Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

Az országgyűlés felsőházának 82. ülése szó!) Vannak kereskedelmi és gimnáziumi ta­nárnők és ezek most veszítsék el állásukat? Vagy pedig családos idősebb nők, akik a ser­dülő lányokat jobban tudják nevelni, mert bi­zonyos élettapasztalattal rendelkeznek, állásu­kat máról-holnapra hagyják ott? Ez sem volna a nevelés érdeke; azt hiszem, ez nem mozdí­taná azt elő. Mi van a keresztény középosztály annyira hangoztatott megerősítésé vei? (Ügy vom! Ügy van!) Ne méltóztassék azt mondani, hogy a főispánokról és az államtitkárokról van itt szó az első fejezetben, mert hiszen azt látom, hogy általában ez a nizus. Hát méltóztatik azt hinni, hogy ezek talán nem a középosztályhoz tartoznak, és nem az az érdekünk, hogy minél többet emeljünk fel a jómódú magyar közép­osztályba? (Úgy van! Ügy van!) Hát nekünk mindenáron egy lerongyolódott középosztályra van szükségünk? Nem volt elég bajunk az el­múlt húsz év alatt a lerongyolódott magyar középosztállyal? (Ügy van! Ügy van!) Méltóz­tatik talán sajnálni azt, hogy a magyar kö­zéposztály évi ezer vagy kétezer pengővei töb­bet élvez a közből? Vájjon a köznek is nem érdeke-e az, hogy a magyar középosztály min­denképpen megerősödjék, hogy ellenállhasson olyan mozgalmaknak és jelszavaknak, ame­lyekkel tele van az egész ország, ami arra fog vezetni, hogy ez az ország tönkremegy, ha hallgat ezekre a jelszavakra? (Tetszés és taps.) Nekünk nem úgy kell a szegényeket fel­emelni, hogy a középosztályt lerontsuk és a vagyont leromboljuk, hanem tessék fordítva csinálni: a szegényeket felemelni, de nem úgy, hogy rombolunk! (Élénk tetszés és taps.) fannak esetek, ahol szükséges, hogy a mi­niszter úr közbelépjen. Vannak kirivó esetek, nem tagadom, és ezek a kirivó esetek az okai annak, hogy itt általánosítanak. Méltóztassék azonban elhinni, hogy a miniszter úr ő nagy­méltóságának most is megvan a módja ahhoz, hogy az 1934. évi I. te. keretén belül ezeket a kérdéseket megoldja. Meg lehet ezeket szép szóval is oldani, mert nem hiszem, hogy va­laki magára venné azt az ódiumot, hogy pe­lengérre állítsák és inkább engedne a meg­győző szavaknak s megszüntetné azokat a ki­rivó ellentéteket, amelyek okozták azt, hogy a közvéleményben ilyen általánosítás erőre kap­hatott. Minden oldalról ostromolnak kétségbe­esett levelekkel, a társadalom minden rétegé­ből jönnek a panaszok. Legyen szabad csak párat megemlítenem és felolvasnom, hogy méltóztassanak látni, hogy itt nem olyanokról van szó, akik nem érdemelnék meg azt, hogy az igen t. Felsőház tekintettel legyen a családi körülményekre, nem olyanokról van szó, akik itt óriási vagyonokat harácsolnak össze. Nem hiszem például, hogy a felsőkereskedelmi is­kolai és leánygimnáziumi tanárnőket azzal le­hetne vádolni, hogy 'ők túlmagas életstandiar­dot képviselnek az országban (Ügy van! Ügy van!) és akiktől sajnálni kellene azt, hogy ez a középosztály túlnöveli a megengedett va­gyoni kereteket. Äzt mondják (olvassa): »A XX. században szinte elképzelhetetlen, hogy valakit a munkához való emberi jogától meg­fosszanak és törvényesen megakadályozzák, hogy aszal foglalkozzék, amire hivatást érez. Nekünk a tanári pálya nemcsak kenyérkereset, de szent hivatás is. Valamennyien egyetemet végeztünk s legtöbbünk tö'b'b diplomával ren­delkezik.. Diplomáink megszerzése közel két 1939. évi február hó 7-én, kedden. 97 évtized odaadó munkáján kívül tetemes anyagi áldozatokat is követelt. Ha ezeket az összege­ket nem diplomákban, hanem például házban, földben, üzletben vagy értékpapírban tőkésí­tették volna részünkre, imost munka nélkül is zavartalanul élvezhetnők vagyonunk gyümöl­csét. Házasságunkat legtöbbünknél éppen az tette lehetővé, hogy állásban vagyunk. Össze­egyeztethető-e ez a családvédelem nagy esz­méjével?« Nagyon sok ilyen részletet tudnék fel­olvasni, de azt hiszem, az igen t. Felsőház így is meg van győződve arról, hogy nem kívánok olyasvalamit, ami túlnagy vagyoni emelkedést jelentene. T. Felsőház! Ne akarjuk azt, amit az egyik kezünkkel építünk, a másik kezünkkel lerom­bolni. (Helyeslés.) Arra kérem a t. Felsőiházat, méltóztassék a^ ibizottsági javaslatot elfogadni. A magam részéről azonban ezt a törvényjavas­latot, legnagyobb sajnálatomra, általánosság­ban sem fogadhatom el. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Hegedűs Lóránt ő nagyméltósága következik szólásra. Hegedűs Lóránt: Nagyméltóságú Elnök TTr! Igen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Amidőn rövid és igénytelen felszólalásomíhoB a t. Ház figyelmét kérem, két kijelentést kell temmeim. Az egyik az, hogy én hálás vagyok az összes előttem szólott szónokoknak, mert annyi er­kölcsi tartalmat hoztalk a Ház elé, akár a ja­vaslat mellett, akár ellenie szóltak fel, hogy mindnyájunk büszkeségére és örömére szolgál­tak. Másik kijelentésem Keszthelyi Gyula ő méltóságának szól. Miután olyan javaslatot szavazunk meg, amelynek az indokai tekinte­tében a legélesebb ellentében vagyunk, arra kérem őt, hogy az ő felszólalásával beszédem végén foglalkozhassam. Ne vegye ezt mélyen t. tagtársunk az én általam is nagyrabecsült személye lekicsinylésének. Ez részemről ra­vasz székely taktika, mert így akarom bizto­sítani, hogy legalább egy hallgatóm marad­jon beszédem végére. (Derültség,) Nincs ugyanis a világnak még egy teíme, amelyből annyi vészkijáraton lehetne menekülni a szó­nok elől, mint ebből a bizanci-empire-normann­mór-reneszánsz palotából. (Derültség.) Felszólalásom azért rövid, mert kizárólag a javaslat II. fejezetéről, a férjes nők kérdé­séről szeretnék még néhány érvet a — azt hi­szem — már úgyis meggyőzött Háznak elő­adni. A javaslatot általánosságban megsza­vazom ugyan, mert nem hiszem, hogy a kor­mány kitérhetne a felvetett kérdésnek vala­milyen szabályozása elől. Igaz, hogy a szabá­lyozás nem éppen a legfontosabb dolgokat in­tézte el, de ez így szokott lenni. Én kizárólag a II. fejezetre kívánok annál is inkább rövi­den kitérni, mert hiszen gróf Jankóvich-Bésán József, előttem szólott t. tagtársam felolvasta azokat az iratokat, amelyek hozzánk is jöttek és én is osztom azt a nézetét, hogy keresztény családi tragédiákat okozunk minden ok nél­kül, mindenki java nélkül, ha a gyűlölet sza­vára hallgatva, eredeti szövegében szavazzuk meg a II. fejezetet. Talán furcsán hangzik, hogy tragédiákat okozunk, pedig így van. A férjes nők eltávolítására három érvet hallottam a pénzügyi bizottságban. Egyik sem győzött meg. Az egyik megingatott ugyan, de azután visszainogtam különösen Keszthelyi igen t. barátom érvelésç alapjáu.

Next

/
Thumbnails
Contents