Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

Az országgyűlés felsőházának 5-4. ülése mellett újra helyreállott a magyar alkotmányosság

1 és ezzel megnyílt az útja annak, hogy az addig jóformán gyarmati sorsban és szégyenletes szegénységben sínylődő nemzet a kulturális, gazdasági és ezzel a szociális föllendülésnek olyan korszakát érte meg, amely korszak, bármit mondjanak is erre a nagynevű vezetőire a mai felelőtlen epigonok, a magyar történelemnek mindig fénypontja lesz. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Az elvesztett háború és az azt követő események folytán újból megszakadt a jogfolytonosság. Az 1920-ban összeült nemzetgyűlés. miután azok a tényezők, akik az eddigi törvények értelmében hivatva voltak a nemzeti szuverenitásnak képviseletére, ki voltak kapcsolva, kényszerűségből maga-magát jelentette ki az állami szuverenitás egyedüli hordozójának. De ezt mindenkor mindenki csak átmeneti intézkedésnek tekintette, mint ahogyan azt — csak egy esetre hivatkozom — Apponyi Albert gróf ismételten kifejezésre juttatta. Átmeneti intézkedés volt ez, amely után — úgy gondolom, ő excellenciáji előttem felszólalt t. felsőházi tag úr is utalt erre — mindenki várta a jogfolytonosság elvének újból való érvényre juttatását. Az első lépés e tekintetben iaz 1926 : XXII. te., amely — bár a kor szellemének megfelelő változott összeállításban — újra a kétkamarás rendszerre tért át és ezzel hatalmas lépést tett a jogfolyonosság helyreállítása felé. Megengedem, hogy tisztán doktriner szempontból talán igazuk volt azoknak, akik már akkor azt vitatták, hogy a jogfolytonosság teljes érvényesülése azt vonta volna maga után, hogy összehívassék a főrendiház és hogy a főrendiház hozzájárulásával hozassék meg az új felsőházi törvény. Ezt akkor politikai szempontból opportunusnak nem találták. Különösebb sérelmét a jogfolytonosságnak ebben azért nem lehet találni, mert kétségtelen, hogy a régi főrendiház sem kívánta volna a maga összeállításának merev fenntartását és valószínűleg hasonló megoldás lett volna akkor is, másrészt pedig azok a tényezők, akik a főrendiházban erősebben voltak képviselve, mint vannak a felsőházban, utólag, — mint ahogyan ő excellenciája is kifejtette — nem minden meggondolás nélkül, de mégis hozzájárultak ehhez a megoldáshoz. Feltétlen sérelme volt azonban a jogfolytonosságnak az, hogy ennek az újonnan összeállított felsőháznak jogköre lényegesen eltért a főrendiház jogkörétől és ezáltal a magyar alkotmány régi tradíciój R-5 ti kétkamarás rendszer elvileg tulajdonképpen megsértetett. Az akkori kormány érezte ezt és a javaslat úgy rendelkezett, hogy a felsőháznak ugyanaz lesz a jogköre, mint a főrendiházé volt; a nemzetgyűlés azonban különböző okokból, melyeknek mérlegelésébe bocsátkozni nem akarok, nem lévén kellően áthatva a jogfolytonosság nagy elvétől, nem fogadta el a kormány javaslatát, hanem olyan módosítást vitt azon keresztül, amelynek következtében bizonyos egyeztető eljárások lefolytatása után lehetővé vált olyan törvény meghozatala, amelyhez a felsőház nem járult hozzá, sőt lehetővé vált olyan törvényjavaslat törvényerőre emelkedése is, amelyet a felsőház kifejezetten elvetett. Ez volt az a sérelem, amelynek orvoslását állandóan kívántuk, mert ha a nemzet érdeke azt követelte volna meg, hogy ,a felsőház jogrEIíSÖHAZI NAPLÓ. III, 1937. évi december hó lU-én, kedden. 61 köre szűkíttessék a főrendiház régi jogkörével szemben, ezt a jogfolytonosság elvének érvéiiyesítésével csak úgy lehetett volna megvalósítani, ha a felsőház a főrendiház régi jogkörével ruháztatott volna fel és azután az ö hozzájárulásával változtatták volna meg a felsőház jogkörét; tehát éppen a fordítottja történt volna meg annak, mint ami most történik. Meg vagyok róla győződve és mindenki, aki a felsőház tizenegyéves működését figyelemmel kísérte, meg lehet róla győződve, hogy ha ez lett volna az eljárás és ha a nemzet igazi érdeke azt kívánta volna meg, hogy a felsőház jogköre megszűkíttessék a felsőház ez elé akadályt nem gördített volna. Mondom: ha ez lett volna az igazi nemzeti érdek! De nem ez az igazi nemzeti érdek, (Ügy van! Ügy van!) aminek fényes bizonyítéka éppen ez a törvényjavaslat, amelyet a kormány előterjesztett és amely a képviselőház nagy többségének hozzájárulásával! fogadtatott el, amikor még azok is, akik a törvényjavaslat ellen szólottak, — amennyiben nem az egykamarás rendszer hívei voltak — kevés kivétellel nem magát a törvényjavaslat jogkiterjesztését, hanem ebből folyó egyéb intézkedéseit tették bírálat tárgyává. Ez a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy a nemzet érdeke igenis nem kívánja meg a felsőház jogkörének megszorítását. Bizonysága ez annak is, hogy a felsőház mindig eltalálta a nemzeti akarat igazi érvényesítése tekintetében reáháruló kötelesség teljesítését. (Ügy van! Ügy van!) 'Ezzel a javaslattal tehát a magyar alkotmányos élet ismét egy erős lépéssel közeledik a teljes jogfolytonosság megvalósítása felé és ezért örömmel üdvözlöm; ezt a javaslatot. Akik ellenezték a javaslatot, attól félnek, hogy ez a javaslat végzetes konfliktusokat fog előidézni a képviselőház és a felsőház között, sőt sokan a ma nagyon könnyen hangoztatott forradalmat is a falra festették. Mások a felsőház hatalmi túltengésétől, a felsőház diktatúrájának érvényesítésétől féltek ennek a javaslatnak törvényerőre emelkedése esetén. Ez a helyzet teljes félreismerése! A kétkamarás rendszer 'mellett mind a két Háznak a nemzet igazi akaratát kell képviselnie. Helytelen beállítás az, hogy ezt a nemzeti akaratot csak a képviselőház képviseli. A nemzeti akarat kialakulása egy szintetikus folyamat, amely sokkal helyesebben képződhetik ki, ha több és különböző elemek szerint összeállított tényező működik közre ennek a szintézisnek a létrehozásában, mintha egyoldalúan, tisztán egy elv érvényesítése alapján akarják ezt a nemzeti akaratot megvalósítani. (Ügy van! Ügy van!) Elismerem, — és azt hiszem, mindannyian elismerjük, akik itt vagyunk — hogy a nemzeti akarat kialakulásának egyik igen fontos, 'sőt legfontosabb tényezője a mai modern állaimban a teljesen szabad választás és minél széI lesebbkörű választójog alapján összeülő képviselőház, de esak akkor, ha az a választás ! ífiszita (Ügy van! Ügy van!), ha mentes nemj csak a hatalom oldaláról, felülről jövő hatalmi i befolyástól, hanem a sóikkal veszedelmesebb. I mert sokkal kevésbé megállapítható, alulról j jövő demagógia befolyásaitól is. {Ügy van! Ügy van! — Taps.) I De még akkor ás, ha feltételezem, hogy 1 igenis megoldható az az eddig sehol meg neim 11