe és rámutat arra, hogy mennyi mindenfélére kell gondolni akkor, ha egy-egy embernek szociális színvonalát anyagilag javítani akarom. Az kétségtelen, bogy ha egy zsellérembernek egy állatot, egy vemhes tehenet vagy kocát juttatok szociális támogatásképp, akkor arról is gondoskodnom kell, hogy annak az embernek módjában legyen azt a tehenet el is tartani, mert ha erről nem gondoskodom, úgy munkáin hiábavaló. Ebből a szempontból nagyon helyes gondolat a közlegelők juttatása ilyen szegény emberek részére. Nem akarom folytatni ezt a gondolatmenetet, csak rá akartam mutatni arra, mennyire sokágú és aprólékos munka az, amit itt végeznünk kell. Természetesen a háziipar fejlesztése is ebbe a körbe tartozik, de nincs értelme a háziipar fejlesztésének akkor, ha a háziipari termék piacáról gondoskodni nem tudok. A háziipar fejlesztését abban az irányban gondolom, — és ez ma nagyon is időszeírű — hogy visszatérjünk oda, hogy a falusi népesség saját szükségleteit termelje háziiparában. (Élénk helyeslés.) Ez az egyet Ion egészséges megoldás szerintem, mert ezzel lm tározottan emeljük a szociális színvonalai. Kétségtelen, hogy a mezőgazdasági rétegeknél a legnagyobb probléma a téli foglalkoztatás, mert szociális és gazdasági elhagyatottságuknak egyik legfőbb oka az, hogy csak nyáron van foglalkozásuk, télen ellenben — legalább is túluyömórészben — nincs munkájuk. A téli foglalkoztatás kérdésének megoldása tulajdonképpen neon a szociálpolitika, hanem a gazdaságpolitika \'e\:u\iúi\. (Ügy van! i'u.o van!) A mi gazdasági életünk egészének álálli tása, az ipar megfelelő fejlesztése stb. oldaná meg ezt a kérdést radikálisan és alaposan. Hogy ezen az úton mennyire fogunk tudni előremenni, azt nehéz volna megjósolni, az auspiciumok azonban ebben a tekintetben nem a legkedvezőbbek,

s ezért a falusi proletá riátusnak téli foglalkoztatását is, legalább is egy bizonyos mértékig, az alap feladatának kell tekintenem. Es itt a háziipar meglehetős szerepet játszik, de látok egyéb módokat is, amelyekkel ezen a helyzeten segíteni lehet. Egészen kétségtelen, hogy téli foglalkoztatás nélkül nem lehet komoly szociális javulást elérni, mert munkabéremelés egymagában csak a gazdasági életet tenné tönkre., (Ügy van! Ügy van!) A mi mezőgazdaságunk teherbíróképessége bizony körülbelül ki van merítve. Csak egy segít — ez is megint gazdaságpolitikai feladat, — az, hogy mezőgazdaságunk produkcióját és rentabilitását emeljük. Azt hiszem, ez az a terület, amelyen egy erős gazdaságpolitikával a legroálisabban lehet valamit elérnünk. De — mondom — ez mind nem szociálpolitika és mind nem tartozik ide, ebbe a keretbe. Hangsúlyozni kívánom itt, nehogy félreértések legyenek, azt, hogy ennek az alapnak nem egyedül a mezőgazdasági néprétegekkel szemben vannak feladatai, hanem termeszete68