Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.
Ülésnapok - 1939-16
Az országgyűlés felsőházának 16. ülése 19S9. évi december hó 15-én, pénteken. 179 szór úrnak azt a bjelentését, hogy az ilyen tárgyú törvénytervezetet ő már elkészítette és az most van a belügyminiszter úr elbírálása alatt. Részemről, mint büntetőjogász, nagyon kérem a belügyminiszter úr ő excellenciáját, legyen kegyes ezt a rendkívül fontos közérdekű kérdést dűlőre juttatni és az említett javaslatot magáévá tenni. Ha az épelméjű bűntettesek is elég gondot adnak és veszedelmet jelentenek a társadalom, az állam jólétére, a közbiztonságra, még veszedelmesebbek az ilyen szellemi határközi állapotban lévő, talán éppen bűn elkövetésére hajlamos, terhelt egyének, akik esetleg már az elmebetegség útján járnak. Ezeknek megfelelő orvosi kezelése, egyúttal a társadalomtól való elszigetelése közös érdeke a közegészségügyi és az igazságügyi kormányzatnak. De legyen szabad még egy további, egészen mástermészetű és az én szakmámtól csakugyan távolálló kérdésre is felhívnom a belügyminiszter úr szíves figyelmét, ós pedig a névmagyarosítás kérdésére. Talán kicsinyes kérdés ez, de nézetem szerint eléggé fontos a nemzetépítés szempontjából. A képviselőház költségvetési vitájában az egyik felszólaló részletesen kifejtette a névmagyarosítás nagy jelentőségét. Részemről így csupán elégnek vélem annak kiemelését, hogy éppen a mai tájvédelmi és népességátosoportosítási, áttelepítési jelszavak napjaiban fokozottabb jelentősége lenne annak, ha az évszázadok, vagy évtizedek óta lelkükben, jellemükben valóban magyarokká lett állampolgáraink nem ragaszkodnának régi, idegenhangzáisá esa Iád nevükhöz, hanem, amennyiben a magyar sorsközösségben óhajtják folytatni életüket, hoznák meg azt az ál dozatot a magyarságnak, hogy külsőleg, a kiil világ előtt is magyarok gyanánt szerep«-Ijenek. Elvégre nem az a díszmagyar ruha, amelyet ünnepélyes alkalmakkor ők is felölteneik, hanem a magyar vezetéknév bizonyítja, hogy ők hétköznapokon is és szembeötlően magyaroknak kívánják tekinteni magukat. Az idegen eredetre valló családnévhez való ragaszkodó igen tiszteletreméltó kegyelet az ősök iránt. de alapjában véve mégis csak azt bizonyítja, híogy az illető többre tartja régi, hitelesén talán alig kimutatható idegenszánnazásű nevét, idegen származását, ;i magyarságba Való teljes beolvadásnál. Siezen megtörtént, hogy éppen egyik legnagyobb magyar jogászunk, aki régi német nevét megmagyarosította, később családi reminiszcenciákra való hivatkozással visszanémetesítette a nevét. A belügy miniszter engedélyezte s a magyar társadalom szinte helyeselte ezt a legalább is különös eljárást. A világháború és az összeomlás után elkövetkezett kálváriánk elég memento lehetne arra nézve, hogy igyekezzünk mi is jobbau szeretni a fajtánkat és becsüljük meg jobban a magyarsághoz való tartozásunkat. Bevallom, hogy részemről sokszor restelkedem, amikor olvasom, hogy külföldön szereplő sportolóink, vagy nemzetközi kongresszusra kiküldötteink között olykor osufpa idegennevű magyarok vesznek részt. Ellenségeink eléggé ki is használják ezt a tényt ellenünk. Emlékszem, hogy Huzsonyban az összeomlás után az idegen miszsziók a temetőket is végigjárták annak megállapítása végett, hogy milyen kevés magyarnevű ember van Pozsonyban a halottak között, tehát így valószínűleg az élők között is. Éppen így csak békétlenkedni tudok, hogy állami hivatalnokaink vagy tisztviselőink sorában — fel a legmagasabb állásokig — milyen nagy számban vannak idegennevűek, akiknek a jó magyarságáról és izzó hazafiasságáról különben meg vagyunk győződve, i Pár évtizeddel ezelőtt történt, hogy a székesfőváros alpolgármesterévé választotta Haberhauer János tanácsnokit s ő a hivatali esküje letételekor már — a közben kieszközölt névmagyarosítása bejelentéseként —ígykezdte hivatalos esküjét: »Én, Halmos János...« Sajnos, ez a szép példa igen kevés követőre talált a mai napig, pedig az lenne a fair eljárás idegennevű honfitársaink részéről, akik közhivatalt vállaltak, hogy nevükkel is igazolják, hogy ők a magyar nemzet testének részei. Kérem a belügyminiszter úr ő excellemciá ját és az egész kormányt, ne kicsinyeljék le nemzetépítő akciójuknak ezt a kisszerűnek tetsző, de a jövő szempontjából is szerintem nagyfontosságú részleltkérdését. Legyen szabad, még mielőtt az igazságügyi szakkérdésekre áttérnék, a kultusztárca i egy-két általános érdekű kérdésére is néhány rövid megjegyzést tennem. A hazai közoktatás, a nemzetnevelés min den munkása nagy érdeklődéssel és a legteljesebb jóreményseggel várja a kultuszminiszter úr javaslatát a három évvel ezelőtt beígért felsőoktatási reformokról. L9íiH végén a kultuszminiszter lír nagyszabású ankétot tartott ;i felsőoktatás összes ágazatainak képviselőivel, amely ankét nagy jelentőségét eléggé kiemelte az a tény, hogy a kormányzó úr ő főméltósága nyitotta meg hatalmas beszéddel, amelyben kijelentette, hangsúlyozta, hogy nemzetnevelési intézményeink reformja során törvényjavaslatot vár a kormánytól a felsőoktatás korszerű újjászervezéséről. Az ankét anyagát, az ott elhangzott beszédeket, felszó lalásokat, amelyek között ott találjuk a magyar tudományosság minden számottevő szeri íélyiségének javaslatai mellett csaknem valamennyi régi és mai miniszterünknek és kultúrpolitikusunknak is nagyértékű megjegyzéseit és óhajait, a kultuszminiszter úr 1937-ben ; három vaskos kötetben közrebocsátotta. A rengeteg kivitelre méltó üdvös reformjavaslatot tehát alkalma volt a miniszter úrnak megi szívlelnie. Azért most, amikor nagy örömünkre újból visszatért a kultusztárca élére, jogos örömmel várjuk tőle, mint volt egyetemi tanártól, a felsőoktatási törvényjavaslat benyújtását, amely hivatva lesz betetőzni a szintén általa készített új középiskolai kitűnő törvényeinket. Én, mint jogászeinber, ezúttal csupán arra j vagyok bátor felhívni a miniszter úr szíves figyelmét, hogy a jogi oktatás gyökeres rej formjának s ezzel a magyar jogásznevelésnek ' nagy problémáját is, amelyet 47 évvel ezelőtt ; gróf Csáky Albin kezdeményezett s amelyet i azóta a kultuszminiszterek egész sora nem tuI dott tető alá hozni, ha az egész felsőoktatási javaslat elkészítése még hosszabb időt igej nyel, külön törvény alakjában szokott erelyevel oldja meg és a rengeteg tervezet és javaslat közül, amelyeket félszázad alatt az egyetemi jogi karok és egyesek előterjesztettek. 1 valósítsa meg végre az egészséges és kívánaI tos reformokat. Az 1936. évi nagy ankéton a í jogi karok professzorai, a közgazdasági egyetemi tanárok pedig gróf Teleki Pál miniszterelnök úrral az élen annyi visszásságra mutattak rá a jogi oktatás mai rendjében, amelyeket egyszer már valóban ideje lenne alaposan orvosolni. 33*
