Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.
Ülésnapok - 1935-54
60 Az országgyűlés felsőházának 54. ülése mentalitás, ez a gondolkozás fog érvényesülni a törvényhozás másik házában iis. Meg vagyunk győződve arról is, hogy ha úgy itt a felsőházban, mint ott lent az (alsóháziban csak az a gondolat fog érvényesülni az egész vonalon, hogy ki-ki az országot szolgálja legjobb tehetsége és ereje szerint, akkor ez az új koncepció, amelyet e törvény elénk tár, az országnak javára fog isizolgálni. Mivel meg vagyok győződve arról, hogy ez a Ház ilyen lelkülettel, amilyent és kifejtettem, fogadja azt a nagyobb joghatóságot, amelyet e törvény biztosít és mivel mii (mindannyian a törvényben számunkra biztosított, vagy biztosítandó jogokat csak egyetemes nemzeti szempontok szerint mérlegelünk, fogadunk éis határozunk el, azért gondoloim!, hogy mindannyian elfogadhatjuk ezt a törvényjavaslatot azzal a tudattal* hogy a magas Ház az országgyűlés «másik Házával együtt a kifejlesztett, átalakított jog birtokában az egész ország az egész nemzet javára fog munkálkodni. (Hosszantartó élénk éljenzés, helyeslés és taps a felsőház minden oldalán. — A szónokát tömegesen üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Elnök: Az ülést újiból megnyitom. Szólásra következik Teleszky János ő excellenciája. Teleszky János: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Bevallom, nagy elfogódottsággal szólalok fel azután az igazán nagyszabású (beszéd után, amely az imént elhangzott s amelynek minden tételét, minden szavát teljes mértékben aláírom és abból a tetszésből, amelyben ez a beszéd részesült, örönianel konstatálom, hogy aláírja az egész felsőház. (Ügy van! Ügy van!) így azt hiszem, felszólalásomnak tulajdonképpen nines más értielme, mint hogy ennek az álláspontomnak kifejezést adjak. Ügy érzem, bocsánatot kell kérnem a felsőházitól azért, hogy még sem töröltettem magamat, hanem gondolataimat erről a tárgyról lehetőleg röviden összefoglalva én is elmondom, ha bár úgy écrzeim, hogy mindaz, amit el akarok mondani, tulajdonképpen nem lehet más, mint parafrázisa annak, amát Grlattlfelder ő excellenciája elmondott. Ennek a törvényjavaslatnak a felsőház elé való keruléséveil tulajdonképpen a felsőháznak régi vágya teljesült, amely ugyan nem nyilvánult meg felsőházi haltározatbami, de .amelyet a felsőházi tagok a felsőháznak az új törvény alapján való összeülése óta állandóan hangoztattaík. Amikor ezt konstatálom, nekem is meg kell emlékeznem arról az igen t. barátomról, Simointsits Elemérről, aki ennek a gondolatnak főhordozója volt. (Ügy van! Ügy van!) Amikor az isteni Gondviselés nem engedte meg neki, hogy ezt a mai napot, az ő politikai működésiének fénypontját megérje, azt hiszem, tartozunk neki azzal, hogy a megemlékezés zászlóját emléke előtt meghajtsuk. (Ügy van! Ügy van! Helyeslés.) Szükségesnek tartottam erre a t. felsőház figyelmét felhívni azért is, mert éppen boldogult t. barátomnak az állásfoglalása bizonyos kedvezőtlen színiben is tüntette fel ennek a törvényjavaslatnak sorsát, ami ellen ő, ha itt 1937. évi december hó 14-én, kedden. volna, mindenesetre tiltakoznék és ami ellen én tiltakozom helyette. 0 áthatva attól a tudattól, hogy a jogfolytonosságnak biztosítása, a felsőház jogkörének kiterjesztését megkövetéli, akkor, amikor a titkos válasatójogról sízóló törvény behozataláról volt szó, ezt mint további argum.entu.mot hozta fel egy röpiratában a felsőház alkotmányos jogkörének kiterjesztése érdekében. Ebből az a félreértés származott. minltiha a felsőház vagy bármely faktor a titkos .-választójog elleni ellensúlyképpen követelné a felsőház jogkörének kiterjesztését. Ez t. barátom álláspontjától — amint én tudom — teljesen távolállott és ő ezt — ismétlem —csak mint vgy további argumentumot hozta fel. Szükségesnek tartom az ő emléke érdekében. hogy ennek iltt kifejezést adjak. (Általános helyeslés.) A felsőházat nem — amint az; alsóházban többen mondták — hatalmi érdek, sem — amint a képviselőháznak egy általam igen tisztelt és nagyrabecsült tagja mondta — ambíció vezette akkor, amikor a helytelenül úgynevezett »egyenjog'isítást«, helyesebben jogkörének a volt főrendiház jogkörével azonos módon való megállapítását kívánta: ebben az állásfoglalásában a felsőházat azokon a magasabb szempontokon felül, amelyeket az előttem szólott t. felsőházi tag úr olyan fényesen kifejtett, elsősorban a jogfolytonosság érvényesítésének kívánalma vezette. Történelmi alkotmány, mint amilyen a magyar alkotmány és kívüle jóformán tulajdonképpen csak az angol, meg a nagyon rövid ideje élő egyesültállami alkotmány, éppen abban különbözik az oktrojált vagy egyéb ad hoc alkotmányoktól, hogy alapja a jogfolytonosság. A jogfolytonosság nem a régi Intézményekhez való merev ragaszkodást jelenti. A jogfolytonosság egyáltalában nem jelenti a kor kívánalmainak megfelelő haladásgátlását, hanem jelenti azt, hogy minden változás, minden haladás jogszerű alapon, az arra mindenkor illetékes tényezők konzenzusával jöjjön létre. (Ügy van! Ügy van!) Különösen fontos ez a jogfolytonosság akkor, amikor az állami szuverenitást hordozó tényezők struktúrájának vagy jogkörének megváltoztatásáról van szó., Ha ilyen esetekben ez a megváltoztatás nem az illető tényezők hozzájárulásával történik, ez a jogfolytonosságnak flagráns megsértését jelenti. A történelem folyamán természetesen mindenütt — Angliában éppen úgy, mint nálunk — voltak idők, amikor a jogfolytonosság via facti, külső események, erőszak folytán megszakadt; a magyar nemzet vezetőinek bölcsesége és a népnek életösztöne azonban mindig megtalálta az útját ás módját annak, hogy habár szenvedések és küzdelmek árán isj. de a végén mindig a jogfolytonosság újra érvényesüljön. A jogfolytonossághoz való ebben a ragaszkodásban látom a magyar nemzet ezeréves, szinte csodába menő fennállásának magyarázatát. Hogy csak az előttünk élő nemzedék példájára hivatkozzam. Világos és az azt követő abszolutizmus után Deák Ferencnek, minden idők legnagyobb magyar közjogászának a jogfolytonosság elvéhez való merev ragaszkodása és az, hogy ennek az elvnek a magvar nemzetőr meg tudta nyerni, vezettek ahhoz, hogy 1867-ben, habár a változott viszonyoknak megfelelően változott módon, de a jogfolytonosság elvének teljes érvényesülése
