Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-85

Az országgyűlés felsőházának 85. ülése szeréazek 30%-a, a kereskedelmi tisztviselőknek pedig 40%-a zsidó, de a bányamunkások és a kubikusok arányszámában 0%-kal szerepelnek a zsidók, abban az országban, ahol gazdasági téren a vállalatok 51%-a, a földbirtokvagyonnak — a bérleteket is beleszámítva — 25%-a és az egész nemzeti jövedelemnek 25%-a zsidók kezében van, ott igenis van zsidókérdés, (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) amely problémát sem megkerülni, sem elposványosítani többé nem lehet, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) hanem ezeket a nagy aránytalanságakot nemcsak korlátozni, hanem megszüntetni is felelősségteljes kötelesség. (Úgy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon^) Az első zsidótörvénynek, az 1938 : XV. tc.-nek már kezdeti végrehajtási stádiumában kiderült, hogy azok a rendelkezések, amelyek a zsidóság térfoglalása ellen ebben a törvényjavaslatban bennfoglaltatnak, nem elég hatályosak, nem elegendők a kitűzött cél elérésére. Különösen azért nem lehettek elegendők, mert a zsidóság 6%-os országos számarányánoz képest a tavalyi törvény a zsidóságnak bizonyos foglalkozási ágakban 20%i-ot engedélyezett, amely 20% a kivételekkel együtt majdnem a duplájára emelkedett. De ezenkívül vannak más indokok is, amelyeket ennek a javaslatnak általános indokolása hoz fel és amelyek közismertek, ezek felsorolásával és ismétlésével tehát nem akarom a mélyen t. felsőház, tagjait untatni. Kétségtelenül meg kell azonban állapítanom, hogy ezeknek az indokoknak sürgető kényszere elől kitérni nem lehet, hacsak nem akarjuk azt, hogy a más országokból menekülő zsidóság ellepjen bennünket és ha nem akarjuk kockára tenni a magyar nemzeti élet nyugodt fejlődését. A szőnyegen forgó törvényjavaslatnak, amelynek vannak társadalmi, gazdasági, nemzeti és szociális vonatkozásai, alapelve ugyanazi, amelyen az 1938 : XV. törvény felépül: azt az egyenlőtlenséget kívánja alkotmányos úton törvényinozásilag megszüntetni, amely abban nyilvánul meg, hogy a kapitalista rend előnyeit egy, a népesség arányához viszonyítva csekély töredék, egy faji életet élő külön népcsoport, a zsidóság élvezi. A törvényjavaslat megállapítja elsősorban azt, hogy kiket kell a korlátozások tekintetében zsidóknak tekinteni, továbbá, hogy kik azok, akikre a korlátozások nem állnak fenn, vagy akikre a korlátozásokat mérsékeltebb arányban kell alkalmazni. Nevezetes a törvényjavaslatnak közjogi vonatkozása, végül pedig a zsidóság elé a szellemi élet terén és a gazdasági életben emelt korlátok. Abban a meghatározásban, hogy kit kell zsidónak tekinteni, a törvényjavaslat szakít a felekezeti teória elvével és leszármazási alapon oldja meg a kérdést. Nem követi a vérmitosz tanát, nem kutat vérsejtek után, hanem leszármazási alapon von korlátokat a legkevésbíbé asszimilálódni tudó népfaj, a zsidóság ellen, amely a maga idegen, a magyartól teljesen távoleső bélyegét már rányomta a magyar élet minden vonatkozására. Kétségtelen, hogy akit megkereszteltek, az keresztény. Ezt az elvitathatatlan elvet azonban a törvényjavaslat a szellemi és gazdasági életre vonatkozólag minden vonalon abszolút konzekvenciával nem viheti keresztül, mert akkor sokezrével fognak akadni, akik nem lelki meg győződósbői, hanem személyi és anyagi érdekből fognak tódulni a megkeresztelkedéshez. 1939. évi április hó 15-én, szombaton. 1.31 A megkeresztelkedtt zsidóknál a törvényjavaslat nem magát a megkeresztelkedés tényét, hanem a vegyesházasságoknak bizonyos méltánylásával^ a lelkiséget teszi a legfontosabb tényezővé, vagyis mindazoknál az eseteknél, ahol a korlátozások: alól kivételeket statuál, mindig az asszimilálódás valószínűségét tételezi fel. A kivételeknél a törvényjavaslat készítői legelsősorban a hadiérdemeket vették tekintetbe. A törvényjavaslatnak ellenzői különösen azt kifogásolják, hogy nem minden tűzharcos mentesül egyedül a Károly-csapatkereszt jogán minden korlátozás alól. Mélyen t. Felsőház, én a vitézi rend tagja vagyok, tehát minden gátlás nélkül beszélhetek, a tűzharcos érdekekről. 1848/49-ben, a szabadságharcban érdem volt katonának lenni és katonai szolgálatot teljesíteni, mert akkor toborzott hadsereg harcolt a magyar szabadságért, aki katona nem akart lenni, az nem lett katona. De 1914-től 1918-ig az általános védkötelezettség idején, amikor a katonai szolgálat törvényben előírt kötelesség volt, egyedül maga a katonai szolgálat még nem lehet olyan érdem, amely kiváltságos jogokat biztosít. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ebből az elvből kiindulva a törvényjavaslat megkívánja a tűzharcostól, a hadifogságba-esettől és a rokkantéi is, hogy e mellett a minőség mellett még legalább kitüntetéssel is rendelkezzék. Kivételt képeznek a hadirokkantak, ha hadirokkantságuk 50%-os vagy azon felüli. A korlátozások alóli mentesség kiterjed a hősi halottakra, az 1919. évi ellenforradalmárok özvegyeire és gyermekeire, továbbá személy szerint a valóságos belső titkos tanácsosokra, a magyar királyi titkos tanácsosokra, valamint az egyetemi nyilvános rendes tanárokra, a keresztény hitfelekezetek lelkipásztoraira és az olimpiai bajnokokra. A felsőház egyesített bizottsága még két kategóriát javasol bevenni ezek közé a korlátozásokkal szemben való mentesítések közé, ezekről azonban a részletes tárgyalás során lesz szó. A törvényjavaslat általánosságban megvonja a zsidóktól a közhivatali képességet, ezen a téren azonban eddig is igen csekély számban volt képviselve a zsidóság, de kizárja a zsidókat a királyi közjegyzői, a hiteles tolmácsi, a hites szakértői és a szabadalmi ügyvivői tisztségekből is, a nélkül azonban, hogy ezzel szerzett jogokat sértene. A törvényjavaslat a húsz év előtt már gyakorlati alkalmazásban volt numerus clausus! a zsidókra nézve országos számarányuknak megfelelően 6%-ban állapítja meg, és ugyanezt a számarányt állapítja meg az ügyvédi, orvosi és mérnöki kamarák zsidó tagjaira nézve is, ahol különösen ennek szigorú végrehajtásával szellemi téren korlátozva lesz az a magyarság ós zsidóság közötti óriási aránytalanság, amely eddig fennállott. A törvényjavaslatnak nagyon fontos rendelkezése az a korlátozás, amelyet a sajtóra, a színművészetre és a filmművészetre kíván gyakorolni. A zsidó túlbefolyás szellemi téren talán még rombolóbb hatású, mint gazdasági téren. (Ügy van! Ügy van!) A magyar lélektől merőben idegen szellemiség lett úrrá a sajtóban, a színházakban és a filmművészetben. A zsidó szellem sivár racionalizmusa, mindent kikezdő cinizmusa, túlzott kritikai szelleme, ^ saját érdekeinek lehetőleg tendenciózus beállítása tölti meg újságjaink hasábjait. Ez a szellem lett úrrá Magyarországon, amely különö-