Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

Az országgyűlés felsőházának 5&. ülése hm megoldást, amely miatt azután később annyit jajgat és panaszkodik. Bízom benne, hogy ha van egy ilyen szelekciós alapon [konstruált törvényhozó testület, mint aminő a felsőház, ennek nagyobb függetlensége egyrészt a demokrácia túltengéseivel és féktelenségével, másrészt ia diktatórikus törekvésekkel szemben mindig nagy erőtényező és kiegyensúlyozó erő lesz. Mert a felsőház ebben a mai összetételében a függetlenségnek sokkal' nagyobb garanciáit hordozza. Nem szólok itt a függetlenség anyagi feltételeiről, de szólóik a függetlenségnek azokról az etikai tényezőiről, amelyek abban nyilatkoznak meg, hogy ennek a Háznak a tagjai milyen címen vannak e Házban. Mikor ennek ia Háznak valaki tagja lesz, sokkal nagyobb függetlenséggel léphet és lép is. fel, mint bárminő népválasztásból kikerült népképviselő. Emlegették a kinevezett tagokkal szemben a függőséget. En elővettem a lajstromot és elolvastam, kik vannak a kinevezett felsőházi tagok sorában. Nyugodtan mondhatom, ha ilyen, függő hajlandósággal terhelt egyének alkotnák a törvényhozás másik Házát, akkor aníaak szabad, határozott, bátor és minden mellékszempomttól független állásfoglalása feltétlenül biztosítva volna. (Ügy van! Ügy van!) E Ház függetlenségét ibiztosítja az a körülmény, — és ez teszi annyira indokolttá, hogy e Ház teljesjogúsága elismertessék — hogy nem függ sem a közhangulattól, sem a pártok szeszélyeitől és programmjaitól. Aki pártkötelékbe tartozó művelt, jóindulatú emberiekkel beszél, csodálkozva látja, hogy mekkora elfogultsággal és mekkora előítélettel nyúlnak azok a kérdésekhez és foglalnak állást azok tekintetében. De maga a mandátumszerzés módja, — hogy úgy mondjam — mamdátumszerzés fifiíkája, a mandátumisizerzési trükkjei, amikor egyegy ügyes szótól, gyanuisítástlól függ az ember mandátuma és ezzel exisztenciája, a függelemnek oly fokát jelentik, amelyhez hasonló ebben a Házban nem is képzelhető el. (Ügy van! Ügy van!) Érdeklődéssel olvastam, hogy a képviselőház jogait féltették némelyek, azért hogy ha a felsőház negatív álláspontra helyezkedve, az alsóház feloszlatását kényszeríti ki, s akkor az alkotmányos költségek kérdése is szerepet játszik. (Derültség*) Ezt a gondolatot pedig nem is a fináncarisztolkráoia expoziturái vetették fel, hanem az a legdemokratikusabb pártok részéről hangzott el. Ismétlem, én isenM ellem nem emelek vádat, teljes tárgyilagossággal állapítom meg, hogy ez így volt és így lesz, de ha ez szükségképpen így van, akkor senki se vonja kétségbe azt, hogy a függetlenségnek nagyobb foka van meg itt, mint bárhol másutt és ezért kell, hogy a jognak ugyanakkora mértéke megillesse ezt a Házat. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen .tiretelt Felsőház! TDzekben voltam bátor előadni azokat az elgondolásaimat, amelyeknek következtében örömmel üdvözlöm ie törvényjavaslat beterjesztését. Elvileg jobbam szerettem volna, ha a törvényjavaslat r arra az esetre is provideál, amikor a felsőház szavazata az lakóházétól eltér és ezzel a kérdést befejezettnek tekinti. Ez a legegyszerűbb, legtermészetesebb és a szuverenitást is a legtökéletesebb módon kifejező forma volna. De mem nyugtalanít engem az a megoldási terv sem, » 1937. évi december hó H-én, kedden. 59 amely ebben aj törvényjavaslatban foglaltatik, tudniillik az együttes ülés gondolata. A történelmi előzményektől eltekintve, nem nyugtalanít azért sem, mert ha a felsőház negatív szavazatának abszolút érvényességét elismerve, nyilvánvaló lesz a felsőház szuverenitása, az én érzésem szerint az együttes ülés esetében nyilvánvaló lesz a felsőház egyenjogúsága. Mert ezt jobban, mint a két Ház egészen egyenlő, felhatalmazásával kifejezésre juttatni, meggyőződésem szerint, nem lehet. Abból, hogy a különböző érdekeltségek közül, akik ellenezték ezt a megoldást, — az egyik szerint a felsőház, a másik szerint pedig az alsóház fog inkább érvényesülni — én azt következtetem, hogy egyik sem fog inkább érvényesülni, hanem a kockázat úgy az alsóházat, mint a felsőházat arra fogja hangolni, hogy minden lehető módon előmozdítsák a kompromisszumát annak a két felfogásnak, amelyet ők maguk is és a másik felfogás hívei is keresnek. Éppen azért, mert meg vagyok győződve arról, hogy az ebben az irányban proponált megoldási mód üdvösen fog érvényesülni, ezzel a szemponttal szemben fennforgott aggodalmaimat is elejtem. A törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a másik ház részéről igen előkelő és igen jóindulatú oldalról hangzott el ismételten az a remény, hogy a felsőház a maga jogának teljességébe lépvén, meg fogja érteni, hogy nem lehet a szociális haladás kerékkötője. En erre a felhívásra nem reagálok (Helyeslés.) és szeretném, ha a mélyen tisztelt Felsőház sem reagálna rá. Aki tudni akarja, milyen lelki beállítottságban foglalkozott ez a Ház a szociális kérdésekkel és az egész gazdasági problémával, az lapozza át a Ház naplóit, akár a plenáris, akár a bizottsági ülésekről és — nagyon helyesen emelte ki Juhász ő excellenciája — meg fogja látni, hogy ebben a Házban a kormánynak egyetlenegy szociális elgondolása sem talált olyan ellenállásra, amely meghiúsított volna bármely nemes intenciót. Mi meg vagyunk győződve, hogy ha annak a kisebb jognak a birtokában, amelyben az eddigi törvény részesítette ezt a Házat, e Ház tradícióinak, méltóságának és stílusának megfelelő munkát végeztünk, akkor a teljes jog birtokában, amelybe az új törvény által jutunk, csak a felelősség tudata fog bennünk fokozódni és a felelősségnek ez a fokozott tudata semmiképen sem fog minket korlátozni abban, hogy a népjogoknak éppoly barátai legyünk, mint bármely más testület tagjai és hogy népünk, hazánk komoly és szükséges szociális igényeinek kielégítésében éppen úgy tevékenykedjünk, mint ennek az országnak bármely más tényezője. (Ügy van! Ügy van!) Amikor imi lelkünkben ezt a gondolatot ápoljuk és továbbra is; ezzel a gondolattal kívánunk eljárni törvényhozási munkásságunkban, nem akarunk más címre intézni semmiféle ilyen kívánságot vagy követelményt. A magunk számára azonban ápolni akarjuk^ azt a remámyt, hogy az a mentalitás, az a stílus, az az objektivitás, amely nem engedi meg, hogy a Ház tagjai egymást úgy aposztrofálják és minősítsék, imiimtha nem a^ törvényhozás csarnokában, hanem fegyházban volnának, (Ügy van! Ügy van!) hanem amely mindig tudatával bír annak, hogy a nemzeti élet megnyilvánulásániak legszentebb helyén tevékenykednek — mondomi — ez a stílus, ez a