Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-15

Az országgyűlés felsőházának 15. ülése 1939. évi december hó 14-én, csütörtökön. 145 hogy — sajnos — még az 50 holdas birtokok felosztása után sem lesz annyi föld Magyarországon, — amint erre már a jelen törvényjavaslat képviselőházi tárgyalása alkalmával maga a törvényjavaslat előadója is nagyon bölcsen rámutatott — amennyiből hárommillió koldusnak íöldigényét okosan és egészségesen ki lehetne elégíteni. Ebből világosan következik, hogy a szociális nyomorúságot egy ilyen, sokak által követelt radikális földosztással megszűntetni nem, csak fokozni lehet. Az ország általános jóléte csakis a nemzeti jövedelem^ fokozása által emelhető, az egyes állampolgárok életszínvonalának emelése, hogy ne moudjam, nyomorúságának megszüntetése pedig a nemzeti jövedelem helyesebb és arányosabb elosztása útján érhető el. Ez is világos és meg hozzá efölött még csak vitatkozni se lehet, mert hiszen ez egy egyszerű közgazdasági axióma. A kérdés most már az, hogy minden nagybirtok felaprózásával nagyobb lesz-e hát ez a nemzeti jövedelem? Erre a kérdésre határozott nemmel válaszolok, mert hiszen a termelésnek meghatározott é.-> megfellebbezhetetlen törvényszerűségei vannak, amelyek előtt még •a politikai jelszavaknak is előbb vagy utóbb, de feltétlenül és tisztelettel, meg kell hajolniuk. Minden termeléshez munka és tőke szükséges. A mezőgazdsági termelésnél az alaptőke, a föld mellett rendkívül fontossága van a forgótőke nagyságának és a szellemi tőke értékének, amely a termelésben résztvevő különböző tőkéket a munkával megtermékenyítve, azokat üzemmé formálja. Nem szorul részletesebb bizonyításra, hogy ha az alaptőkét, a földet felaprózzuk és azt kisebb forgótőkével és alacsonyabb szellemi tőkével állítjuk a terme lés szolgálatába, akkor a földbirtok jövedelme csökken, a felosztható nemzeti jövedelem tehát kisebb lesz. De még tovább fokozza ezt a bajt. hogy a félosztandó és jól kezelt nagybirtokok a mostani állapotbán nemcsak többet termel nek a köz számára, hanem azonfelül kereken kétszerannyi családot is tartanak el, mint ugyanaz a terület kisbirtokok alakjában. Ennek a tételnek bizonyítására most nem kívánok Károlyi Gyula grófnak az e vonatkozásban összeállított statisztikájára hivatkozni, mert jóllehet, a földmívelésügyi miniszter úr ő nagyméltósága a bizottsági tárgyalás vitazáró beszédében elismerte ezeknek az adatoknak helyességét, de hozzáfűzte azt, hogy mivel ezek csupa jól kezelt nagyüzemre vonatkoznak, ezekből általános érvényű következtetést levonni nem lehet. En tehát most abból a forrásból fogok meríteni ennek a tételnek bizonyítására, amelynek adataira a földmívelés ügyi miniszter úr vitazáró beszédében szintén többször hivatkozott, és ez az Omge. üzemstatisztikai bizottságának közkézre bocsátott, több éven keresztül folytatott 'adatgyűjtése, amely adatgyűjtésből több, min 300 különböző nagyságú, tehát kis-, közép- és nagyüzemre vonatkoztatva Hartenstein Péter egyik munka jában egy feldolgozást bocsátott közre. Ennek adatait ismertetem. Előrebocsátani kívánom, hogy itt az az aggály már nem foroghat fenn. hogy az a kisbirtok, amely könyvelést vezet, amely számadási adatokat bocsátott az Omge. rendelkezésére, alacsony kultúrfokon lenne, tehát egyenlő rangban lévő üzemek kritikája ról lesz szó. Ezeknek az adatoknak alapján Hartenstein Péter tájanként csoportosítva megállapítja, hogy Magyarországon 1000 katasztrális holdon megélhetést talál a Dunántúlon, nagybirtokon 129 munkáscsalád, — a tizedestörtekVt elhagyom a könnyebb érthetőség kedvéért — ugyanitt a középbirtokon 99 család, kisbirtokon 47 család; az Alföldön nagybirtokon 110 család, középbirtokon 107 család, kisbirtokon G4 család; az é?zatki dombos vidéken nagvbirtokon 138 család, középbirtokon 107 család, kisbirtokon pedig 59 család. Ha most már egyezer katasztrális holdas nagybirtokot 15 katasztrális holdas kisbirtokokra, osztunk fel, nézzük, milyen a helyzet. Megjegyezni kívánóim, hogy én a 15 katasztrális holdban nem találom meg az ideális kisbirtok határát, és sajnálom, de ebben nem tudom Hagyó Kovács Gyulának a fejtegetését követni, aki tegnapelőtti beszédében 14 holdban szabta meg ezt a határt, és nem tudom osztani Koós Zoltán igen t. felsőházi tagtársamnak tegnapi fejtegetéseit sem, aki szintén a 15 hold körül mozgott a kisbirtok ideális határának megállapításánál. Hogy miért nem osztom ezt a felfogást, arra feitegetésekn későbbi során vissza fogok térni. Ha tehát — mondom — az 1000 katasztrális holdas nagybirtokot 15 holdas parcellákra hasogatjuk szét, akkor kereken csak 60 család találja meg rajta mesrélh 'tését, szemiben a 129, 116, illetve 138 családdal, vagyis kereken éppen feleannyi, mint amennyit most átlag ezen a területen a nagybirtok eltart. De tegyük fel, hogy ezek az adatok is meg- * támadhatók, mert hiszen a statisztikai adatokra vonatkozólag különböző kritikákat voll szerencsém az elhangzott felszólalásokban bal lani, tehát én deferálni akarok előre egy es^tleges ilyen támadásnak, azonban tisztelettel meg kell hajolnia az egész mélyen t. Felsőháznak azok előtt az adatok előtt, amelyeket Albrecht királyi herceg ő fensége az imént sorakoztatott fel a mélyen t. Felsőház előtt. Ezek az adatok is pontosan, számszerűleg igazolják azokat, amiket eddig bátor voltam erre a kérdésre vonatkozólag megjegyezni. A magyar agrárpolitika irányítóinak tehát okvetlenül számot kell vetniök azzal, hogy amilyen mértékben felaprózásra kerül a jól kezel; nagybirtok, ugyanolyan arányban nő majd .i munkaalkalmakat és ezzel kenyerüket veszteti alkalmazottaknak: gazdatiszteknek, cselédeknek, iparosoknak, aratóknak, egyszóval a földből élő munkásoknak a száma, akik eddig hivatásukhoz ragaszkodva természetesen mind földigénylőkké fognak válni. Amíg tehát az egyik oldalon a felosztható föld mennyisége egyre csökken, addig a másik oldalon a földigénylők szánni hólabdaszerűen fog nőni, és .i végén maguknak a földosztó apostoloknak is el kell majd ismerniök, — és egy tapasztalattal fognak gazdagodni, amikor ezt elismerik - hogy a legtöbbet vétettek éppen azok ellen, akiken talán jószívvel segíteni akartak. Vagy talán tudnak ezek a nyakló nélküli földosztó apostolok valamilyen elfogadható választ adni arra a magyarság jövőjéért aggódok elé meredő kérdésre, hogy vájjon mi lesz azokkal az eddig, ha soványan is. de a földből élő magyar lestvéreinkkel, akiknek a lelkében már szinte a végletekig felcsigázták a föld utáni vágyakozást, de akiknek a nagy osztoszkodásnál nem jut , majd föld. annál az egyszerű oknál fogva, mert nincsen. Hiszen ha valami utópista a boldogságot abban vélné felfedezhetőnek, hogy Magyarország szántóföldjét arányosan felosztja az ország lakosai között, akkor ebben az or szagban minden lélekre kereken csak egy ka29