Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-16

Az országgyűlés felsőházának 16. ülése fogják elvégezni és az adóügyekkel ezek fognak foglalkozni. Ebben az esetben azonban előre felhívom az igen t. pénzügyminiszter úr figyelmét arra, hogy ezt a kérdést úgy rendezze, hogy ezek a tisztviselők ne lakjanak a község területén, (Ügy van! Ügy van!) mert ezek kellemetlen dolgokat kénytelenek végezni s ezért sokkal jobb, ha az ilyen tisztviselő, ha elvégezte a dolgát, el is megy onnan és többet nem látják, (Derültség.) különben mindig tövis, tüske lesz a község szemében és sokszor kellemetlen dolgoknak lesz kitéve. Legyen szabad még egy kissé tuvább barangolnom a községi közigazgatás kies berkeiben. Szükségesnek tartom az 1S8G:XX1I. t.-e. revízióját, a községi bíró helyett a jegyzőt kellene megtenni az elöljáróság éis a képviselőtestület lejévé. Községeink túlnyomó részében érdemileg úgy is van ez és csak igen kevés olyan községet ismerek, ahol a bíró olyan átütő erejű egyéniség, bogy érdemileg is ö a község vezetője; így tehát tulajdonképpen csak a meglevő állapotot (szankcionálná az új rendezés. Ettől sem leltem én az autonómiát. Gyakorlatilag bebizonyították a vármegyék, hogy ettől nem kell félni, hiszen élén az államhatalom által kinevezett főispán áll, aki megyei önkormányzati gyűléseken elnököl, a Idolog mégis megy. Kapcsolatos volna ezzel a jegyzőnek olyan képesítése is, amelynél fogva a jegyzői kar kiválóbb érdemeket szerzett tagjait magasabb közigazgatási állásokba is beemelhetnék. Ez a magasabib képesítés szükséges a faluban élő töbjbi diplomás emberrel, a pappal, orvossal és a legutóbbi időben főiskolai végzettségre emelt tanítóval szemben is, mert utóvégre a község jegyzője a falu vezetője és nem lehet, hogy ezekkel az egyéb diplomás társaival «zeniben ő infériorisai)!) helyzetben legyen. Ezzel szemben azonban megtiltanám a jegyzőknek az utóbbi években abuzussá vált azt a szokást, hogy ők magukat »főjegyzőknek« nevezzék. A főjegyzői titulus csak a vármegye főjegyzőjét, vagyis a vármegye második tisztviselőjét illeti, régi, hagyományos alapon,, (Úgy van! Ügy van!) Az ő tekintélyét rontják, ha megengedjük, hogy minden községi jegyző magát >-főjegyzőnek<- titulálja. (Gróf Cziráky József: Ez címkiórság) Sajnos, egynémely jegyző ezt joggal teszi meg és pedig azért, — ezt konstatáltam, — mert egyes közsé'gek szervezeti szabályrendeletében benne van a >főjegyzői« titulus. Ez pedig a felügyelő hatóságnak a hibája, amely nem vette észre, hogy ilyen hiba van benne és azt keresztüleresztette. Nagyon kérem a belügyminiszter úr ő nagyméltóságát, rendeletileg tiltsa meg ezt és írja elő, hogy az illető jegyzőt »vezető jegyzőnek« nevezzék. (Helyeslés.) A jegyzői kar méltán sérelmezi, hogy nyugdíjazás esetén más tisztviselőkhöz viszonyítva, a lakbérosztályba sorolás tekintetében hát lányos helyzetben van. A nyugdíjl örvény szerint nyugdíjban mindenki annak a községnek vagy városnak lakbérosztálya szerinti lakbért élvezi, amelyben nyugdíjbavonulása alkalmával hiv-i talnokoskodott. Ezek a szerenesétlen jegyzők 99%-ban mind a VI. lakbérosztályba vannak sorolva, mert mindegyik egy egész életén át csak a falun végezte munkáját és természetes dolog, hogy a jegyző, aki egész életét folytonos idegőrlő munkában tölti el faluhelyen, öregségére egy kis városi kultúrát szeretne él1939. évi december hó 15-én, pénteken. 189 vezni, gyermekei taníttatása céljából is a varosba igyekszik, de ott nem tudja megfizetni a lakbért. Régi óhaja tehát a karnak az, hogy annak a helynek lakbérét kapja, ahol nyugdi-. jazáskor megtelepszik. Ezt a méltányos óhajt bátor vagyok a t. kormány jóindulatú figyelmébe ajánlani. További tallózásom során lehetetlen, hogy bele ne ütközzem az átkos »normálstátusba«. A községek kátyúba jutott szekerén rajtahagytak ugyan mindenféle terhel, de ezzel szemben 1932:ben a normálstátus rendeletével kifogták a szekér elől az egyik lovat, mert ez a rendelet a községi alkalmazottak létszámát 50%-kai csökkentette. Igaz ugyan, a közmondás azt mondja, hogy nincs az a szénásszekér, amelyre ne lehetne még egy villányi szénát feldobni, de erre a szekérre már régen rárakták az utolsó villahegyet is, sőt a mezőgazdasági biztosítás, a zsidótörvény és a földreform stb., még jó né hány villával többet is rakott rá, úgyhogy már csak a szekér összeroppanása következhetik. Munkaerő dolgában csak 1938-ban állott be némi javulás, amikor a községek megkapták az úgynevezett szociális titkárokat. Ezen kevésszámú állástalan diplomásnak néhány községbe történt kinevezése a jegyzői irodák munkarendjét nem tudta biztosítani — különben úgy tudom, nem is ez volt a tulajdonképpeni cél, — ezek a fiatalemberek többnyire falut sohasem láttak s mint a helyi viszonyokkal ismeretlen egyének, vajmi kevés segítséget jelentenek. Nincs meg az áttekintésem aziránt, hogy tulajdonképpen ezzel a normálstátussal menynyit nyer tulajdonképpen az államháztartás egyensúlya, csak azt látom, hogy a községek —* és majd minden községet érint ez a normálstátus, — a rendelet szerint elbocsátották az alkalmazottaknak egy nagy részét, de mivel a megmaradt résszel nem tudtak dolgozni, tehát napidíjasokul visszafogadták ugyanazokat és a vége az lett, hogy az az esküt tett állandó tisztviselő, akit már elbocsátottak, holnapután leült ugyanahhoz az íróasztalhoz mint napidíjas, tehát magyarán szólva eben gubát cseréltünk. Mivel azonban ő most már nem volt esküt tett tisztviselő, mert csak napidíjas volt, tehát megbízhatatlanabb alkalmazottat kaptunk, mint annakelőtte, de fizetni azért mégis kellett. En a legalkalmasabbnak azt tartanám, hogy a létszámmegállapítást ne a központ csinálja, hfl nem méltóztassék azt az alispánra bízni. (Helyeslés jobbfelöl.) Az alispán az, aki a helyi viszonyokat ismeri s aki a legalkalmasahban és a. legcélszerűbben tudja a községi alkalmazottak létszámát megállapítani. Csak egy példát idézek. Fejér megyében vannak községek, ahol csak egy jegyző van és semmiféle kisegítő munkaerő nincs. Ha az a jegyző elmegy adót bevinni a központba vagy megbetegszik, akkor a községben egyáltalán senki sincs, aki panaszt átvehetne vagy bármiféle intézkedést tehetne. Fejér megyének van 102 községe, ebben 87 jegyző s ezek mellett 40 segédjegyző működik. Már most kérdem, hogyan lehet majd ebitől a 40 segédjegyzőből azokat a kiválóbb egyénekot kiválogatni, akik a majdan megüresendő 87 állásra alkalmasak lesznek if Kevés ez, erre is kell gondolni. Rátérek a községi költségvetésekre és az azokat ellenőrző; miniszterközi bizottságra. Méltóztatnak tudni, — most már nem tudom liány esztendeje, talán hat vagy hét esztendő-