Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-74

6 Az országgyűlés felsőházának 7.4. ülése éppen ezek az események tanítottak meg rá — « hogy a nemzetek sorsát nem játszó óriások szeszélye intézi, akik adnak vagy vesznek nagy ajándékokat, hanem az egész nemzet együttes akarata, közös munkálkodása, önmagának a cél elérésére való egységes és teljes megszerve­zése és abban, hogy ez az eredmény egyáltalán elérhető volt, nagyrésze volt annak, hogy az egész magyar nemzetet lekötni, összefogni, megszervezni tudta a revíziónak ez a nagy gondolata. Az emberi erőkön felül és túl azonban min­den hívő magyar tisztán látja és boldogan megvallja, hogy az örökkévaló Úr, a népek Is­tene volt az, aki jótetszésébŐl, ingyen kegyel­méből ^ ajándékot adott az ő nemzetének. (Ügy van! Ügy van!) Ez az érzés örömünket áhíta­tossá teszi és megtisztítja. Megtisztítja gőgtől és kárörömtől, kiirtja magunk között az érdem feletti versengést, mérhetetlenül fokozza bizal­munkat és reménységünket és a hála minden elismerése mellett végeredményben minden em­beri erőtől és minden emberileg esetleg be­szedhető uzsorától függetlenné teszi. (Ügy van! Ügy van! — Nagy taps,) Mélyen t. Felsőház! Nemcsak azért rend­kívüli jelentőségű ez az esemény, mert Csonka­Magyarország területének és népességének egynyolcadát adja vissza az anyaországnak, te­hát általa. Magyarország akkorát gyarapszik aránylagosan, amekkorát a^ német birodalom gyarapodott Ausztria hozzácsatolása áltál, hisz ennek is a népessége az egész birodalomnak egynyolcadát adta az anyaországnak, hanem főképpen azért, mert óriási erkölcsi erőt jelent számunkra. (Úgy van! Úgy van!) Benne van a kezdet (Ügy van! Ügy van!) minden fenye­getésével és minden Ígéretével, egész robbanó energiájával. (Ügy van! Ügy van!) Benne van a tényekkel való igazolása annak, hogy nem volt hiábavaló az akarás, hogy jó az út, ame­lyen jártunk. (Zajos tetszés.) Ebben a tényben, hogy mi a Felvidéket visszanyertük, benne van az az óriási nyereség, hogy amikor már az ország integritásának gondolata kezdett szó­lammá válni az ajkakon, vaery fakó álommá a szívekben, egyszerre kiderült, hogv a reál­nolitikának leggyakorlatibb kérdése, kézzelfog­ható valóság, amelyet letagadni, amely mellett elhaladni nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Ki­derült, hogy egy exisztenciális kérdésünk van: a magyar nemzeti egységnek megalkotása, a nemzeti erőknek a határon innen és túl való egyesítésé- (Hosszantartó éljenzés és taps.) Nincsen az ünnepnek egyetlen ihletése es a hétköznapoknak egyetlen, kicsiny, vágv nagy míínkáia, amelynek nem ezt kellene szolgálnia. (Ügtt van! Üay van!) nem erre a célra kellene törekednie. Ez a magyar életakarat és ez a magyar nemzet holnapjának — s mai napjának is — egyetlen lehetséges politikája. (Ügy van! Ügy van!) Szeretném még elmondani (Halljuk! Hall jak!) ennek a nagy eseménynek lábánál, hogy nemzetemet mindig olyan nagynak szeretném látni, amilyennek most láttam/ Hosszas éljenzés.) Mert láttam, hogy egy óriási érzés áthevített krá­terében, hogy vált egyetlen tűzoszloppá a millió, meg millió alkatelemből összerakott magyar lélek s szeretném, ha a hétköznapok tusaiban, amikor ezt a lelki egységet irányelvekben kell megfogalmazni, amikor a módszerek megálla­pításáról ós a célok kitűzéséről van szó, éppen ilyen egységesnek láthatnám a nemzetet. (Él­jenzés és taps.) Láttam lelki szemeimmel a 1938. évi november hó 12-én, szombaton. magyar katonát ott a határon, nyerítő lova mellett, puskaropogásban, amikor látta a hatá­ron túl magyarok hántását, magyar vér hullá­sát, keményen, ön fegyelmezetten fogcsikor­gatva engedelmeskedni. Szeretném mindig úgy látni ezt a népet, hogy ne csak a nagv hitek­ben legyen egy, hanem tudjon egy "lenni a nagy engedelmességben, is. (Élénk éljenzés és taps.) Vettem azt a boldog tapasztalást újra, hogy Isten kegyelme ennek a nemzetnek mindannyi­szor, ahányszor a sorsa döntésre fordul, ad olyan .nagy férfiakat, vezetőket, akiknek lelki­ismeretén, elméjük világosságán keresztül meg­láthatja a jó és helyes utat s láttam a nemzet jobbjait ezek mellett a férfiak mellett meg­állani. Szeretném, ha egyetemes bizonyosság lenne az, hogy ezt a nemzetet sohasem kell akarata ellenére erkölcsi és politikai autonó­miáján kívül parancsszóval kormányozni, (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) mert ez a nemzet csodálatosan tud egyetlenegy engedel­mes szerszámmá lenni annak kezében, aki ezt a nemzetet kézbe tudja venni. (Élénk helyes­lés és taps.) Kell szólnom azokhoz, akik a határokon túl várnak és nem tudja senki, meddig fognak "várni. Jobban szeretjük őket, mint eddig, mu­lasztásainkat is jóvá akarjuk velük szemben tenni. Szólni akarok azokhoz, akik átjöttek ide hozzánk, idegen fajhoz és nyelvhez tartozván; meg akarom mondani nekik, hogy a magyar lovagiasság erkölcsi törvénye: ugyanazt a sza­badságot adni meg nekik itt. mint amit a ma­gunk vérei számára odaát követelünk. (Ügy van! Ügy van! — Élénk helyeslés és taps.) Ereztem ennek a megszaggatott nemzetnek elemi erejét, amellyel egymásra vágyott. Az ezer keserves tapasztalás után, amelyet a raa­gyar taszítás, centrifugális erő láttára tettünk, végre egy boldog és áldott tapasztalás a ma­gyar kohézióról, az egymásfeló vágyó, egy­mást kereső szívekről. Óhajtanám, vajha min­dig úgy tudnánk örülni egymásnak, ahogy fel­fedeztük egymást Komárom főterén és Kassa utcáin, mert egy magyar emberre nézve a leg­msryobb áldás és a legnagyobb ajándék mégis mindig egy másik magyar ember. (Ügy van! 'Ügy van! — Zajos éljenzés és taps.) Szeretném.' azt, ha a megérkezés nem okozna, senkinek csaló­dást, ha nem történnének a megérkezőkkej szem­ben gyanakodások, ha idehaza, nem találnák a megérkezők elhagy a tottabbnak és kicsinynek az anyai hajlékot, hanem az ittlevők és^ hazajöttek kézenfogva állanának össze, felépíteni azt a nagyobb Magyarországot, amely csak különb Magyarország lehet s éppen ezért boldogabb Magyarország lehet, (Éljenzés.) A törvényjavaslatot elfogadom. (Hosszan­tartó élénk éljenzés és taps. — A szónokot szá­mosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Puky Endre ő nagyméltósága. (Halljuk! Halljuk!) Puky Endre: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen tisztelt Felsőház! Nehéz az én r felada­tom Bavasz László után szólni s mégis azt mondom, hogy könnyű az én osztályrészem, amikor . örömmel kell üdvözölnöm a Felvidék egy részének visszacsatolásáról szóló törvény­javaslatot, mert nem kell mást tennem, mint megnyitnom a bennem is, mint minden _ ma­srvar emberben, még hozzá bennem, a felvidéki | é? kassai emberben túláradó örömérzelmcket : (Éljenzés és taps.) és szavakba foglalni ezeket

Next

/
Thumbnails
Contents