Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

96 Az országgyűlés felsÖházűnak 82. ülése ban is mondja — a közhangulatnak engedett. (Üßy van!) Nem tudom, hogy mennyire mél­tóztatott itt a közhangulatot esetleg olyan jel­szavakkal összetéveszteni, amelyek talán nem egészen a közhangulatot képviselik, (Ügy van! Ügy van!) hanem szintén a ma. divatos jel­szavaknak egy részét képezik, .amelyéknek alapján törvényeket hozni nem tartanám éppen célszerűnek. (Helyeslés.) Nagyon sajnálom, hogy az igen t. kormány nem hozta ide ezzel a törvényjavaslattal egy­idejűleg az Összeférhetlenségről szóló javasla­tot, (Ügy van! Ügy van!) — amint taizt már az előttem szólott szónokok is mondották — mert hiszen éppen az összeiférhetlenségi javaslattal kapcsolatban azok, akiket az érintett volna, bizonyára objektívebben ítélhették volna meg ennek a javaslatnak a következményeit és tisz­tában lettek volna azokkal a nehézségekkel és sokszor igazságtalanságokkal, amelyeket ez a törvényjavaslat az életben elő fog idézni, (Ügy van!) En is csak ismételni tudom, hogy igaz­ságtalannak tartom ezt a javaslatot azért, mert — hármiként méltóztatott ellene tilta­kozni — tagadhatatlan, hogy ez szerzett jogo­kat érint, (Ügy van! Ügy van!) megfosztja az egyeseket a (munkához való joguktól és nem egyforma mértékkel mér. (Ügy van! Ügy van!) Hogy szerzett jogokat érint, az evidens dolog. Hogy nem egyforma mértékkel mér, ezzel kapcsolatban legyen sz.ubad reámutatnom a törvényjavaslat általános indokolásának arra a, mondatára, amely azt mondja, hogy (ol­vassa): »A jelen törvényjavaslat szerint az ellátás korlátozása szempontjából hármilyen személyes tevékenységből, bármilyen szolgá­lati vagy munkabérviszonyból eredő kereset kihatással lesz az ellátás korlátozására kivéve a vagyonból eredő keresetet és az olyan tudo­mányos, irodalmi és művészeti tevékenységből eredő keresetet, amely nem szerződésen, meg­állapodáson vagy munkaviszonyon alapul«. Méltóztassék most nekem megmagyarázni a következőt: Ha például valaki egy újság ­vállalattal szerződött és bizonyos cikkekért minden héten bizonyos ellenértéket kap, ak­kor az illető a törvényjavaslat intézkedései alá esik, mert munkaszerződésen alapuló ke­resethez jut. Ha azonban az illető nem szer­ződés alapján, hanem csak esetről-esetre küldi be a cikkeit és lehet, hogy ezen a réven töb­bet keres, többet kap, nem- esik majd ennek a törvénynek rendelkezései alá. (Ügy van!) Méltóztatnak látni, hogy már itt is óriási kü­lönbségek, igazságtalanságok és olyan lehe­tőségek vannak, amelyek alkalmasak lesznek majd ennek a törvénynek a kijátszására (Ügy van!) és tulajdonképpen bizonyos fokig fel­szólítást foglalnak magukban arra, hogy er­kölcstelenséggel, a törvény kikerülésével vagy megsértésével igyekezzenek az emberek olyan jövedelemre szert tenni, amelyhez rendes úton a törvény rendelkezései miatt nem • jut­hatnak hozzá. Nem hiszem, hogy ez talán a törvényjavaslat intenciója lenne, de viszont nagyon szomorú, hogy ezt a lehetőséget ez a törvényjavaslat megadja. Azt hiszem, hogy a törvényjavaslat első fejezete egyáltalában nem hoz megoldást, nem hozza semmiesetre sem azt a megoldást, amely a nagyközönség körében elterjedt, hogy tudni­illik ez a törvényjavaslat nagyon sok ano­máliát meg fog szüntetni. Különösen figye­lemmel kell lennünk arra, hogy itt nagyon 1939. évi február hó 7-én, kedden. sok olyan nyugdíjasról is van szó, aki nem — mint méltóztatott említeni — negyven évig szolgált és azután már nincs kedve semmi­féle közgazdasági tevékenységre, hanem a tria­noni békeszerződés folytán még nem szolgálta ki a negyven évet és mégsem lehet tőle azt kívánni, hogy ezentúl semmiféle mellékkere­sethez ne juthasson, vagy nem olyan mér­tékben, ahogyan a köz elbírálja az ő tevé­kenységét. Mint méltóztatnak látni, vitára ad­hat alkalmat az, hogy mennyi az a kereset, amelyhez szerződéses viszonyból, és mennyi az a kereset, amelyhez másképpen jut az illető és ezért is szükség van arra, hogy az illető férjnek meg legyen a lehetősége a felleb­bezésre, mégpedig a közigazgatása bírósághoz való fellebbezésre. A második fejezetre való áttérésinél imél­tóztassamak megengedni, hogy felolvassaim az indokolásaoiak egy mondatát, amely azt mondja, hogy (olvassa): »Az^ állásnélküli ifjúság köny­nyelbib elhelyezhetősége indokolja a javaslat­nalk azt a, további rendelkezését, amely szerint el Lelhet, illetőleg el kell bocsátani a szolgá­lathói azokat a férjes alkalmazottakat, akiknek férje bármilyen fortrásíból olyain keresettel bír, aime'lylből a család megélhetése biztosítva van.« Nagyon sajnálom, hogy az állásnélküli ifjúság elhelyezésié tekintetéiben a miniszter úr ő nagyiméltósága meni szolgált nekünk 1 adatok­kal, meni mondta meg, hogy (mennyi lehet kö­rülbelül az az állás, iamely így felszabadul és mennyi fiatalembert tudnánk elhelyezni, mert az csak általános szólam, hogy az ifjúságot el tudjuk helyezni, de semmiféle konkrétum nem fekszik 'előttünk aibiban a tekintetben, hogy mekkora, töimiegről vian itt szó, amelyet el kell helyezni. Meg vagyok róla 'győződve, hogy ha itt arról volna szó, hogy igazán nagytömegű ifjúságot tudunk Így ellhelyezni, akkor egyi­künk sem szólna, ellene. Adós maradt az igen t. pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága azzal is, hogy mekkora összeget tud az állam ezzel az intézkedéssel megtakarítani, mert hiszen arról van szó, hogy ezzel a közületek és az állam is bizonyos összeget megtakarít. Ezenkívül azzal is adós maradt nekünk, hogy mekkora összeget tesz­nek majd ki azok a végkielégítések, amelye­ket az elbocsátások következtében az államnak ki kell majd fizetnie. Azt hiszem, hogy ez az összeg nagyobb lesz, mint amennyit az állam a másik oldalon megtakarít, s nem hiszem, hogy az egyes családok által hozott áldozat, amelyet ennek a törvénynek a második feje­zete tőlük megkíván, arányban állana az elérendő eredménnyel. Az azonban kétségtelen, hogy igen sok családi tragédiának lesz az okozója. (Ügy van! Ügy van!) Nem lehet az a cél, hogy az, aki pénzét nem anyagi, hanem szellemi tőkébe fektette he, ennek gyümöl­csét öregkorára ne élvezhesse teljes niér­ben, (Ügy van! Ügy van!), vagy hogy éppen akkor, amikor a szülőnek felnőtt gyermekei el­helyezéséről kell gondoskodnia, amikor leá­nyát kell kiházasítania, vagy esetleg egy fia­tal katonatiszt fia van, akinek bizony jólesnék még egy kis pótlék a fizetéséhez, éppen akkor korlátozzák annak a családnak a jövedelmét, vagy éppen akkor, amikor az öreg szülők el­tartásáról van szó, vagy arról, hogy amikor valaki 15—20 éven át már megszokott bizonyos életszínvonalat, azt öregkorára restringálja. Ezt a lehetőséget nem iszaibad megadni. (Egy hang jobbfelől: Hát amikor betegségről van

Next

/
Thumbnails
Contents