Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-80

48 Az országgyűlés felsőházának 80. üléi a honvédelmi miniszter úr oldalán és az övezetese alatt végigszenvedtük azt hihetetlenül lélekölő polémiát, harcot és obstrukciót, amelyet a véderőtörvény akkori tárgyalása alkalmával a képviselőháznak végig kellett hallgatnia. A véderőbizottság tegnapelőtti ülésén egyik bizottsági tagtársunk előhozta, hogy a mai atmoszféra, a mai politikai helyzet menynyire kedvezőtlenül hat a véderőtorvényjavaslat letárgyalására és az abból folyó szervezési munkálatok végrehajtására. Ha visszapillantunk azokra az időkre, amelyeket az első vederőtörvény megalkotásakor kellett végigküzdenünk, akkor a mai atmoszférát egyáltalában nem lehet kedvezőtlennek mondani. Akkor nemcsak a parlamenti ellenzékkel, hanem az Likkori monarchikus és Ausztriával való közös államformánk folytán Óriási, úgyszólván leküzdhetetlen más erőkkel is kellett számolnunk és a honvédelmi miniszter helyzete hihetetlenül nehéz volt, mert hiszen az egész javaslatot előzetesen a hadvezetőség legfőbb funkcionáriusaival, azután sok centralisztikus hatalommal, amelyek részben legálisak, részben illegálisak voltak, kellett letárgyalnunk és maga az egész javaslat egy kompromisszumjellegú alkotmány volt, amelyből a meggyőző érvek hatása alatt sokszor szívesen engedett volna a honvédelmi miniszter úr, de éppen a javaslatnak ezen kompromisszumos jellegénél fogvu engednie lehetetlenség volt. Hihetetlenül eldurvultak a parlamenti tárgyalási módok. Ezek a durva hangok kimentek az utcára, és élénken emlékszem, hogy amikor bejöttünk a képviselőház tárgyalásaira, katonai kordonon kellett keresztülvergődnünk ós amikor lenéztünk ezeken a csúcsíves ablakokon, itt állomásoztak a katonai csapatok, amelyek gúlába rakott fegyverrel várták a felizgatott tömeg esetleges támadását. Ha mindezt összehasonlítjuk a mai helyzettel, azt látjuk, hogy ma mindenki, minden párt, minden politikus, a közvéleménynek — mondjuk — a legnagyobb része is egymással versenyez abban, hogy minél inkább megkönnyítse ennek a javaslatnak keresztülvitelét és törvényerőre való emelését, hogy minél inkább hozzájáruljon ahhoz, hogy ebből a javaslatból igenis, minél előbb törvény legyen. A legnagyobb ütközési pont a régi javaslat tárgyalása alkalmával a magyar nyelvnek a hadseregben való érvényesülése volt. Sajnos, eredményt nem tudtunk elérni, ma pedig idejöhetünk az országháza elé egy olyan törvényjavaslattal, amelyben a magyar szuverenitásnak minden attribútuma megvan. A magyar nyelv természetszerűleg az eg:ész vonalon uralomra jutott és ezt a nagy előnyt, amelyet a magyar nyelv a hadseregben képvisel, teljes mértékben ki tudjuk használni. Már Mária Ludovika királyné 1827-ben egy alapítványt tett a magyar tisztképzés javára, hogy megalapítsák azt az intézetet, ahol magyarul kiképezhetik a magyar nemzet tisztikarát. Sajnos, hogy ez a nemeslelkű alapítvány is hosszú ideig csak alapítvány maradt, mert csak az 1872:XLI. te. hozta létre a M. kir. ímdovika Akadémiát, amely azóta a tisztek tömegét adta a nemzetnek, olyan kiváló eredménnyel, hogy a magyar tisztikar legendás híre nemcsak a tömegekben él, hanem tárgyilagosan és teljes mértékben meg van alapozva. Az utca ma csöndes és én nem hiszem. hogy akadna ember széles ez országban, aki egy hajszálat is tenne útjába annak, hogy ez 1939. évi február hó 3-án, pénteken. a törvényjavaslat törvényerőre emelkedjék. Akkor pedig eldurvult az utca hangja és a felizgatott tömegek a merényleteknek sorozatát indították meg. Egy ilyen merényletnek az áldozata voltam magam is. Amikor a Szabad Liceum egyik előadásán a véderőtörvényt ismertettem, megtámadott egy nagy, felizgatott tömeg, gépkocsimat összetörte és rajtam pedig több sebesülést ejtett. Németh Károlyt, a katonai büntetőtörvénykönyv előadóját, aki később győri főispán lett és ma már nem él, az előadás után a pártkörben megtámadták, és maró folyadékkal öntötték le, ami szerencsére nem tett benne nagyobb kárt, de ez az eset is jellemző bizonyítéka annak, hogy az akkori közvélemény mennyire fel volt izgatva. A koronát azonban erre az a szerencsétlen eset tette fel, amikor Kovács képviselő a képviselőházban háromszor lőtt rá Tisza Istvánra, aki az elnöki székben ült akkor. Én az előadói emelvényen ültem és ezek a golyók pár araszszal a fejem mellett fúródtak bele az elnöki emelvénybe. Annak ellenére azonban, hogy ilyen volt a közhangulat, a mozgósítás kihirdetése napján mintegy varászütésre megváltozott a hangulat és a véderő ellen és a kormány ellen naponta ismétlődő tüntetéseket azonnal, minden átmenet nélkül a legnagyobb lelkesedés váltotta fel, amely utcai felvonulásokban fejezte ki bizalmát a kormányon lévő férfiak, főképpen pedig a hadsereg iránt. Ezért nem kell ma félnünk a politikai atmoszférától, mert amikor a nemzet megmentésére, a hadsereg fejlesztésére, sőt — ne adja Is ten, de nincs kizárva — a haza megmentésére van szüksége a nemzetnek, meg vagyok győződve róla, hogy Magyarország egész lakossága ma is, mint egy ember áll a hadsereg mellé és igyekszik annak akcióképességét minél inkább növelni. A magyar katona ritkán volt abban a szerencsés helyzetben, hogy magyar érdekekért szállhatott volna isíkra. Ma ebben a tekintetben is egészen 'más helyzetet találunk, mert — meg vagyok róla győződve — ma csupán és egyedül magyar érdekek fognak számításba jönni, amikor a hadsereg megmozdulását igénybe veszik. A régi hadvezetőség nem használta ki a magyar katonának azt a kiváló tulajdonságát, hogy az ő páratlan vitézségét, ha lehet, még fokozta az, ha magyar vezénylet .alatt volt. Magyar seregeknél ez nagyon ritka eset voll Egyik ritka kivétel volt éppen József főherceg ő királyi Fenségének legendás és kiváló eredményeket produkáló hadserege és kisebb mértékben, kisebb csoportokkal, de ugyanolyan lelkesedéssel báró Szurmay hadseregcsoportja. Mindkettő a világtörténelem legszebb és legkimagaslóbb^ teljesítményeit érte el. A csapatoknál már sűrűbben találkoztunk olyan.. esetekkel, amikor kiváló magyar ezredeket magyar ^tisztikar is vezetett, nemcsak a m. kir. honvédség csapatainál, hanem a közös hadseregben, is. Én abban a szerencsében részesültem, hogy Juhász Andor ő excellenciájávai egy és ugyanazon ezrednél, a 34-es kassai közös ^alogezrednél, az úgynevezett Vilmosbakáknál teljesíthettem katonai szolgálatot, a háború második felében, ő pedig már a háború előtt. Amikor az ő kiváló teljesítményeikről megemlékezem, önkénytelenül Kassára száll a lelkem, amikor ez a dicső ezred ma tartja ezrednapját elsőízben a visszakapott