Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-15

164 Az országgyűlés felsőházának 15. illése közvetlenül a földbirtokreformtörvény niegva- i lósítása után láttuk, hammi akkor láttuk, amikor bekövetkezett a gazdasági válság, mert az, hogy 400.000 embert kötöttünk hozzá a falusi J röghöz, lehetővé tette, hogy ezek a falun meg- j maradtak és a gazdasági válság bekövetkezé- i sekor nem tódultak be ;i városokba, nem szaporították a városi munkanélküliek számát. Mélyen t. Felsőház! Természetes, hogy a két forradalmon átesett s bizonyos mérteikig még forradalmi lázban élő országban a földigénylőknek igen nagy számát volt kénytelen j a földbiríokrefonu kielégíteni, és akkor nem | lehetett meditáció tárgyává tenni azt, ho</y gazdasági szempontból kinek juttatható föld I és kinek nem. S e kérdés elbírálásánál azt is tekintetbe kell venni, hogy az államháztartás I zilált pénzügyi helyzete nem tette lehetővé, hogy azok, akik földet kapnak s akik, hogy J úgy mondjam, teljesen nincstelenek voltaik, j megfelelő pénzügyi alátámasztással, bizonyos- ! mértékű instrukciót is kapjanak. Ennek a hiánynak volt azután a következménye az, hogy akinek nem volt igája, mással szántatta meg a kapott földet és teendő jövedelmének tetemes részét t már a szántási költség fejében leadta. Természetesen ezt ina utólag könnyű kritizálni, de meg kell állapítani azt, hogy-abban az időben ezt a kérdést másként megoldani nem lehetett. A földbirtokreformot abban az időben meg kellett csinálni és senki sem merte Volna akkor vállalni azt a kockázatot, | amely az akkori szociális és felfűtött körül menyek között a földbirtokreform elodázásával járhatott volna. Amint mondottam, az 1920. évi földbirtok* reform sikertelenségének is tulajdonképpen a tőkehiány volt az oka; ez volt az oka annak, hogy nem valósultak meg teljes mértékben azok a nemes célkitűzések, amelyeket maga elé tűzött. Meg kell őszintén mondanom, hogy minden földbirtokreform sikertelenségének tulajdonképpen legtöbbször a tőkehiány az oka, (Ügy van! Ügy van!) mert megfelelő töke nélkül helyes földbirtokreformot teljes mértékben megvalósítani nem lehet. Ezt nagyon jól tudom és tudja a kormány, éppen ezért most bizonyos átmeneti megoldást választottunk, amely lehetővé teszi, hogy amint az államháztartás helyzete megjavul, ezen a téren is bizonyos megfelelő rendezés következhessek be. Igen t. Felsőház! Rá kell mutatnom az 1920. évi földbirtokreform következményeire is. Beszédem elején már említettem, hogy a trianoni békeszerződés következtében Magyarországon a nagybirtok arányszáma emelkedett. De rá kell arra is mutatnom, hogy az 1920. évi földbirtokreform következtében a másik szélsőség is nagy mértékben emelkedett, mégpedig az életképtelen törpebirtokok száma. Az életképtelen törpebirtokok Száma ugyanis mintegy 150.000-rel emelkedett a háborúelőtti számhoz képest. Mindnyájan, akik gazdák va- j gyunik, tudjuk, hogy éppen ez a törpebirtokostársadalom termel a legkevesebbet és hogy ennek a társadalomnak saját földje megmunká- , lásán felül bizonyos felesleges munkaerő áll ; rendelkezésére s ez a társadalmi osztály az- j után az, amely a munkapiacon is bizonyos mértékű elhelyezkedést keres, lerontja a mezőgazdasági munkásság kereseti lehetőségeit. A törpebirtokos megélhetése részben^ biztosítva lévén, olcsóbban vállal mezőgazdasági munkát, mint az, aki tisztán mezőgazdasági munkából él s ennek következtében természetesen általa- . nos csökkenés áll be a mezőgazdasági munka- ' 1039. évi december hó 14-én, csütörtökön. bérek terén. Ezt az állításomat az a körülmény sem dönti meg, hogy a folyó évben a mezőgazdasági napszámbérek olyan hihetetlen mérték ben emelkedtek, mert ennek az az oka, hogy^ a múlt évben már a gazdasági viszonyok is változtak, a mezőgazdasági termelés rentabilitása már bizonyos mértékig fokozódott és bizonyos létszámú mezőgazdasági munkás Németországba ment ki nyári munkára. Mélyen t. Felsőház! Az 1920. évi földbirtoikreformtörvény után alkotta meg boldogemlékű Darányi Kálmán a telepítési törvényt, célul tűzvén ki a törpebirtokoknak egészséges kisoirtokokká való kiegészítését és azt, amit a föld'birtokreformtörvény nem tudott megoldani, hogy a lakosság arányos elosztását ebben az országban valamilyen xUon-módon új községek alapításával biztosítsa. Ha Magyarország térképét nézzük, láthatunk a térképen olyan területeket, ahol igen kevés a lakosság és viszont olyan területeket is, — és itt hivatkozom Csanád megyére, az ország keleti részére, Szatmár megyére — ahol négyzetkilométerenként jóval százon felül van a lakosság népsűrűsége. Ezt a sűrűn lakott vidéket kell bizonyos mértékig áttelepíteni olyan területekre, — mivel itt az emberek számára nem lehet sem megfelelő munkaalkalmat, sem földet találni — ahol megfelelő munkaalkalom kínálkozik számukra. Ezt a célkitűzést kívánta a teleipítési törvény megvalósítani. Sajnos, azonban, ennek kerete szűknek bizonyult és — hogy úgy mondjam — túlhosszú idő alatt kívánta a kérdést megoldani. 25 év alatt, évente körülbelül 18.000 katasztrális hold került volna földbirtokpolitikai célokra. Rá kell mutatnom azonban arra, hogy a földmívelésügyi minisztérium telepítési osztálya nagy szorgalommal már eddig is sokkal nagyobb mértékben tudta ezeket a célkitűzéseket megvalósítani, mert három év alatt több mint százezer katasztrális holdat tudott a telepítési törvény értelmében, részint kis haszonbérletül, részint tulajdonul kisemberek részére biztosítani, és ami igen fontos, az elővásárlás gyakorlásával az elárverezett kisembereik jórészét viszahelyezte régi családi birtokába. Meg kell azonban állapítanom azt, hogy a két törvény eddigi végrehajtása nem eredményezett mást, mint hogy most, a két törvény végrehajtása után az ország birtokállománya tulajdonképpen ugyanolyan arányú, mint a háború előtt volt, tehát a nagybirtok aránya a kisbirtokhoz képest még mindig igen nagy, ezzel szemben viszont — amint az előbb is említettem — a mezőgazdasági munkásság létszáma a lakosság létszámának kétötödére emelkedett. Ha a mezőgazdasági munkásság létszámához hozzáveszem a törpebirtokosok létszámát, akik a saját földjük hozamából nem tudnak megélni és akiknek létszámát 150.000 emberrel emelte az 1920-as földoirtokreform, akkor a mezőgazdasági nincstelenek vagy — hogy úgy mondjam — a mezőgarsdusági bérmunkára szorulók létszáma a mezőgazdasági lakosság kétharmadára emelkedett. Ezt az elproletarializálódási folyamatot természetesen nem lehet tovább nézni, hanem gondoskodni, igyekezni kell, — lehetőleg a magántulajdon elvének és a magán tulajdon szent ségének szem előtt tartásával — önálló exisztenciákat teremteni, hogy minél több önálló magyar exisztencia, minél több önálló magyar vár keletkezzék mindenütt. Itt hivatkozni ki-