Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése 1937. évi december hó 15-én, szerdán. 77 kormánynak — mondjuk — iniciatívajából került be, a törvényjavaslat egy szépséghibájának. Most egy szót még az együttes ülésről. (Halljuk! Haltjuk!) Ebben a tekintetben az egyenrangúsítás szempontjából kifogás nem lehet. Azt hiszem, hogy ez a processzus nem is olyan veszélyes, ritkán kerül sor az együttes ülésre és legtöbbnyire üzenetváltással fogják keresni a komprommisszumot és meg is fogják tudni találni. Es ha én egy törvényben az öszszeütközés lehetőségét statuálom, akkor legalább elvileg gondoskodnom kell arról, hogy egy olyan eszközt találjak, amely ezt a konfliktust eliminálhatja. Ebből a szempontból, vagyis a jogi teória szempontjából tehát ez a szakasz nem kifogásolható. Kifogásolható talán a tradíció szempontjából, hogy ez a múltban nem volt így, és talán gyakorlati szempontból, hogy nem is volt rá szükség, mivel a kérdések legnagyobb zömét üzenetváltással el lehetett intézni. És most térek rá egy kérdésre, amely az én szempontomból aggályos, és amelyre vonatkozólag az igazságügyminiszter úr ő excelleneiájának nyilatkozatát szeretném hallani. Remélem, hogy ez a nyilatkozattétel olyan lesz, hogy aggályaimat el fogja oszlatni, és — mint felszólalásom elején jeleztem — akkor én is örömmel fogok azok sorába lépni, akik ezt a javaslatot meg fogják szavazni. Ez az aggályom a költségvetési joggal kapcsolatos. Nem annyira a jelenlegi törvényjavaslat intézkedéseivel szemben van aggályom; hanem az 1926:XXII. te. 31. §-a ötödik bekezdésének intézkedéseivel szemben, amelyek erre a költségvetési jogra vonatkoznak, és amelyeket nem módosítottak, amelyek tehát e törvényjavaslat életbelépése után is hatályban maradnak. Jogi felfogásom szerint ez a kérdés teljesen tisztán áll s nagyon óhajtanám és szeretném, ha az igazságügyminiszter úr ő exeellenciája ezt a jogi álláspontot elfogadná. Ismétlem, a kérdés teljesen tisztán áll és ebbe valamit belemagyarázni vagy azt félremagyarázni nem lehet, ezt csak a következőképpen lehet magyarázni. Az említett törvény jelzett szakaszának ötödik bekezdése a következőkép szól (olvassa): »A felsőház a törvényjavaslat hozzáérkezésétől számított egy hónapon belül köteles határozni a költségvetési és minden olyan felhatalmazási törvényjavaslat tárgyában, amely a közterhéknek viseléséről és az állami kiadásoknak fedezéséről az egész évre vagy az év részére rendelkezik és a pénzügyi felhatalmazáson felül más rendelkezést nem tartalmaz. Ha a második bekezdésben szabályozott eljárás ily törvényjavaslat tekintetében nem vezet eredményre, vagy ha a felsőház az említett egy hónapi határidőt nem tartja 'meg, a képviselőház a törvényiavaslatot az általa megállapított szövegben a felsőház hozzájárulása nélkül az államfő elé terjeszti.« Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a felsőház a költségvetésen nem módosíthat, a felhatalmazási, az appropriációs törvényen nem módosíthat, és amennyiben egy hónapon belül nem foglal állást ezekben a kérdésekben, úgy a felsőház állásfoglalása nélkül az államfő elé kell terjeszteni a törvényjavasatot, aki azt kihirdeti, és abból törvény lesz. Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy a múltból, nem is a közelmúltból, hanem még a háború előtti időkből, még az 1880-as évekből is vannak esetek, amidőn a felhatalmazási törvényben nem a szoros értelemben vett felhatalmazás volt, hanem mindenféle pénzügyi, de nemcsak pénzügyi természetű, hanem még büntetőjogi intézkedések is voltak, ennekfolytán a törvénynek ezt a szakaszát én a legszorosabban értelmezem és ezt az álláspontot kell elfoglalnia a felsőháznak is. (Helyeslés.) Szerény véleményem szerint tudniillik csak abban az esetben vonatkozik ez a szűkített hatáskör a költségvetésre és a vele kapcsolatos appropriációra és az indemnitásra, ha kizárólag a költségvetésre vonatkozó felhatalmazásról van szó, tehát ha kizárólag arról a formuláról van szó, mely által a költségvetés végrehajthatóvá válik. Ha azonban bármely más intézkedés van benne, legyen az bármilyen adó felemelése, legyen az bármilyen más pénzügyi természetű intézkedés, ez esetben felfogásom szerint a felsőháznak megvan a joga arra, hogy az ilyen törvényjavaslathoz hozzászólhasson, de nemcsak hozzászólhasson, hanem azt módosíthassa, sőt, ha szükség van rá, vissza is küldhesse a képviselőházhoz. (Ügy van! a középen.) Az én felfogásom szerint ez az egyedüli helyes és az új törvényjavaslat szellemének megfelelő álláspont. Ha ezt máskép értelmezzük, akkor egy nagy rést nyitunk a jövőben a felsőháznak törvény által biztosított hatáskörén és módot nyújtunk arra, hogy a felsőház hatáskörét hatálytalanítaná. T. Felsőház! Miért említem én fel ezt? Nem azért, mintha e magyarázattal szemben bárminő kétely volna lehetséges, hanem,azért említem fel, mert a képviselőházi vita alkalmával megcsillant felfogás, — egy-két helyen — hogy nemcsak a szorosabb értelemben vett felhatalmazásra, vagy az indemnitásra vonatkozik a felsőháznak ez a szűkített jogköre, hanem mindennemű pénzügyi természetű intézkedésre is, amely a felhatalmazási törvénybe van foglalva. Ezt az álláspontot én a magam részéről nem fogadhatom el. (Élénk helyeslés.) Az egyedül helyes értelmezés és a jelen törvényjavaslat szellemének megfelelő interpretáció az, amelynek bátor voltam kifejezést adni. Meg vagyok győződve, hogy az igazságügyminiszter úr ő exeellenciája, aki ennek a törvényjavaslatnak szellemét legjobban ismeri, — elvégre ő a megteremtője ennek a javaslatnak — nem terjesztett volna ide olyan javaslatot, amelyet másképpen lehetne értelmezni, mint ahogy én értelmezem. Meg vagyok győződve, hogy a miniszter úr is ugyanazt az értelmezést fogja adni az említett törvénynek és^ a törvény idézett szakaszának, mint amilyen értelmezést én adtam neki, és ez esetben én is örömmel fogok azokhoz csatlakozni, akik ezt a törvényjavaslatot megszavazzák. Ettől eltekintve Is mégegyszer kötelességem kijelenteni, hogy mindazoknak, akik e javaslat létrehozásában közreműködtek, de legelsősorban a kormánynak, köszönettel és hálával tartozunk e törvényjavaslat megailkotásáért és 'benyújtásáért. (Élénk helyeslés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) (Az elnöki széket Beöthy László alelnök foglalja el.) Elnök: Szólásra következük Bethlen Pál gróf ő méltósága. Gróf Bethlen Pál: Nagyiméltóságú Elnök Ür! T. Felsőház! A 'tegnapi igazán monumentális beszédek hatása alatt és ennek a vitának mai előrehaladott stádiumában valóban nem könnyű vállalkozás itt felszólalni, amiéert is ké14*