Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-85

Az országgyűlés felsőházának 85. ülése lex esto. Ebben a törvényjavaslatban, mélyen t. Felsőház, a magyar fajvédelem szelleme él. Megoldja a magyarság egyik legfontosabb életproblémáját, új fejezetet nyit a magyarság és a zsidóság közötti eddigi viszonyban, keresztény nemzeti életstílust biztosít. Ebben a meggyőződésben kérem a mélyen t. Felsőházat, hogy a törvényjavaslatot az együttes bizottság módosításaival együtt elfogadni méltóztassék. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Bezerédj István felsőházi tag úr. Bezerédj István: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Szinte zavarban vagyok, amikor ehhez a nagyfontosságú törvényjavaslathoz elsőnek kell felszólalnom az előadó úr után, és talán szerénytelenségaek látszhatik részemről, hogy én, ennek az illusztris testületnek egyik legkisebb és legigénytelenebb tagja, szót kértem azok sorában, akik a törvényjavaslatot ellenzik, annál is inkább, mert a törvényjavaslat ellen felhozható jogi, etikai, politikai, társadalmi és gazdasági érveknek egész sorozatát, egész láncolatát hallottuk azokban a jeles felszólalásokban, amelyek az országgyűlés másik házában, de különösen a felsőház együttes bizottságában elhangzottak. Ezekhez az argumentumokhoz nem is tudnék semmit hozzátenni és nem is kívánom ezeket megismételni, mégis kötelességemnek tartom, hogy felszólaljak, nehogy hallgatásom folytán azok közé számíttassam a qui tacet,^ consentire videtur elvénél fogva, akik a törvényjavaslatot elfogadják!, mert sem keresztény lelkiismeretemmel, sem magyar jogfelfogásommal, sem pedig törvényhozói kötelességemmel nem tudnám Összeegyeztetni azt, hogy ezt a törvényjavaslatot megszavazzam. Az előadó úr méltóztatott említeni, hogy a zsidóság, amely ez ellen a törvényjavaslat ellen igen természetesen védekezni próbál, ebben a tekintetben teljesen elfogult. Nos, én el merem mondani magamról, hogy, hála Istennek, semmi néven nevezendő rokoni, gazdasági és üzleti kapcsolatban nem vagyok sem a zsidósággal, sem egyes zsidókkal, és így azt hiszem, teljes elfogulatlansággal és tárgyilagosan ítélhetem meg az előttünk fekvő törvényjavasla tot. Igen t. Felsőház! Állítom, hogy ez a törvényjavaslat nélkülöz minden jogalapot, teljességgel ellentétben áll az igazsággal, a méltányossággal és a magyar alkotmány szellemével, szakítást jelent a sokszázéves magyar közfelfogással és jogfejlődéssel, azonkívül politikai és közgazdasági kihatásaiban veszélyes és órási károkat fog okozni, sőt okozott máris az országnak. Nézetem szerint ezt a törvényjavaslatot a törvényhozásnak a limine vissza kellene utasítania, mert a törvényhozás feladata a jogalkotás, nem pedig a jogfosztás és ebben a törvényjavaslatban semmi egyebet nem találok, mint jogfosztást. Igen különös és feltűnő, " hogy alig félévvel az első zsidótörvény, vagyis a gazdasági és társadalmi élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938 : XV. te. meghozatala után, az előző kormány szükségesnek tartotta, hogy ezzel az újabb törvényjavaslattal álljon elő, annak ellenére, hogy az előző kormány tagjai ismételten kijelentették, sőt ünnepélyesen leszögezték, hogy az első úgynevezett zsidótörvényben a kérdés megoldása tekintetében elmentek az észszerűség legvégső határáig és hogy a zsidóság az első törvényben megállapított arányszámon túlmenő további korlátozást nem f°S' szenvedni. Különös és fel1989. évi április hó 15-én, szombaton. 133 tűnő ez a sietség, amellyel a második számú zsidótörvény készült és tárgyalás alá bocsáttatott, (Halljuk! Halljuk!) mert hiszen az első törvény hatálybalépte óta még fizikai idő sem volt arra, hogy annak rendelkezései teljesen végrehajtassanak és a törvény közéleti hatása igazán és komolyan kipróbáltassák. Amit ebben a tekintetben az indokolásban olvasunk, az — őszintén megvallom — engem nem győzött meg ennek ellenkezőjéről. 1848-ban az utolsó rendi országgyűlés felszabadította a jobbágyságot és az alkotmány sáncai közé felvette a nemzet millióit, az akkori nemesi osztály nagy áldozatkészsége folytán és az ország egész lakosságának nagy lelkesedése mellett. Ez a törvényjavaslat teljesen szakít a jogegyenlőség fogalmával és meg fog teremteni egy új jobbágyságot, kizárja a jogok teljességéből az ország lakosságának több mint huszadrészét, másodosztályú állampolgárokká degradál mintegy 600.000 állampolgárt, akiknek általában véve semmi más bűnük nincs, minthogy egy bizonyos hitfelekezethez vagy mondjuk, fajhoz (Felkiáltások: Fajhoz!) tartoznak, de egyénileg nem tehetők felelőssé azokért a mondjuk, bűnökért vagy visszaélésekért, amelyeket egyes fajtestvéreik vagy hîtsorsosaik elkövettek vagy elkövethetnének. Hogy ennek folyományaképpen a zsidók emancipációjáról szóló 1867 : XVII. te. és az 1895. évi XLIII. te. hatályát veszti ós hogy az utóbbi törvény 2. §-ában biztosított fontos jogelvet, amely szerint a polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független, most sutba dobják, azt felesleges említenem. Mélyen t. Felsőház! Minthogy az előttünk fekvő törvényjavaslat jogi megalapozását hiába keresem és a javaslatot jogi érvekkel indokolni vagy alátámasztani nem tudom, keresnem kell azokat a politikai indokokat és elgondolásokat, amelyek a kormányt ennek a törvényjavaslatnak benyújtására késztethették. Két ilyen politikai indokot találok. Az egyik az, hogy talán külföldi példák után vagy mondjuk, külföldig nyomásra készült ez a törvényjavaslat. (Zajos ellenmondások. — Meskó Zoltán: Komolytalan beszéd!) Ebben a tekintetben azonban megnyugtatott bennünket a miniszterelnök úr ő nagyméltóságának határozott kijelentése, amely szerint mi a magunk lábán járunk és fogunk is járni, és semmiféle külföldi beavatkozás a mi belügyeinkbe nem I történt, de ilyet tűrni nem is fog. Ha ez így van, akkor ez raindenasetre nagyon örvendetes dolog, mert ellenkező esetben, ha csakugyan külföldi presszióról lehet szó, amit — merem állítani — most is igen sokan hisznek és állítanak, (Meskó Zoltán: Nem hisszük!) ennek a törvényjavaslatnak éppen olyan kevés erőt tulajdoníthatnak, mint az ugyancsak külföldi presszióra létrejött trianoni békediktátumnak, vagy pedig az 1921 : XL

VII. úgynevezett trónfosztó törvénynek, amelyek a nemzet szuverén akaratnyilvánulásának nem tekinthetők és ezért valóságos jogérvényűnek és etikailag is kötelező erejűnek nem ismerhetők el. Ha ez a feltételezés tehát szerencsére nem áll meg és ha külföldi presszióról nem is lehet szó, akkor nem marad más hátra, minthogy a szélsőséges, úgynevezett jobboldali izgatásnak, az utcai hangulatnak, vagy a közvéleménynek, szebben kifejezve, a korszellemnek hatása alatt hozta az előző kormány ezt a törvényjavaslatot, (Meskó Zoltán: Az egész ország kívánja!) nem elégedvén meg az előző