Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-55

80 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése egyik, amelynek természetes feladata és érdeke az előretörekvés, a haladás, az újítás, néha még előbb is, mielőtt tudni lehetne, hogy van-e valami jobb, ami a megváltoztatandónak, az eltörlendőnek helyébe tehető volna. A másik elem pedig az, amelynek természetes érdeke és feladata ezen törekvésekkel szemben a meglévőt fenntartani, legalább is addig, míg meg nem győződik arról, hogy az eltörlendő helyébe jobb is található. Ahol e két elem egyike a másikat elnyomhatja, ott vagy tespedésnek vagy rohamos haladásnak kell bekövetkeznie, ami egyaránt káros. Csak e két elem egyensúlya biztosíthatja a fokozatos és egyenletes haladást«. (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Tisztelt Felsőház! Tudom, hogy nem állok egyedül, amikor azt mondom, hogy gróf Andrássy Gyulának ezek a bölcs szavai, ez a klasszikus gondolata ma is érvényes, élő gondolat. Ma is érvényesnek kell lennie annak az igazán fennkölt hazafias szempontnak, amely ebiből a két. mondatból kisugárzik, amely egyfelől az >eisietett, másfelől az elkésett vagy elmulasiztott reformoktól félti az országot. Hogyne lenne érvényes gróf Andrássy Gyulának ez a fennkölt gondolata még ma is, amikor ma a legszegényebb kis faluban is ugyanezt a gondolatot halljuk attól a józaneszű, tisztafejű magyar embertől, aki nem olyan szívesen hagyja magát sürgetni, neim olyan szívesen barátkozik meg áramvonalas, 120-as tempókkal, hanem aki a sürgetésire azt válaszolja, »lassan érünk messzire.« Ma a népies elemet keressük minden vonalon. Ez a népies közmondás igazán a magyar nép józan eszéből származik és ugyanazt a gondolatot fejezi ki, melyet gróf Andrássy Gyula 50 esztendővel ezelőtt itt elmondott. Hiába mondták, hogy akkor más világ volt és azóta 50 esztendő eltelt, ugyanez a gondolat van ebben. A »lassan« szó a konzervatív erőt, a »messzire« szó a haladó erőt jelenti és ha egy ilyen népies közmondásnak keretében ez a két erő ilyen békésen megfér egymás mellett, akkor r hogyne tudna 'megférni ugyanez a két erő intézményesen ősi alkotmányunk továbbfejlesztésének keretei között. Ha ennek a két erőnek, vagyis a haladásnak és a konzervatívizmusnak szempontjából a törvényhozás összetételét vizsgáljuk^ akkor azt látjuk, hogy ez a két erő mind a két Házban jelen van és tevés az a beállítás, mintha a haladó erők csak a képviselőházban lennének jelen és, a konzervatív erő csak ide, ebbe a Házba vonult volna vissza. Juhász ő exoellenciája tegnap klasszikusan mutatott rá erre egy rövid kis mondatában, amikor azt mondta, hogy »ha léteztünk volna akkor, amikor a nemzetgyűlés a hotbüntetésről szóló törvényt — igaz, hogy szerencsére csak rövid időre — megszavazta, egészen biztos, hogy ebben a felsőháziban megakadt volna ez a törvényjavaslat, mint retrográd és erősen a középkorra emlékeztető intézkedés.« A valóság az, hogy ez a két erő, vagyis a haladás és a konzervatívizmus mindkét Házban jelen van. Lehetnek olyan körülmények, hogy ott talán inkább, itt talán kevésbfoé, de nincs kizárva az sem, hogy jöhet olyan konstelláció, hogy a konzervatív erő—mivel a legkonzervatívabb elem a gazdatársadalom — főleg ott van 1937. évi december hó 15-én, szerdán. pen ezért sajnálom én is, amint Prómay ő ex« oellenciája is aláhúzta beszéde végén azt a bikéip viselve, a konzervatív felfogás ott emelkedik túlsúlyra. Ez a két erő nem ellensége, hanem segítőtársa kell, hogy legyen egymásnak. Epzalmatlanságot, mert én is annak nézem, hogy a törvény csak a következő országgyűlés megnyitása napján lép életbe. Sajnálom ezt azért, mert a titkos választójog bevezetése előtt állunk és egy a nemzet jövőjére óriási horderejű törvényjavaslatnál esetleg nem tudjuk érvényesíteni azt a befolyást, amelyet a nemzet érdekében érvényesítenünk kellene. Ezt az indokolatlan félelmet már csak azért is sajnálom, mert Deák Ferencnek az a mondása, hogy álmagyar nép nem azt várja tőlünk, hogy tőle kérjünk tanácsot, hanem hogy mi adjunk neki tanácsot, a felsőházra, a szakszerűségnek erre a képviseletére azt hiszem, elsősorban vonatkozik. Már pedig, ha azt várja tőlünk az ország, hiszen ezért kreálta ezt az előkelő testülte, hiszen azért tértünk vissza az ősi alkotmányunkban foglalt kétkamarás orsággyűlésre, hogy tanácsot adjunk, logikus, hogy ha azt kívánjuk, hogy intézményesen legyen biztosítva az, hogy ezt a tanácsot meg is hallgatják és meg is fogadják. Méltóztassanak megengedni, hogy most azután, hogy aggályaim előadása közben talán túlságosan elkalandoztam, befejezésül röviden rámutathassak azokra a részletekre, amelyeket örvendetesnek tartok. Örvendetesnek tartom azt a komoly és igazán számottevő jogkört, amelyet ezzel a törvényjavaslattal a felsőház kap. örvendetesnek tartom a törvényfcezdeményezés jogát, szerencsésnek tartom a törvényjavaslat benyújtásának időpontját. En is azon a véleményen vagyok, hogy ez nemcsak hogy szerencsés, de könnyen az utolsó ilyen kedvező alkalom is lehet, mert nem tartom valószínűnek, hogy ilyen kedvező pillanat és atmoszféra ebben a kérdésben visszatérjen. Szerencsésnek tartom azt is, hogy a kormány a limine visszautasította a felsőház fel oszthatóságának a gondolatát és ezeknek az örvendetes vonatkozásoknak ismeretébein valóban úgy érzem, hogy nem dif fikultálhatom a kormánynak és az igazságügymiinisziter úrnak ezt a bölcs eljárását, hogy eat a kedvező alkalmat és helyzetet talán nern használta ki száz százalékig, mint ahogyan többségének hatalmával és erejével kihasználhatta volna, hanem déferait a felmerült tiszteletreméltó ellenzéki és imás aggodalmaknak ^és örvendetesnek tartom, hogy ilyen bölcs mérséklettel egy kompromisszumos megoldás jöhetett létre. Nem dif fikultálhatom a kormánynak ezt a bölcs belátását azért sem, mert én is azt mondom, amit mások mondottak, hogy azt, ami a paragrafusokból kimaradt, más úton-módon azért visszanyerhetjük. Nemcsak a paragrafusokban bizosított jog az, ami élő, eleven, és működik, mert vannak olyan elemek, amelyek ezt pótolhatják. Ha hiányzik is valami a paragrafusokból, ha nem is kaptuk meg az abszolút vétójogot, amint azt szerettük volna, a hazai közvélemény, a sajtó segítségével ezek között a keretek között, iákkor is elfoglalhatjuk azt a súlyt, amely a paragrafusokból talán hiányzik. Ha tehát azt kérdezem magamban, hogy vájjon ez a felsőház ezzel az itt kontemplált jogkörrel meg fog-e felelni céljának, vájjon szolgálni fogja-e a nemzet valódi érdebét, vájjon kifejezője lesz-e a nemzet valódi akaratának olyan értelemében, hogy a képviselőház akaratához hozzáadva a felsőház akaratát, a két