Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

Az országgyűlés felsőházának SU. ülése 1937. évi december hó H-én, kedden. 57 telm,hogy a f őrein deket vagy kar délre hányni, vagy tollhegyre fogják szúrni és anieg voltam győződve, hogy velük együtt odakerülünk írni egyháziak is. Legnagyobb meglepetésemre azután azt láttam, hogy mi egyháziak bizonyos kíméletben részesültünk ez alkalommal. Ez kissé zavar, mert az én imultszázadbeli emlékeim mindig azt juttatják eszembe, hogy a »feudalizmus! rablóvárai« mellett a »klerikalizmus bagoly féiszk ed« a támadások célpontjai. Most azonban, hogy nemi vagyok érdekelt fél, ez számomra 'biztosítja a tárgyilagosságnak azt az igen kellemes pozícióját, amelyről nyugodtabban szólhatok erről a kérdésről. Amikor a főnemesség képviseletéről ebben a Háziban egészen röviden szót (kívánok: emelni, nem jut eszembe az arisztokráciáról sem himnuszt, sem elégiát zengeni. Ök nem kértek fel, én nem szorultam rá. Sőt készséggel elismeremi, — hangoztattam! máskor is — hogy a f őnemesiségnek — 'különösen a fiatalabb évjáratoknak — sokkal joibban kellene keresnie a kapcsolatot az élettel — értve életen azt, amit én értek és nem azt, aimit a fiatal urak szoktak érteni — (Derültség.) és módot kelleme találnia, hogy a legégetőbb kéirdésekkel szemben ez az előkelő társadalmi osztály a maga felnövekvő és feltörő nemzedékével ott álljon, mint megértő, előmozdító és segítő tényező. (Helyeslése) Ezt igen hangosan hirdettem,vallottam máskor is. Nagyon elszomorodott lélekkel — nem lehettem jelen azon az ülésen, esak olvastam róla — adtam igazat néhai Károlyi József grófnak, amikor az ő osztályának, rendjének sok kifogásolható hibáját előadta itt a Házban. De amikor mindezt tárgyilagosan megengedem éis elismerem, ugyanezzel a tárgyilagossággal fel kell tennem a kérdést: igaz-e, hogy a főnemesi osztály niecni jelent ennek a nemzetnek életében oly különleges súlyt, amelynek érvényesülése a törvényhozás munkájában, a törvényalkotási szent feladatának teljesítésében jelentőségteljes és vájjon az a tradioionáls gondolkodás, az a családi összeköttetés, az a nemzetközi kapcsolat, az a vagyoni és szellemi lehetőség, amely ebiben az osztályban adva van, nemi jelent-e különleges értéket erre a nemzetre nézve? Helyesen jár-e el a nemzet emelkedettebb, komolyabb érdekeivel szemben az, aki ezt lekicsinyli, bepiszkolj a, a nemzeti értékek sorából kiküszöbölni megkísérli és azt hiszi, hogy ezzel a nép érdekében tesz hármit? Visszagondolok arra is, hogy milyen átalakuláson ment keresztül ez a Ház rövid néhány évtized alatt. 1918-ig a főrendiház tagjainak több mint háromnegyed része főnemes volt. Az 1926-iki törvénycikk értelmében ez a főnemesi képviselet a Háznak nem egészen hetedrészét teszi ki. Ez a hetedrésznyi képviselet is nem automatikusan vonul be ide a Házba, hanem ennek az osztálynak — amelynek történelmi érdemeit talán mégsem lehet egészen egyszerűen letagadni és a mai életben meglévő súlyát semmibe venni — a tagjai is szelekció révén jutnak be ide. Nem akarok most kitérni arra, hogy egészen jó^ taktikával történik-e ez a szelekció, (Derültség.)' ezt egészen rábízom az illető érdekeltekre és nem kívánok itt szólni arról sem, vájjon azOk a viták, amelyek saját kebelünkben lefolytak, indokoltak, célszerűek voltak-e, ezt ők fogják tudni a legjobban megítélni. De azt, hogy a magyar közéletnek ez a hatalmas tartóoszlopa hosszú évszázadokon keresztül olyan mértékben se vehessen részt többé a törvényhozásban, hogy tagjai közül a legkiválóbbakát e Haz hetedrészének erejéig ide deputálhassa kozenk, aláírni nem fogom soha. (Helyeslés és taps.) Ha valaki azt mondaná, hogy amúgyis érvényesül a főrend súlya más vonatkozásban és nyílik számára más lehetőség is, akkor megint a magyar jogi és politikai gondolkodás nagy mesterére, Concha Győzőre hivatkozom, aki a következőket mondja (olvassa): »Ha bizonyos rendek s osztályok az egész társadalomra nélkülözhetetlen javak egyedüli létrehozói, sokkal helyesebb a közakarat lérejöttében külön nyomatékukat elismerni, mint Őket annak mellékutakon való érvényesítésére kényszeríteni.« Sokkal természetesebb, meggyőződésem szerint ezt a történelmi és mai közéletünkben is olyan előkelő szerepet betöltő osztályt intézményesen szóhoz juttatni, mint az mondani neki, hogy: keressetek érvényesülést más útonmódon és ott boldoguljatok. Ha nézzük azt az átalakulási tempót, amely a magyar főrendiháztól a felsőházig végbement, — és mint az előbb mondottam, rövid idő alatt a több mint háromnegyedrészben főrendi képviseletet egyhetedrészben való képviseletté változtatta át — akkor ezzel a tempóval szemben a haladás szempontjából kifogást emelni nem igen lehet és azt hiszem, ha abban az országban, amelyre leginkább szeretnek hivatkozni a mi demokratáink, Angliának bármely kormánya ilyen tempóban való haladást indítványozott volna, az angol közvélemény — mégpedig nemcsak a főrendi közvélemény, hanem az egész angol közvélemény — vihara jelentkezett volna ezzel szemben. Van még egy szempont, amiért örülök a felsőház és a képviselőház egyenjogúsítását, vagy

< teljesjogúságát kimondó törvényjavaslat beterjesztésének és ez az alkotmánybiztosítéki szempont. Ne álljon senki elő azzal, hogy az alsóház, amely a milliókat képviseli, az alkotmánybiztosítéknak egyetlen tényezője. (Ügy van!) Ez elgondolásban apriorisztikus konstrukcióban lehetséges, de a valóságban nincs így. Először is az elit az alkotmánynak nem veszedelme, hanem ereje és minden jogi koncepciónak az elit tulajdonképpen a 'legnagyobb támasztéka. Ezt elvileg hangoztatni kell és nekünk, a felsőház tagjainak nem szabad félnünk, az igazságot, ha talán az nem felel is meg a közfelfogásnak, a közhangulatnak, kifejezésre juttatni, nevezetesen, hogy az .'. elit nemcsak nemzeti erő, az elit az etikának és az etikai értékek közül egyik legnagyobbnak,^ a jognak is legnagyobb biztosítéka. Éppen ezért, amikor világszerte aggodalmaskodást látunk az alkotmányos intézmények fennállása tekintetében, ebből a szempontból szükségesnek és elvi szempontból fontosnak tartom, hogy a felsőház egyenjogúsága kimondatik-e a törvény által, illetőleg, hogy a felsőháznak mód adatik-e arra, hogy az alkotmányos rendszer megváltoztatására irányuló esetleges kísérletekkel szemben mint egyenjogú és szuverén tényező szembeszálljon. (Ügy van!) Nagyon jól tudom, hogy a felsőház forradalmat feltartóztatni nem fog, de az alsóház sem. (Ügy van!) Éppen ezért nagyon bántott engemet, amikor az alsóházban összehasonlításokat tettek a felsőház és az alsóház 1918-ban tanúsított viselkedése tekintetében. (Ügy van! Ügy van!) Rendkívül bántott engem, mert hi-