Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-80

Az országgyűlés felsőházának SO. ülése 1939. évi február hó 3-án, pénteken. 49 Kassán, ahova mindazok kegyelettel vonulnak fel, akik valaha ebben az ezredben szolgáltak. Ez az ezred volt a legtipikusabb bizonyítéka annak, hogy igenis a közös gyalogezredekben is lehetett magyar szellem. Hiába mondanak akár • mit, azok a tótok, akik ott szolgáltak az ez- : redben, mind tudtak magyarul és mind vetekedtek a magyarokkal a magyar hazafias ér- í zésben is. A tisztek legnagyobb része azonban : magyar volt, mert az ezred hivatásos tiszti- ; kara akkor — 1916 végén, amikor az ezredhez kerültem — éppen a József királyi herceg úr ő fensége által elmondottak alapján már ; vagy elesett, vagy megbetegedett, úgyhogy az ezredet akkor nagyrészt az ezredhez beosztott : tartalékos tisztek vezették, akik mind magya- ) rok voltak. így adódott elő az a helyzet, hogy ] én, mint az ezredhez a háború tartamára beosztott honvédhuszárhadnagy, voltam az egyet- ? len szubaltern tiszt, aki németül tudott. Ez az ezred élénk bizonyítéka volt annak, hogy a ki- j váló vitézséget mennyire lehet még fokozni akkor, ha a tisztikar és a legénység között tel jes együttérzés és megértés uralkodik az ezred- \ ben és a tisztikar mindig igyekszik táplálni a legénységben a hazafias magyar érzést. Ezek a.zok a momentumok, amelyek nemcsak a 34-es j bakákat, hanem igen sok más közös gyalog- és lovasezredet is hihetetlen hőstettekre tették ké- ; pessé. Nem akarok itt most mást kiemelni, mint Limanova történelmi nevezetességű ro ! hamát, amelyet magyar huszárok, magyar huszártisztek vezetése mellett harcoltak végig s ] amikor a magyar katonák önfeláldozóan életüket áldozták azért, hogy ezzel a vitézi tettükkel megmentsék a hadsereg helyzetét. Ezek azok a momentumok, amelyek minden j más példánál jobban bizonyítják, hogy igenis, j mennyire fontos az, hogy a legénység és tisztikar között teljes megértés, szeretet és együtt- j érzés uralkodjék. A magyar katona csinálta a magyarságnak a legjobb propagandát. Legyen szabad erre egy példát felhoznom. A háború elején Böhm-1 Ermolli hadseregparancsnokságánál szolgáltam, aki az elegáns lovastiszt típusa volt — nem igen hiszem, hogy nagy barátja lett volna a magyarságnak, bár ellenségének sem volt mondható. Mellette volt, mint vezérkari főnök,' Bardolff generális, akinek a nevét, azt hiszem,; mindnyájan ismerik; s szomorúemlékü volt trónörökösünknek, Ferenc Ferdinándnak volt a bizalmas embere és mint vezérkari főnök olyan hadsereghez került, amelynek azt hiszem 80%-a magyar volt. Több ízben alkalmam volt a tábornok úrral bizalmasan beszélgetni, s ennek alapján tanúságot tehetek arról, hogy bár a háború előtt ellenséges érzésekkel volt tele a; szíve a magyarokkal szemben, a magyar katona kiűzte szívéből ezt a gyűlöletet, ezt az ellenséges érzést és ha nem is szerette meg a ma-" gyarokat, mégis elismerte és mindenkor hangoztatta, hogy magyar csapatok nélkül soha: nem lehetett volna elérni azokat az eredménye-ij ket, amelyeket a második császári és királyi

1 hadsereg elért. Sajnos, ennek ellentétét is ta| pasztáitam, amikor — ez azonban főképpen i: csak a magasabb parancsnokságokra vonatkozik — találkoztam olyan tisztekkel, akikről csak később, a nemzeti hadsereg idejében és önállóságunk visszanyerése alkalmából tudtammeg, hogy magyarok. Ilyen előzmények után, a négyéves világ ; háború minden poklán, a forradalmak tisztító-^ tüzén, Trianon és a húszéves megaláztatásokon' FELSŐHÁZI NAPLÓ. IV. keresztül értünk el oda, hogy ma szuverenitásunk teljes birtokában jöhetünk ide az új véderő javaslattal, amely rövidesen törvényerőre fog emelkedni, miután a magyar hadsereg ideálja, a mi nagy, fenkölt vezérünk, Horthy Miklós kormányzó úr ő főméltósága (Elénk éljenzés.) szentesíteni fogja. Meg vagyok győződve róla, hogy ha szükség lesz rá, akkor szűzmáriás lobogóink alatt a Gondviselő segítségével ezt a hadsereget mindig győzelemről győzelemre fogják vezetni. A mi hadseregünk újjászervezése, amely ennek a törvénynek nyomán meg fog indulni, már egy ízelítő példáját mutatta az őszi hónapokban a külpolitikai események folytán szükségessé vált gyors szervezés és gyors felvonulás alkalmával. Azt hiszem, az egész nemzeti közvélemény elismerését érdemelték ki azok, akik ezt a szervezést mintaszerűen, kitűnően, ily gyors idő alatt és ilyen nehéz viszonyok között, ilyen gyér eszközökkel meg tudták csinálni. A bevonulás nagyszerű élményeit mindnyájan nagy örömmel élveztük, ki a rádió mellett, ki odakint és mindenki sajnálhatja, akinek nem volt módjában ezt a hazafias lelkesedéstől izzó bevonulást személyesen látni, mert így azután megnyugodhattak volna abban, hogy a magyar katona ma is éppen olyan lelkes, a magyar katona ma is éppen olyan kitűnő, mint volt a világháborúban, amikor megalapozta a maga hírnevét. Szükségünk van erre a nagy felkészültségre azért is, mert nekünk most — mint ahogyan a szakértők mondják — totális háborúra, olyan háborúra, amelynek sem dimenziói, sem határai nem lesznek korlátozva, kell felkészülnünk. Ha győzni akarunk, akkor cfct a felkészültséget már most, a békében teljes lelkiismeretességgel, teljes szakértelemmel és minden áldozatkészséggel, ami csak a nemzetből fakadhat, elő kell mozdítanunk. Éppen ezért, a totalitás elvénél fogva, nemcsak katonailag kell felkészülnünk, hanem gazdaságilag is és pedig a gazdasági élet minden terén, iparilag is, de nem legutolsósorban az egészségügyi kérdésekben is. Méltóztassanak megengedni, hogy a hadsereg egészségügyi kérdéseivel egy kicsit bővebben foglalkozhassam, mert ahogyan József királyi herceg ő fensége kijelentette: legnagyobb kincsünk a mi emberanyagunk és ha azt nem óvjuk kellőkép és ha nem tudjuk kellően viszasállítani ismét harcképes állapotba, vagy a háború végén munkaképes állapotba, akkor nemzetünk ellen nagyot vétkezünk. Az egészségügy terén elsősorban is arra kell súlyt helyeznünk, hogy sebesültjeink állapota és ápolása minden tekintetben megfeleljen a mai kor kívánalmainak, az orvosi tudomány legújabbkori felfedezéseinek, ki alakult gyakorlatának és módszereinek. Fel kell azután készülnünk a háborúval mindig együttjáró járványok leküzdésére is, aminek a háborúban is már olyan példáit láttuk, hogy amikor vérhas és kolera dühöngött a csapatok hátamögötti részeken, akkor megfelelő Oltások és higiénikus elkülönítések segítségével meg tudtuk fogni a járványok továbbterjesztését és megfelelő oltásokkal elértük azt, hogy a legnagyobb lelkinyugalommal foglalkoztunk a kolerás betegekkel a nélkül, hogy egy pillanatig, is azt gondoltuk volna, hogy bennünket mégfertőzhetnék, Ë tekintetben ; is < megnyugvással vehetjük a mai állapotot, mert a had 11