Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-82
98 Az országgyűlés felsöházúnak 82. ülése 1939. évi február hó 7-én, kedden. (Derültség.) Azt hallottuk először, hogy voltak az adminisztrációban esetek, amikor egyes magasállású férfiak nejei éppen férjük állására való hivatkozással kívántak maguknak jobb előmenetelt. Ha voltak ilyen esetek, akkor ezeken nem törvényjavaslattal, hanem fegyelmivel kell segíteni; fegyelmit kell indítani azzal szemben, aki ilyet kíván. De fegyelmit az ellen, is, aki ezen az alapon kinevezte. Bocsánatot kérek, nines jó véleményem a férfinemröl, amikor azt látom, hogy azért, mert néhány ambiciózus dáma így járt el, rögtön belebújnak egy törvényjavaslatba. Én a papucsjognak ilyen formáját nem vagyok hajlandó elfogadni. (Derültség.) Ezt talán hagyjuk ki egészen az érvelésből. Általában nagy baj az, hogy az adminisztráció minden kis dologból rögtön törvényt akar csinálni. Aki a jog lelkét érti, az mindig a római joghoz tér vissza, amely azt mondotta, hogy minima non curat praetor. Ilyen óriási testületet, mint a magyar törvényhozás felsőháza és alsóháza, megmozgatni azért, hogy — amint rá fogok mutatni — hetven exisztenciát érintsünk, (Ellenmondások.) voltaképpen olyan, mintha egy százmotoros géppel nekimegy valaki, hogy lekaszáljon a réten egypár szál szerény ibolyát. (Derültség.) Ezt az érvet tehát nem fogadhatom el. (Szilágyi Lajos: Kirakat-törvényjavaslat!) A második érv arról szól, hogy meg lehet ezt próbálni. Szerintem nem lehet megpróbálni, mert másutt megpróbálták, Hollandiában ugyanilyen törvényt hoztak, vagyis azt, hogy elválasztották a kereső nőt a férjétől és a vége az elválások sorozata lett. Elváltak ezek a hollandok, akik sokkal erkölcsösebbek, mint mi vagyunk, egy kis nép, amelynek igen nagy szíve van, amint ezt megmutatták, amikor gyermekeinket felkarolták. Ha ott is az anyagi erők erősdbbék tudtak lenni, mint a családi erkölcs, akkor nálunk a következmények még sokkal rosszabbak lesznek, nevezetesen igazi válóperek, és olyan erkölcstelenség fog beszüremleni az állam által szétbontott családba, amelynek legfeljebb a vígjátékírók veszik majd hasznát. Nem akarok rossznyelvű lenni, — állítólag az vagyok — (Derültség.) de a törvényjavaslat eredeti indokolásában az ilyen víg játéknak a címe is adva van ekként: »férjes közérdekeltségi nők«. (Derültség.) Ilyen férjes közéxdekeltségi nők fognak alakulni (Derültség.) és én nagyon szeretném ezt a női nemtől távoltartani. A harmadik argumentum az volt, — és ez az, ami engem a bizottságban sok tekintetben nézetemben megingatott — hogy vájjon azoknak, akik nem kapnak állást, akik előretörtetnek, nem kell-e helyet csinálni azáltal, hogy ilyeneket, — azt hiszem, nagyon kevés számúakat — kiemelünk az állásból. Hát először is, amint Wekerle Sándor ő excellenciája kitűnően kifejtette, azok, akikről szó van, a női nem büszkeségei, töblb-diplomások, némelyiknek 5—6 diplomája van, egész családi erejüket belefektették, hogy diplomások legyenek, ez a hozományuk, ezen alapult a család. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztassék megnézni, hogy a törvényjavaslat törvényerőre emelkedése után a család szétbontásának mi lesz a következménye. Ezek a jövedelmek okvetlenül szükségesek voltaik vagy valamely beteg gyermek eltartására, vagy a család szegényebb tagjai számára ez apanázs volt, eltartás, vagy pedig ez a jöve{ delem szolgált a kultúrnívó fenntartására. Ha rengetegszámú állás üresednék meg, akkor lehetne róla szó, de nagyon kevés állásról van szó, és így énszerintem a törvényhozásnak ebbe belemennie nem lelhet. A magam részéről azt a szerény megjegyzést akarom tenni, hogy hiszen ha csak arról van szó, hogy 70 állást keressünk keresztény tanároknak vagy tanítónőknek, erre is megvan a példánk. A Darányikormány annakidején összehívta a Gyáriparosok Szövetségét és a Tébe.-t és azt mondotta, hogy a keresztény ifjúság elhelyezése és a közéleti izgalom lecsillapítása céljából tegyük meg, próbáljunk 500 embert elhelyezni. Nem ugyan 500-at, de ennél jóval többet elhelyeztünk. Ha két ilyen érdekképviseletnek, ha becsületesen belefekszik, sikerült 500-at elhelyezni, akkor miért ne lehetne a kormánynak 70-et elhelyezni a nélkül, hogy szétrombolna szerzett jogokat és családi boldogságokat. (Ügy van! Ügy van! — Keszthelyi Gyula: Havi 80 pengővel!) Ami a takarékosságot illeti, nem kaptunk számokat. Egy nagyon cinikus mondást fogok mondani, de azt merem állítani, hogy amit a férjes nőknél az állam megtakarítana, azt meg fogja takarítani, ha nem csináltat új fantasztikus egyenruhákat a magyar diplomaták számára, (Derültség.) hanem inkább maradjon meg az a régi szép díszmagyar és ne költsük erre a pénzünket. (Elénk helyeslés és taps.) Most már visszatérek Keszthelyi t. barátom felszólalására, aki egy polémiával kezdte s ez az úgynevezett kikészítési eljáráshoz tartozik. (Derültség.) A mélyen t. barátom azt mondotta, hogy ezzel a javaslatot nem lehet meggátolni. Megjegyzem, hogy a javaslatot én is megszavazom azoknak az érveknek ellenére, amelyeket a t. barátom volt szíves itt előterjeszteni (Derültség.), megszavazom tudniillik a pénzügyi bizottság szövegezésében. A t. barátom azt mondotta, hogyan lehet ilyen javaslatot visszautasítania • a felsőháznak, amikor 3—4 párt is programmjába vette ezt a kérdést. Ha egy jelszót 3—4 párt vesz a programmjába, ez nagyon gyanús, mert mindegyik mást ért alatta. Ha egy párt vette volna csak a programmjába, akkor ezt megértettem volna, de az a baja ennek és sok más reformnak, hogy amíg jelszó, addig csak magán- és mássalhangzókból áll, mihelyst azonban leverődik törvényjavaslat alakjába, akkor mindenki azt mondja, hogy nem ezt akartam, én egészen mást akartam. Itt tehát nem a törvényjavaslatokban, hanem a jelszavakban van a baj. Ezen a téren előremenni nem tudunk. Nagyon helyesen mondta Jankovich-Bésán ő méltósága, hogy a közhangulatot mindenki maga értelmezi. Azt hiszem, van olyan közhangulat, amelynek elébe kell állni. Én egy javaslatot azért, mert a múló közhangulatnak eleget tesz, még nem szavazok meg és bizonyára a mélyen t. felsőház sem. (Ügy van! Úgy van!) Ezek nem argumentumok. Hogy visszaélések vannak, az kétségtelen, — az előttem szólottak elmondták már, hogyan lehet ezen segíteni — de óva intek mindenkit attól, hogy ezt a női kérdést éppen annak a hangulatnak az alapján döntse el, amely a javaslat mögött van. Itt közvetlenül a miniszter úr ő nagyméltóságához fordulok. Felszólalásaimra és a Pesti Hírlapban írt cikkeimre rengeteg levelet kaptam nőktől, akik nem osztoztak álláspontomban és azt követelték, hogy nekik is szerezzünk állást- Ha megmondtam volna nekik, hogy csak hetven ilyen állásról van szó, nem pedig, mint