Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-55

76 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése a Háznak szervezete nem demokratikus, és nem változtatja meg ezt az álláspontomat az sem, ha ebben a Házban a régi főrendiház családtagjainak néhány képviselője ül s nem változtatja meg az sem, ha ebben a Házban az államfő által kinevezettek kçzul is negyven felsőházi tag van. , Mélyen t. Felsőház! Az államfő által kine­vezettek is tulajdonképen az érdemnek, a mun­kának 1 , a nemzet érdekében kifejtett értékes munkának honorálásaképen ülnek itt; de más­részt, ha erre is röviden kitérek, a főrendek által képviseltek is helyet foglalnak itt. Nem akarom azoknak a neveknek egész sorát, egész légióját felsorakoztatni, akik főrendi , szárma­zású családok tagjai s akik az ország és a nemzet érdekében értékes szociális munkát vé­geztek. Az a tétel, hogy ez a Ház nincs kapcso­latban a nép legszélesebb rétegeivel, lehet jel­szó, lehet demagóg kijelentés, de tárgyilagosan vizsgálva a kérdést nem felel meg a tényeknek. A másik kifogás az, hogy ez a Ház nem fejezi ki tisztán a demokratikus nemzeti gon­dolatot. Ezt a tételt is megpróbálom cáfolni, ámbár elismerem azt az igazságot, hogy SL nemzeti akarat fogalmának helyes megállapí­tása rendkívül nehéz és bonyolult kérdés. Az igaz, hogy ez a Ház nem fejezi ki a nemzeti akaratot ugyanazon a módon, mint az általá­nos titkos választójog alapján összeülő Ház, de éppen összetételénél fogva kifejezi a nem­zeti akaratot, csakhogy a nemzeti akarat meg­nyilatkoztatásának — ha szabad úgy kifejez­nem magáimat — egészen más keresztmetszetét adja. Kérdés, mi az az igazi nemzeti akarat, ki tudja azt nekem megmondani? Én egyet tudok, aki hatalmon van, az mindig azt mondja, hogy: én fejezem ki az igazi nemzeti akaratot, aki pedig ellenzéki állásponton van, az azt mondja, hogy: nemzeti akarat meg van hamisítva, én vagyok a nemzeti akarat leté­teményese. Ki tehet itt igazságot? De tovább megyek. Tévedhet-e a nemzeti akarat a maga kinyilatkoztatásában, igen vagy nem? En merem állítani, hogy tévedhet, mert ha nem tévedhetne, nem fordulhatnának elő ilyen abszurdumok. Hivatkoznom kell Németországra. Még évekkel ezelőtt a német tömegek legnagyobb része szocialista és kommunista volt, most pedig titkos népszavazás útján azt az egész rendszert, amelyet kommunizmusnak és szo­cializmusnak neveznek, egyhangúlag elítélte. Merem tehát állítani, hogy az általános titkos választójog alapján megnyilatkozó nemzeti akarat nem mindig helyesen és tisztán fejezi ki a józan nemzeti akaratot, hogy ezt a józan akaratot, a nemzet érdekében lévő nemzeti akarat megnyilatkoztatását kipuhatolhassuk, arra nézve egy összetett instrumentumra van szükség. Ezt az Összetettséget adja meg éppen a felsőház azáltal, hogy jogköre kiterjesztetik. Az én felfogásom szerint a felsőház jogköré­nek kiterjesztésével a nemzeti akarat meg­nyilatkoztatása tisztább, függetlenebb, a poli­tikai szavaktól és a pártpolitikától mentesebb lesz, tehát jobban fogja képviselni tényleg a nercig esryeteimPTipk érdekét Mélyen t. Felsőiház! Amiint jeleztem, még egy kérdésre szeretnék kitérni s ez: az úgy­nevezett Junktim a törvényjavaslat és a be­nyújtandó titkos választójogi javaslat között. E tekintetben .álláspontom a következő: Egy­általában azt az álláspontot, hogy jogilag Junktim lenne a kettő között, a imagara, részé­ről nem tudom elfogadni, mert a felsőház, füg­1937. évi december hó 15-én } szerdán. getlenül a titkos választójog behozatalától, hangoztatta és szorgalmazta ennek a törvény­javaslatnak benyújtását; szorgalmazta s erre az erőt az alkotmányos szellemből merítette, mert úgy vélte, hogy a jogfolytonosságot e tekintetben is helyre kell állítani. Ez tehát az elvi álláspont. Elismerem azonban politikai szempontból, hogy ha ez az álláspont minden körülmények között indokolt és szükséges volt, még inkább indokolt és szükséges flehet ajkkor, ha egy új választási rendszerre térünk át, a titkos választás bevezetésével. Jogilag tehát nincs semmiféle Junktim, politikailag igenis van az én felfogásom szerint. Politikailag igenis, felfogásom szerint, ütött a 24-ik óra, hogy ezt a kérdést megoldjuk. Különösen a képviselőházban hallottuk azt, hogy rendkívül veszélyes ez a törvényjavaslat, mert túlnagy hatáskörrel ruházza fel a felsőházat. A felső­háznak alkalmat ad arra, hogy a negaciót a végtelenségig vihesse és a nemzeti akaratot elgáncsolhassa. En erre az aggodalomra a kö­vetkezőt válaszolom. Ennek az aggodalomnak nagyon erős akadályai vannak, és ezek az aka­dályok olyanok, amelyek meg fogják akadá­lyozni azt, hogy a felsőház ezzel a jogával bár­mikor visszaéljen. Az egyik egy erkölcsi tör­vény, a másik pedig a felsőház felelősség­érzete. Ez a két dolog meg fogja akadályozni azt, hogy bármilyen javaslatot, amely a nem­zet érdekében üdvös, ha az talán egyes társa­dalmi rétegekre káros is, ne lehessen törvény­erőre emelni. De a Háznak ezen két lelki tulaj­donsága másrészről biztosíték arra nézve, hogy oly törvények, amelyek az országot romba akarják dönteni, amelyek szakítani akarnak az alkotmánnyal, amelyek esetleg a diktatúra mezejét akarják előkészíteni, avagy a forradal­mat, a felsőháznak ennél a két nagy lelki tulaj­donságánál, tehát az erkölcsi törvénynél es a felelősségérzetnél fogva, itt ebben a Házban megszavaztatni nem fognak. Röviden be fogom fejezni felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) Most már rá fogok térni magára a törvényjavaslatra, és ennek a 6. Vával kapcsolatban szeretném megemlíteni azt, hogy ez a 6. § — ha szabad így fejeznem ki magamat — a törvényjavaslatnak egy szép­séghibája, Az életbeléptetési kérdés ilyen for­mában az eredeti javaslatban nem volt benne, ezt a képviselőház fogadta el ilyen szövegezés­sel, és ez — mondom — egy szépséghiba, mert bizalmatlanság a felsőházzal szemben olyan irányban, hogy azt mondja: én megadom nek­tek a jogkiterjesztést, de ezzel a jogkiterjesz­téssel addig nem élhettek, míg el nem fogadjá­tok a titkos választójogot. Ez nem méltó a képviselőházhoz, de eredményre sem fog ve­zetni. Ezt itt a magam részéről kijelenthetem, — és meg vagyok róla győződve, hogy a felső­házi tagok legnagyobb része így gondolkozik — hogy ha történetesen és véletlenségből olyan titkos választójogot küldenének át a képviselő­házból, amely felifogásunk szerint a nemzetre káros és ártalmas, akkor a felsőháznak lesz annyi erkölcsi és lelki ereje, hogy ezt a tör­vényt visszaküldje és megakadályozza annak életbeléptetését. Viszont ha a titkos választó­jog olyan, hogy biztosítékot ad arra vonatko­zólag, hogy a keresztény nemzeti gondolat 'befolyása egészben biztosítva marad, akkor azt hiszem, a felsőház fenntartás nélkül megsza­vazza ezt a titkos választójogot. (Ügy van! Ügy van!) Ezért tartom a 6. §-t, amely nem a

Next

/
Thumbnails
Contents