Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

60 Az országgyűlés felsőházának 54. ülése mentalitás, ez a gondolkozás fog érvényesülni a törvényhozás másik házában iis. Meg va­gyunk győződve arról is, hogy ha úgy itt a felsőházban, mint ott lent az (alsóháziban csak az a gondolat fog érvényesülni az egész vona­lon, hogy ki-ki az országot szolgálja legjobb tehetsége és ereje szerint, akkor ez az új kon­cepció, amelyet e törvény elénk tár, az ország­nak javára fog isizolgálni. Mivel meg vagyok győződve arról, hogy ez a Ház ilyen lelkülettel, amilyent és kifej­tettem, fogadja azt a nagyobb joghatóságot, amelyet e törvény biztosít és mivel mii (mind­annyian a törvényben számunkra biztosított, vagy biztosítandó jogokat csak egyetemes nemzeti szempontok szerint mérlegelünk, fo­gadunk éis határozunk el, azért gondoloim!, hogy mindannyian elfogadhatjuk ezt a törvényja­vaslatot azzal a tudattal* hogy a magas Ház az országgyűlés «másik Házával együtt a kifej­lesztett, átalakított jog birtokában az egész or­szág az egész nemzet javára fog munkálkodni. (Hosszantartó élénk éljenzés, helyeslés és taps a felsőház minden oldalán. — A szónokát tö­megesen üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Elnök: Az ülést újiból megnyitom. Szólásra következik Teleszky János ő excellenciája. Teleszky János: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Be­vallom, nagy elfogódottsággal szólalok fel az­után az igazán nagyszabású (beszéd után, amely az imént elhangzott s amelynek minden tételét, minden szavát teljes mértékben aláírom és ab­ból a tetszésből, amelyben ez a beszéd részesült, örönianel konstatálom, hogy aláírja az egész felsőház. (Ügy van! Ügy van!) így azt hiszem, felszólalásomnak tulaj­donképpen nines más értielme, mint hogy en­nek az álláspontomnak kifejezést adjak. Ügy érzem, bocsánatot kell kérnem a felsőházitól azért, hogy még sem töröltettem magamat, ha­nem gondolataimat erről a tárgyról lehetőleg röviden összefoglalva én is elmondom, ha bár úgy écrzeim, hogy mindaz, amit el akarok mon­dani, tulajdonképpen nem lehet más, mint para­frázisa annak, amát Grlattlfelder ő excellenciája elmondott. Ennek a törvényjavaslatnak a felsőház elé való keruléséveil tulajdonképpen a felsőháznak régi vágya teljesült, amely ugyan nem nyilvá­nult meg felsőházi haltározatbami, de .amelyet a felsőházi tagok a felsőháznak az új törvény alapján való összeülése óta állandóan hangoz­tattaík. Amikor ezt konstatálom, nekem is meg kell emlékeznem arról az igen t. barátomról, Simointsits Elemérről, aki ennek a gondolatnak főhordozója volt. (Ügy van! Ügy van!) Amikor az isteni Gondviselés nem engedte meg neki, hogy ezt a mai napot, az ő politikai működé­siének fénypontját megérje, azt hiszem, tarto­zunk neki azzal, hogy a megemlékezés zászló­ját emléke előtt meghajtsuk. (Ügy van! Ügy van! Helyeslés.) Szükségesnek tartottam erre a t. felsőház figyelmét felhívni azért is, mert éppen boldo­gult t. barátomnak az állásfoglalása bizonyos kedvezőtlen színiben is tüntette fel ennek a tör­vényjavaslatnak sorsát, ami ellen ő, ha itt 1937. évi december hó 14-én, kedden. volna, mindenesetre tiltakoznék és ami ellen én tiltakozom helyette. 0 áthatva attól a tudat­tól, hogy a jogfolytonosságnak biztosítása, a felsőház jogkörének kiterjesztését megkövetéli, akkor, amikor a titkos válasatójogról sízóló tör­vény behozataláról volt szó, ezt mint további argum.entu.mot hozta fel egy röpiratában a felsőház alkotmányos jogkörének kiterjesztése érdekében. Ebből az a félreértés származott. minltiha a felsőház vagy bármely faktor a tit­kos .-választójog elleni ellensúlyképpen köve­telné a felsőház jogkörének kiterjesztését. Ez t. barátom álláspontjától — amint én tudom — teljesen távolállott és ő ezt — ismétlem —csak mint vgy további argumentumot hozta fel. Szükségesnek tartom az ő emléke érdekében. hogy ennek iltt kifejezést adjak. (Általános helyeslés.) A felsőházat nem — amint az; alsóházban többen mondták — hatalmi érdek, sem — amint a képviselőháznak egy általam igen tisztelt és nagyrabecsült tagja mondta — ambíció vezette akkor, amikor a helytelenül úgy­nevezett »egyenjog'isítást«, helyesebben jog­körének a volt főrendiház jogkörével azonos módon való megállapítását kívánta: ebben az állásfoglalásában a felsőházat azokon a ma­gasabb szempontokon felül, amelyeket az előt­tem szólott t. felsőházi tag úr olyan fényesen kifejtett, elsősorban a jogfolytonosság érvé­nyesítésének kívánalma vezette. Történelmi alkotmány, mint amilyen a magyar alkotmány és kívüle jóformán tulaj­donképpen csak az angol, meg a nagyon rö­vid ideje élő egyesültállami alkotmány, éppen abban különbözik az oktrojált vagy egyéb ad hoc alkotmányoktól, hogy alapja a jogfoly­tonosság. A jogfolytonosság nem a régi In­tézményekhez való merev ragaszkodást jelenti. A jogfolytonosság egyáltalában nem jelenti a kor kívánalmainak megfelelő haladásgátlását, hanem jelenti azt, hogy minden változás, min­den haladás jogszerű alapon, az arra minden­kor illetékes tényezők konzenzusával jöjjön létre. (Ügy van! Ügy van!) Különösen fontos ez a jogfolytonosság akkor, amikor az állami szuverenitást hordozó tényezők struktúrájá­nak vagy jogkörének megváltoztatásáról van szó., Ha ilyen esetekben ez a megváltoztatás nem az illető tényezők hozzájárulásával tör­ténik, ez a jogfolytonosságnak flagráns meg­sértését jelenti. A történelem folyamán természetesen min­denütt — Angliában éppen úgy, mint nálunk — voltak idők, amikor a jogfolytonosság via facti, külső események, erőszak folytán meg­szakadt; a magyar nemzet vezetőinek bölcse­sége és a népnek életösztöne azonban mindig megtalálta az útját ás módját annak, hogy habár szenvedések és küzdelmek árán isj. de a végén mindig a jogfolytonosság újra érvé­nyesüljön. A jogfolytonossághoz való ebben a ragaszkodásban látom a magyar nemzet ezer­éves, szinte csodába menő fennállásának ma­gyarázatát. Hogy csak az előttünk élő nem­zedék példájára hivatkozzam. Világos és az azt követő abszolutizmus után Deák Ferenc­nek, minden idők legnagyobb magyar köz­jogászának a jogfolytonosság elvéhez való me­rev ragaszkodása és az, hogy ennek az elvnek a magvar nemzetőr meg tudta nyerni, vezet­tek ahhoz, hogy 1867-ben, habár a változott viszonyoknak megfelelően változott módon, de a jogfolytonosság elvének teljes érvényesülése

Next

/
Thumbnails
Contents