Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-15

142 Az országgyűlés felsőházának 15. ülése úrhoz» Csak tolmácsolója vagyok az országot behálózó 1400 gazdaMtelszöveutezetnek, amelyek ostromoinalk, hogy terjesszem elő azt a kívánságot: a kisibérleti és birtokpolitikái akcic'ban minél messzebben vegye a kormány igénylőé tevékenységüket. Ez kétségtelenül .javára válnék az aikeiónak, mert (ha van valaki, aki jól ki tudja választani a kisbérlöket, ajkkor a faluban, levő hitelszövetkezet igazgatósága az, amelyben a falu legérteknesetob, iegfelelőssétgtejesebb és leghivatottabb vezetői vannak, akJk közvelenüi ismerik az emb r( ke.t ós nemcsak a statisztikából vagy a papiros jelentésekből, de az életből is tudjak, hogy ikit ltihct 'bérlethez juttatni. Különösen fel kell hívnom a mélyen t. Felsőház figyelmei az egyházi és a szerzetes tanítórendek birtokaira. Ezzel a kérdéssel a bizottságban is foglalkoztam és olyan javaslatot terjesztettem elő, hogy épúgy, mint nagyatádi Szabó István törvénye és Darányi Kálmán törvénye is, ez a törvény is részesítse legalább részletes kíméletben úgy az egyházi, mint különösen a szerzetes tanító rendek birtokait. Sietek leszögezni, nein arról van szó, hogy ezek a kulturális birtokok birtokpolitikai kötelezettségük alól szabadulni kívánnának, bogy kisbérietekéi nem akarnának adni, ellenkezőleg. Hiszen az egyházi birtokokon és különösen a vallási alapítványú birtokokon ma is jelentékeny földbérlőszövetkezetek működnek. Kérésünk csak az volt és az ma is, hogy azt a cél vagyont, amely egyházi birtokokban és különösen tanítórendek birtokában van, ne csorbítsuk. A liberális érának a maradványa az a jelszó, hogy a papi birtokokat fel kell osztani. Hiszen, ha csak annak a papnak volna ez az érdeke, aki ma él, s ha tényleg papi birtokokról volna szó, akkor igaza volna annak a vidéki plébánosnak, aki nekem egyszer azt mondotta, hogy nem okos ember az, aki papnak ad földet, mert a/ nem tud rajta gazdálkodni. Ezek a cél vagyonok azonban nagyon fontos kultúrmissziót teljesítenek és végtére is, hogy ha a szentistván i gondolatot annyiszor hangsúlyozzuk, akkor Szent István hagyományát, aki a birtokot adta a szerzetes rendeknek és az egyháznak, hogy a maguk nagy lelki és tanítói misszióját végezzék el, akkor ezt a szentistváni gondolatot a gyakorlatban is érvényesíteni kell. A földmívelésügyi miniszter úr nem fogadta el azt az indítványomat, hogy az esetre, ha tulajdoni átengedésről van szó az egyházi — és pedig mindegyik keresztény egyházról beszélek — és a tanítórendi birtokok vételárát készpénzben térítsék meg, hogy ezáltal lebe tővé váljék, hogy ezt a vagyont azonnal értékálló vagyonba, például erdőbe, bérházba vagy másba fektethessék. Azonban bevett a törvényjavaslatba egy szakaszt, amely úgy szól, hogy annak a birtokosnak, aki fürdővállalatba vagy »közérdekű építkezésbe« akarja fektetni a vételárat, lehetővé teszi, hogy azt készpénzben kapja meg. Leszállítom igényemet arra a kérésre, hogy a földmívelésügyi miniszter úr egy törvénymagyarázó nyilatkozattal szíveskedjék kijelenteni itt a Házban, hogy ez a szakasz — a közérdekű építkezésre vonatkozó szakasz-vonatkozik az egyházi és tanítórendek birtokaira is olyan esetben, amikor azok templomot, iskolát, papnevelőt vagy egyéb egyházi és kultúrintézmény! létesítenek és szerelnek fel. Nem tehetek róla, de ma is hatása alatt állok Veszprém pemrég elhunyt kiváló püs1939. évi december hó lU-én, csütörtökön. pöke aggódó szavainak, amikor azt mondotta nekem először látva a kisbérleti törvényjavaslat nyers szövegét, hogy »törölhetem költségvetésemből a kis szeminárium felállításának tervét, mert ezt az egymillió pengőt többe nem tudom összehozni«. Ha a földmívelésügyi miniszter úr lehetővé teszi azt, hogy az en kérésem miniszteri kijelentéssel törvénymagyarázattá alakulhasson, azt hiszem, Tóth Tihamérnak a síron túl ez az aggodalma megszűnne és akkor a magyar keresztény egyhazak és tanítórendek, amelyek az egész magyar kultúrát teremtették meg ebben az országban és annyi ezer és ezer kiváló kultúrembert neveltek, tovább folytathatják akadály nélkül, és ami fontos — függetlenül a maguk működését. Ezek után melegen üdvözlöm a földmívelésügyi miniszter urat, hogy a törvényjavaslatba az első szöveggel szemben bevette a falusi családi otthonok, a kislakások juttatását. A törvényjavaslat a felsőház elé került szövegében a házhelyekről gondoskodott és a felsőház szociális gondoskodását dicséri az, hogy meg van toldva e fejezet egy szakasszal, mely szerint a kormány egy éven belül köteles törvényjavaslatot előterjeszteni, hogy a házhelyhez jutottak megfelelő kölcsönt is kapjanak kis házaik felépítésére. Nem akarok itt inzisztálni a mellett, hogy azok, akik családi tulajdonnal, kis házzal, kerttel bírnak, már a bolsevista agitáció melegágyából is ki vannak emelve a vagyontalanságuk megszűnése által. Csak arra hivatkozom, hogy szokásos és divatos a'Bethlen-kormány tíz esztendejét vádolni azzal, hogy konszolidációt teremtett. Ezt a konszolidáeiót leginkább azzal segítettük elő és azzal alapoztuk meg. hogy negyedmillió házhelyet juttattunk negyedmillió kisembernek és százezer kisembernek nyújtottunk jó kölcsönt, amelyből házukat felépíthették. Ide már hiába mennek a bolsevista agitátorok. Amikor a kisemberekről van szó, arra kérem a földmívelésügyi kormányt, hogy továbbmehet a földhözjuttatásban anélkül, hogy újabb területeket vonna el más kategóriától. Méltóztassék nagy figyelmet fordítani a legelőjavításra és a legelőszerzésre. A faluban a kisemberek jórészének bár nincs földbirtoka, de azzal, hogy közös legelőre, erdei legelőre vagy egyéb legelőre hajthatja ki a maga disznaját, malacát és telieriét, már a megélhetéséről is részben gondoskodva van. Azok a kisemberek, akik saját otthonukban laknak, saját kerttel rendelkeznek és még állataikat is ki tudják hajtani a közös legelőre, sokkal nyugodtabbak. Nem ok nélkül hangsúlyozom, hogy ha körüljár az ember az országban, sajnos, a Dunántúlon is, a közös legelőket, a községi legelőket szomorú állapotban találja. Vannak kitűnően kezelt községi legelők ott, ahol a község vezetősége feladata magaslatán áll, de bizony legelőink nagyrésze annyira gyenge, hogy alig látjuk valami hasznát, pedig ha ezeket megjavítanánk, lényegesen több földterület állna rendelkezésre. Darányi Ignác agrárpolitikájának épen az volt az ereje, hogy a legelőszerzésnek és a legelőjavításnak jelentékeny kedvezményeket adott, államsegélyben és kamatmentes kölcsönökben és ezáltal nagyon sok falunak segítette elő az állattenyésztését és mozdította elő lakosainak a megélhetését. Éppen ezért nagyon kérem, hogy a végrehajtási utasítás-