Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

Az országgyűlés felsőházának 82. ülése ahogyan írják és hiszik, hogy ezer és ezer'em­bert lehet ezen a réven kiemelni a nyomorból és elhelyezni, akkor talán máskép gondolkod­tak volna. E mögött a dolog mögött az a szerencsét­len törekvés áll, amely középosztályunkat, de' különösen a keresztény középosztályt már tel­jesen áthatotta, hogy gyűlöletében nem a maga előmenetelével, hanem más lerontásá­val akarná megoldani a kérdést. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Ennek a következménye a is, hogy az egész magyar társadalmat a trafik elképzelés hatja át. Mindenki vagyont akar szerezni, lehetőleg az állam révén. Az első dolga mindenkinek, hogy magának trafikot szerezzen, a második pedig az, hogy minden más trafikot a környékről elpusztítson. Pes­ten háromszáz méternyire, vidéken nagyobb távolságra más trafikos nem nyithat boltot. Ez szörnyű gondolat. Ez a kaverna a keresz­tény társadalomban engem éppúgy megdöb­bent, 'mint azok a tuiberkulotikus kavernák, amelyeket kitűnő falukutató orvosaink a ma­gyar nép tüdejében találnak meg. Elég hosszú élet tapasztalata van mögöt­tem éppen e kérdés tekintetében. Politikai pályám azzal kezdődött, hogy egy jajkiáltást bocsátottam ki arravonatkozólag, hogy ne nyugdíjképességre, hanem az életre neveljük a fiatalságot. Ez az alapja mindennek. Ez a mástól való elvevés más törvényjavaslatban is megnyilatkozik. Ahelyett, hogy azon gon­dolkoznánk, hogy mindenki arra használja fel állását, hogy másnak is kereseti lehetősé­get teremtsen, arra törekszünk, hogy minden­kitől mindent elvegyünk, hogy végül ne le­gyen senkinek semmije. Ez a keresztény kö­zéposztály leromlására vezet. (Ügy van! Ügy van!) Nem egyszer elmondtam és még egyszer ismétlem ezen a helyen, hogy én vagyok Her­bert Spencernek, a nagy angol szociológusnak még egyetlen élő tanítványa. Tőle azt tanul­tam, hogy minden társadalom alapsejtje a család. Az egyház és az állam ezt nem pótol­hatja. Ha mi bármilyen kicsit megingatjuk ezt a sejtet, semmiféle hatalom bennünket nemzetté felépíteni nem fog. (Ügy van! Úgy van!) Ennek nagyon különös tünetei vannak, kivált mióta a családvédelmi politikát t foly­tatjuk. Sajnos, megint jelszavakat, magán- és mássalhangzókat hallunk, mert ezt tapsokkal kíséri a közönség. Az öreg Trefortnak volt igaza, aki azt mondta a magyar politikusról, 'hogy benne megvan a bátorság minden faja, csak a népszerűtlenség félelme hatja át min­dig. A kültelki népszerűtlenségtől való féle­lem igen nagy hibákat eredményezett a há­ború előtt is. Nem kell tehát ebbe beleesnünk most, amikor családvédelmet csinálunk. A felsőház velem együtt idősebb emberekből áll. Nézzük végig azt a kort, amikor még más­kép állt a világ. Szerettem azt a szemérmes kort, amelyben éltem. Politikai pártok és sze­mélyek találjanak egymás ellen más argu­mentumokat s ne egymás családfáját ássák ki és próbálják egymás fejéhez vágni. {De­rültség.) A nagymamák hálószobájának szel­lőztetése nem tartozik a politikai fegyverek közé. Ha az ember ma vegyesházasságú csa­ládba megy. ott nem hall egyebet, minthogy a gyermekek apjukat vagy anyjukat zsidóz­zák. Ez folytonosan így megy. Ez sem alkal­mas arra, hogy a családi életet elmélyítse. (Keszthelyi Gyula: Nem kellett volna keve­redni velük, akkor nem volna baj!) Azt hi­1939. évi február hó 7-én, kedden. 99 szem, hogy a magyar közélet igen sok kiváló­ságát köszönhetjük ennek a keveredésnek. Azon, ami volt, én nem is tudok s nem is szándékozom segíteni, de ez olyan tény, ame­lyet annak, aki családot akar menteni, figye­lembe kell vennie. Mélyen tisztelt Felsőház! Befejezem. (Halljuk! Halljuk!) Ha tehát mi még ezt a 70 családot is, amely a kötelességét teljesítette, most szétbontanók, akkor, nézetem szerint — ismétlem — a felsőház nagyon félreismerte a kötelességét. Tudom, hogy ezek nem népszerű dolgok. Azt is jól tudom, hogy a kormánynak nem kellemes ez az egész kérdés, de kérem a kor­mányt, hogy ezt ne tekintse sem pártérdek­nek, sem semmi másnak, hanem fogja fel úgy: összejöttünk azért, hogy szociológiai ala­pon megvizsgáljuk a társadalom ezen beteg­ségét. Mivel úgy véljük, hogy ez az tervezett operáció nem helyes és itt a kormány olyas valamit vág ki, amit nem szabad kivágnia, ez ellen tiltakozni kell és ezért én a pénz­ügyi bizottság szövegére szavazok. (Élénk he­lyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot üdvöz­lik.) Elnök: Szólásra következik vitéz Meskó Zoltán ő méltósága. vitéz Meskó Zoltán: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Méltóztassék megen­gedni, hogy az előttem felszólalt Hegedűs Lóránt ő nagyméltóságának végtelenül érdekes, értékes és minden vonatkozásában mindenki által szívesen meghallgatott beszédére néhány szóval reflektáljak. Elsősorban tiltakozni óhajtok a keresztény középosztálynak olyan megbélyegzése ellen, mintha a keresztény középosztály tisztán csak azért akarna ilyen törvényjavaslatokat, mert vagy érzi vagy tapasztalja, hogy a társának vagy valaki másnak nagyobb jövedelme van, mint neki magának. Nem tudom elképzelni, hogy a keresztény középosztálynak ez volna a felfogása és magyar nemzeti szempontból vala­hogy nem tartok helyesnek és igazságosnak ilyen megbélyegzést. (Felkiáltások: Nem erről van szó! — Gróf Szapáry Lajos: Rosszul értette! Nem ezt mondta!) Ezt mondta! (Felkiál­tások: Nem ezt mondta! — Zaj.) T. Felsőház! A törvényjavaslattal kapcso­latosan a következőket óhajtom elmondani. A női emancipációnak sohasem voltam híve. Sajnos, súlyos körülmények késztették arra a magyar középosztály leányait, hogy elhelyez­kedjenek, diplomákat szerezzenek, ez azonban már túltengésbe ment és megy még ma is. Tu­dom, hogy a középosztály 'bizonyos részében a leányoknak diplomát kell szerezniök, hogy a kenyerüket megkereshessék. Vannak azonban túlzások is. Tény, hogy arra reá nem szoruló középosztálybeli leányoknak egész sora köny­nyebben elhelyezkedik, mint azok, akik első­sorban reászorulnának. Ez nemcsak a mai vi­szonyokra vonatkozik, hanem általánosságban a multakra is. Az is tény, hogy a magyar faj és a magvar nemzet szempontjából is végte­len nagy fontossággal bír a magvar középosz­tály fiataljainak és általában a fiatal magyar férfiaknak az érvényesülése. Ebben a tekintet­ben a legmesszebbmenőén csatlakozom Keszt­helvi Gyula mélyen tisztelt felsőházi tag űr fel­szólalásához s minden vonatkozásban egyetér­tek vele. (Egy hang: Ketten vannak!) Nem baj, leszünk talán többen is kettőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents