Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-27

398 Az országgyűlés felsőházának 27. ülése sen a városi néprétegekkel szemben is. Én csak azért hangsúlyozom folyfon a mezőgaz­dasági népességet, mert annak az elhanyagolt­sága a legnagyobb és azért helyezem a súlyt a falura, mert a városban már van megfelelő szociálpolitika; a város már azon az úton van, amely útra ón. a falut terelni akarom. Itt most eszembe jut még egy kérdés, amelyet főképen a legutolsó felszólaló felső­házi tag úr vetett fel, amik r or örömét fejezte ki afelett, hogy az eddigi ínségakciós tevé­kenység most egyszerre abbamarad. Erről szó sincsen. Ez nem lehet. Én kénytelen vagyok az eddigi szociálpolitikai metódusokat folytatni mindaddig, amíg azok más módon elkerülhe­tővé nem válnak. Amíg fokozatosan élet­képes exisztenciákat nem teremtettem azokból az emberekből, akik eddig az ínségsegélyre rá­szorultak, addig kénytelen vagyok ínségse­gélyt adni. Itt is tehát egy szukcesszív leépí­tésről és i'gy szukcesszív felépítésről lehet szó, de arról beszélni sem lehet, hogy azonnal megszüntessem az eddigi módszerekkel való segítést. Nézzük csak az idei helyzetet. Az Idén — bár a bevonultak jelentékeny része szabad­ságolva lesz az aratási és cséplési munkák el­végzése végett — rengeteg ember fog elesni évi keresményétől azért, mert bevonult és nem tud keresni. Vegyük csak a szakmánymunká­sokat, akik bevonultak és téli kereset nélkül fognak maradni. Ezeknek az embereknek a télen való átsegítése olyan szociálpolitikai fel­adat, amelyet nem lehet azokkal a — mondjuk — organikus eszközökkel megoldani, amelye­ket én itt inaugurálni akarok. Ezeknek a kér­dését csak momentán segítéssel tudom megol­dani és bizony kétségtelen, az idei télen sok pénzt kell majd az alapból ezekre a célokra fordítanunk. Nem szabad tehát csodákat vár­nunk és nem szabad követelnünk azt, hogy azok az 'eredmények, amelyeknek elérését ez az alap célozza, niáról-holnapra valami nagy mértékben láthatók legyenek. Ennek az egész javaslatnak talán legfonto sabb célja az, hogy az egész állami és társa­dalmi életbe egy új irányt vigyen be. Nem akarom most hosszasan fejtegetni, hogy mi ez az irány. Azt hiszem, az előbb elmondottak­ból ez eléggé kitűnik, de kétségtelen, hogy egéísz közéletünknek és az állam mindennemű funkciójának feltétlenül szüksége van arra. hogy fokozatosan telítődjék a szociális gondo­lattal, a köz iránti kötelességre való figyelem­mel s azzal a követeléssel, hogy mindenki a maga erejéhez képest adjon a köznek annyit, amennyit csak adhat, mert enélkül a közösség a maga feladatait teljesíteni nem tudja. T. Felsőház! Sokan szemrehányást tettek azért, — nem itt ebben a Házban — hogy ez a törvónyjavasat nem tartalmaz olyan rendel­kezéseket, amelyek a vagyonok fokozottabb igénybevételét jelentik szociális célra. Én ebben a javaslatban szándékosan mellőztem ilyen ren delkezéseket, azért, mert ennek a javaslatnak irányító elvéül nem az elvétel gondolatát akar­tam odaállítani és egyáltalában perhorreskáloni — megmondom itt is — azt a szociálpolitikai elgondolást, amely abban merül ki, hogy min­dent elvenni. Nem, én a szociálpolitikát abban látom, hegy mindent adni. (Helyeslés.) Iga/., hogy adni sokszor csak akkor lehet, ha elveszek. erről az állam gondoskodjék más vonalakon, az élet is gondoskodik róla. Én ebben a javas­latban nem akartam hangsúlyozni ezt a szem 1940. évi július hó 13-án, szombaton. pontot azért, mert bizonyos mértékig ellen­kezik szociálpolitikai elgondolásommal. A nagy vagyonok nivellálódásának kor­szakát éljük, a nagy vagyonok leapadnak, mert nem használhatók ki olyan gazdaságosan, mint ahogyan eddig kihasználhatók voltak; tehát "•maguktól mennek a nivellálódás felé. Szerintem ezt erőszakos eszközökkel elő­segíteni nem kell, ez úgyis bekövetkezik. (Ügy van! jobb felől) Viszont olyan helyzetet terem­teni, amely odavezet, hogy a vagyonképzés akadályoztassék, ezt társadalom- és gazdaság­politikai szempontból a legnagyobb bűnnek tartom. (Helyeslés.) Ezért nem nyúltam itt olyan eszközökhöz, amelyek a vagyonok le­bontására vezetnek, ezért nem akartam ebbe a javaslatba olyan rendelkezéseket belevinni, ame­lyek további súlyos megterheltetéseket jelen­tenek. Az állam a magáét úgyis elveszi és az idők — mint mondottam — úgyis ebben az irányban dolgoznak. Ezzel tisztában kell lenni és tisztában kell lenni azzal is, hogy nem & nagyvagyonok azok, amelyek egy államot és egy nemzetet fenntartanak, hanem a mentől több önálló egzisztencia, (Ügy van! Ügy van!) a mennél több hasznos, a közület szempontjából értéket jelentő ember. Hogy mentől több értéket jelentő egzisztencia keletkezzék ebben az or­szágban, ez a célja ennek a javaslatnak és én hiszem, hogy nem máról-holnapra és nem for­radalmi úton, de verejtékes, hosszadalmas, lassú és céltudatos munkával ezt az eredményt meg is lehet valósítani. Kérem a javaslat el­fogadását. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az »Országos Nép- és Családvédelmi Alapról« szóló törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (lyen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a felsőház a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem i jegyző urat, hogy a szokásos módon először a törvényjavaslat címét, azután szakaszainak sor­számat felolvasni szíveskedjék. Agorasztó Tivadar jegyző (Olvassa a tör­vényjavas'lat 1—7. §-ait, amelyekéi a felsőim: észrevétel nélkül elfogad.). Elnök: Ekként a törvényjavaslat részletei­ben is letárgyaltatván, kérdem a t. felsőházat, elfogadja-e azt a részletes tárgyalás során el­fogadott végszerkezetben, igen vagy nem/ Méltóztassanak azok, akik^ a törvényjavaslatot végszerkezetben elfogadják, azt felállással jelezni. (Megtörténik.) Kimondom a határoza­tot, hogy a felsőház a törvényjavaalíitot a kép­viselőház szövegezése szerinti szerkezetben vál­tozatlanul elfogadta, amiről a képviselőház értesíttetni fog. T. Felsőház! Ezzel a felsőház a képviselő­házlól átérkezett összes anyagot letárgyalva. Tájékozásul közlöm a felsőház t. tagjaival, hogy legközelebbi ülésünk összehívása iránt — amennyiben ennek szükségessége felmerül, esetleg a nyári szünet folyamán is — intéz kedni fogok és az ülés időpontjáról és napi rendjéről t. tagtársaimat a kellő időben és a szokott módon értesíteni fogom. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvé-

Next

/
Thumbnails
Contents