Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése 1937. évi december hó 15-én, szerdán, 79 latban nem találja ínég nyomtatásban, írásban, hanem hosszas kutatásokat kell hogy végezzen, a hivatkozások lonaián kell hogy visszafelé keresgéljen a törvénytárban, amíg ezt megtalálja. Valóban, magam is így jártam vele, én is végigcsináltam ezt a kutatást. Valóban, aki ebben a törvényjavaslatban jogi definíciókat, vagy jogi körülírásokat keres, mint a tankönyvekben van, ilyeneket nem talál. De* tovább megyek, én sem találtam meg eddig még sehol a magyar törvénytárban, akár a felsőháznak, akár a főrendiháznak, akár a főpapok és főurak táblájának jogkörét, hatáskörét definíció formájában. Ez a törvényjavaslat 1. §-ában azt mondja, hogy: »A felsőház jogköre, ha csak törvény eltérést nem állapít meg, ugyanaz, mint a főrendiházé volt«. A törvényjavaslatban hivatkozott 1926: XXII. te. 30. §-a azt mondja, hogy: »A felsőház jogköre ugyanaz, mint a főrendiházé volt«. Az 1926 : XXII. tcben hivatkozott 1885 : VII. te. 13. §-a pedig azt mondja, hogy: »A főrendiház jogköre az, ami volt«. Ha még jobban vissza akarnék nyúlni a múltra és a Corpus Jurisba, már csak az 1608. évi koronázás utáni I. tc.-et találom legközelebb. Ez éppenséggel nem beszél jogkörről, mert ez csak arra szorítkozik, hogy azt az alkotmányos szokást, amely szerint a főpapok és főurak külön táblán, a vármegyék és városok képviselői szintén külön táblán tanácskoztak, törvénybe iktatja. T. Felsőház! Amidőn ezekre röviden rámutattam, sietek konstatálni, hogy ez így van helyesen. (Wekerle Sándor: Xjgy van! Ez a mi erősségünk!) és dicséretére váljék az igazságügyminiszter úr ő excellenciájának, hogy ellen tudott állni olyan tendenciáknak, amelyek esetleg azt diffikultálták, hogy itt nincs minden kodifikálva, rubrikázva, beskatulyázva. Hogy a mi alkotmányunk évszázadok viharait kiállotta, azt éppen annak köszönhetjük, hogy a mi alkotmányunk, eltérőleg a papirosalkotmányoktól, — amelyek merevek — történelmi alkotmány és őseink sohasem tartották szükségesnek törvénybe iktatni olyahokat, amik egészen maguktól értetődő, természetes dolgok. T. Felsőház! A törvényjavaslattal kapcsolatban, különös vonatkozással a titkos választójognak küszöbön álló bevezetésére, hallottuk unos-untalan azt a beállítást, hogy ez a törvényjavaslat és a felsőháznak ez a jogköre féknek van szánva a titkos választójoggal szemben. Lehet, hogy tévedek, de én ezzel a fékfelfogással megbarátkozni sohasem tudtam. Nem tudok megbarátkozni ezzel a beállítással, nem is tartom szerencsésnek, mert alkalmas arra, hogy bennünket, akik törvényhozói kötelességünket itt ebben a felsőházban szakértelemmel és szorgalommal, törvényes és alkotmányos alapon teljesítjük, olyanképpen állítson be az ország közvéleménye elé, a nagy választótömegek elé, mintha itt egy gátló, akadályozó, mindenáron kötekedni akaró intézmény lenne, ahol mindig csak az esprit de contradiction volna az irányadó gondolat. T. Felsőház! Nem tartom ezt a »fék« kifejezést szerencsésnek azért sem, mert eltekintve : attól, hogy ez a gondolat már veszített komolyságából, — hiszen voltak idők nemrégen, amikor még rozsdás csáklyásoknak is nevezték ezt a féket — de mindettől eltekintve nem tartom szerencsésnek azért sem, mert ha külső látszatra talán egyik vagy másik törvényjavaslat esetében a mi állásfoglalásunk külső képe egészen felületes szemlélettel fékező képet mutat is, de azért szerény véleményem szerint mégsem helyes ez a hasonlat, mert nekünk sem célunk, sem feladatunk, sem létjogosultságunk nem lehet az, hogy itt a korszerű és okszerű fejlődésnek és haladásnak menetét mindenáron mechanikus fékekkel megakasztani próbáljuk, amit nem is lehet megtenni. Rég elmúltak már azok a középkori idők. Ha a másik Ház vitáját a legnagyobb tisztelettel és a legnagyobb figyelemmel ebből a szempontból vizsgáljuk, abban a valóban emelkedett szellemű és magasszínvonalú vitában csak azok a hangok voltak fájdalmasak vagy aggályosak, amely hangok elismerem, hogy a legteljesebb hazafiságból és a legtisztább meggyőződésből, de mégis olyan nem létező feudális hatalmasságokkal vívtak igazán szélmalomharcot, amely hatalmasságok nem is léteznek, úgyhogy nagyon sajnálom azt a sok, nemes energiát, amely ebben az irányban ilyen szélmalomharcra pocsékolódott el. (Derültség.) T. Felsőház! Ha már én hasonlatot keresek a mi szerepünkre vonatkozólag, a hasonlatot nem annyira a mechanikából, mint inkább az erők működésének a tanából, a dinamikából venném. Ha mindenáron a féket keressük, azt a mesebeli féket, azt látjuk, hogy az utóbbi 10 esztendő éppen azt a groteszk képet mutatja, hogy az az állítólagos fék volt lefékezve, megláncolva, hogy ne is tudjon fékezni. Eltekintve ettől, sokkal, de sokkal égetőbbek, sokkal, de sokkal komolyabbak és fontosabbak a jelennek korszerűen megoldandó szociális és egyéb problémái, sokkal de sokkal sebesebb a világnak, a világtörténelemnek, az életnek a sodra, semmint hogy akár ez a felsőház, akár bármely más testület, intézmény vagy hatóság tartósan tudna ellenállni olyan törekvéseknek, amelyek mögött az egész nemzetnek jól kiforrott és jól kialakult közvéleménye áll. (Úgy van! Ügy van!) Senki sincs, aki ilyenre gondoljon, erre nincs is példa, erre a gyanúra senki itt okot nem szolgáltatott. Egészen más lenne az a teljesen valószínűtlennek és kizártnak látszó eset, az az ultima ratio, ha ez a nemzet vagy ennek a nemzetnek egy része rosszhiszeműen vagy könnyelműen odadobott jelszavakat rosszul felfogva és rosszul értelmezve megindulna szivárványok, délibábok után, járhatatlan utakon és akkor, amint az előbb Prónay ő excellenciája is aliudált rá beszéde végén, ránkhárulna az a becsületbeli és jellembeli kötelesség, az a keserves szerep, hogy a nemzetet egy ilyen szivárványok után való útról letéríteni igyekezzünk; de mondom, ez az eset, azt hiszem, a lehetetlenségek birodalmába tartozik. T. Felsőház! Ettől a teljesen valószínűtlen esettől eltekintve, ha keressük azokat az erőket, amelyek egy ország életében ott élnek, munkában vannak és jelen vannak, akkor ott látjuk a konzervatív, a fenntartó, a nemzetfenntartó erőket, amelyek, ha azokat valaki féknek gondolta volna is nevezni, lényegükben sohasem voltak fékek, hanem mindig pozitiven ható, dolgozó, nemzetfenntartó erők. És itt történelmi előzmények után lapozva legyen szabad a főrendiház 1885. évi naplójából gróf Andrássy Gyulának csak két mondatát idézni. (Olvassa): »Felfogásom szerint minden államban, amelynek szervezete alkotmányos szabadságon nyugszik, két tényező van. Az