Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

Az országgyűlés felsőházának 5&. ülése hm megoldást, amely miatt azután később annyit jajgat és panaszkodik. Bízom benne, hogy ha van egy ilyen szelek­ciós alapon [konstruált törvényhozó testület, mint aminő a felsőház, ennek nagyobb független­sége egyrészt a demokrácia túltengéseivel és féktelenségével, másrészt ia diktatórikus tö­rekvésekkel szemben mindig nagy erőtényező és kiegyensúlyozó erő lesz. Mert a felsőház ebben a mai összetételében a függetlenségnek sokkal' nagyobb garanciáit hordozza. Nem szó­lok itt a függetlenség anyagi feltételeiről, de szólóik a függetlenségnek azokról az etikai té­nyezőiről, amelyek abban nyilatkoznak meg, hogy ennek a Háznak a tagjai milyen címen vannak e Házban. Mikor ennek ia Háznak valaki tagja lesz, sokkal nagyobb függetlenséggel léphet és lép is. fel, mint bárminő népválasztásból kikerült népképviselő. Emlegették a kinevezett tagokkal szemben a függőséget. En elővettem a lajstromot és el­olvastam, kik vannak a kinevezett felsőházi tagok sorában. Nyugodtan mondhatom, ha ilyen, függő hajlandósággal terhelt egyének al­kotnák a törvényhozás másik Házát, akkor an­íaak szabad, határozott, bátor és minden mel­lékszempomttól független állásfoglalása feltét­lenül biztosítva volna. (Ügy van! Ügy van!) E Ház függetlenségét ibiztosítja az a körül­mény, — és ez teszi annyira indokolttá, hogy e Ház teljesjogúsága elismertessék — hogy nem függ sem a közhangulattól, sem a pártok szeszélyeitől és programmjaitól. Aki pártköte­lékbe tartozó művelt, jóindulatú emberiekkel be­szél, csodálkozva látja, hogy mekkora elfogult­sággal és mekkora előítélettel nyúlnak azok a kérdésekhez és foglalnak állást azok tekinteté­ben. De maga a mandátumszerzés módja, — hogy úgy mondjam — mamdátumszerzés fifi­íkája, a mandátumisizerzési trükkjei, amikor egy­egy ügyes szótól, gyanuisítástlól függ az ember mandátuma és ezzel exisztenciája, a függelem­nek oly fokát jelentik, amelyhez hasonló eb­ben a Házban nem is képzelhető el. (Ügy van! Ügy van!) Érdeklődéssel olvastam, hogy a képviselő­ház jogait féltették némelyek, azért hogy ha a felsőház negatív álláspontra helyezkedve, az alsóház feloszlatását kényszeríti ki, s akkor az alkotmányos költségek kérdése is szerepet játszik. (Derültség*) Ezt a gondolatot pedig nem is a fináncarisztolkráoia expoziturái vetet­ték fel, hanem az a legdemokratikusabb pártok részéről hangzott el. Ismétlem, én isenM ellem nem emelek vádat, teljes tárgyilagossággal ál­lapítom meg, hogy ez így volt és így lesz, de ha ez szükségképpen így van, akkor senki se vonja kétségbe azt, hogy a függetlenségnek nagyobb foka van meg itt, mint bárhol másutt és ezért kell, hogy a jognak ugyanakkora mér­téke megillesse ezt a Házat. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen .tiretelt Felsőház! TDzekben voltam bátor előadni azokat az elgondolásaimat, ame­lyeknek következtében örömmel üdvözlöm ie tör­vényjavaslat beterjesztését. Elvileg jobbam sze­rettem volna, ha a törvényjavaslat r arra az esetre is provideál, amikor a felsőház szava­zata az lakóházétól eltér és ezzel a kérdést be­fejezettnek tekinti. Ez a legegyszerűbb, legter­mészetesebb és a szuverenitást is a legtökélete­sebb módon kifejező forma volna. De mem nyugtalanít engem az a megoldási terv sem, » 1937. évi december hó H-én, kedden. 59 amely ebben aj törvényjavaslatban foglaltatik, tudniillik az együttes ülés gondolata. A történelmi előzményektől eltekintve, nem nyugtalanít azért sem, mert ha a felsőház negatív szavazatának abszolút érvényességét elismerve, nyilvánvaló lesz a felsőház szuvere­nitása, az én érzésem szerint az együttes ülés esetében nyilvánvaló lesz a felsőház egyen­jogúsága. Mert ezt jobban, mint a két Ház egészen egyenlő, felhatalmazásával kifejezésre juttatni, meggyőződésem szerint, nem le­het. Abból, hogy a különböző érdekeltségek kö­zül, akik ellenezték ezt a megoldást, — az egyik szerint a felsőház, a másik szerint pedig az alsóház fog inkább érvényesülni — én azt következtetem, hogy egyik sem fog inkább ér­vényesülni, hanem a kockázat úgy az alsóházat, mint a felsőházat arra fogja hangolni, hogy minden lehető módon előmozdítsák a kompro­misszumát annak a két felfogásnak, amelyet ők maguk is és a másik felfogás hívei is ke­resnek. Éppen azért, mert meg vagyok győ­ződve arról, hogy az ebben az irányban propo­nált megoldási mód üdvösen fog érvényesülni, ezzel a szemponttal szemben fennforgott aggo­dalmaimat is elejtem. A törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a másik ház részéről igen előkelő és igen jó­indulatú oldalról hangzott el ismételten az a remény, hogy a felsőház a maga jogának tel­jességébe lépvén, meg fogja érteni, hogy nem lehet a szociális haladás kerékkötője. En erre a felhívásra nem reagálok (Helyeslés.) és sze­retném, ha a mélyen tisztelt Felsőház sem reagálna rá. Aki tudni akarja, milyen lelki be­állítottságban foglalkozott ez a Ház a szociá­lis kérdésekkel és az egész gazdasági problé­mával, az lapozza át a Ház naplóit, akár a plenáris, akár a bizottsági ülésekről és — na­gyon helyesen emelte ki Juhász ő excellen­ciája — meg fogja látni, hogy ebben a Ház­ban a kormánynak egyetlenegy szociális el­gondolása sem talált olyan ellenállásra, amely meghiúsított volna bármely nemes intenciót. Mi meg vagyunk győződve, hogy ha annak a kisebb jognak a birtokában, amelyben az ed­digi törvény részesítette ezt a Házat, e Ház tradícióinak, méltóságának és stílusának meg­felelő munkát végeztünk, akkor a teljes jog birtokában, amelybe az új törvény által ju­tunk, csak a felelősség tudata fog bennünk fo­kozódni és a felelősségnek ez a fokozott tu­data semmiképen sem fog minket korlátozni abban, hogy a népjogoknak éppoly barátai le­gyünk, mint bármely más testület tagjai és hogy népünk, hazánk komoly és szükséges szo­ciális igényeinek kielégítésében éppen úgy te­vékenykedjünk, mint ennek az országnak bár­mely más tényezője. (Ügy van! Ügy van!) Amikor imi lelkünkben ezt a gondolatot ápoljuk és továbbra is; ezzel a gondolattal kí­vánunk eljárni törvényhozási munkásságunk­ban, nem akarunk más címre intézni semmi­féle ilyen kívánságot vagy követelményt. A magunk számára azonban ápolni akarjuk^ azt a remámyt, hogy az a mentalitás, az a stílus, az az objektivitás, amely nem engedi meg, hogy a Ház tagjai egymást úgy aposztrofál­ják és minősítsék, imiimtha nem a^ törvény­hozás csarnokában, hanem fegyházban vol­nának, (Ügy van! Ügy van!) hanem amely mindig tudatával bír annak, hogy a nemzeti élet megnyilvánulásániak legszentebb helyén tevékenykednek — mondomi — ez a stílus, ez a

Next

/
Thumbnails
Contents