Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

50 Az országgyűlés felsőházának 54. ülése 1937. évi december hó 14-én, kedden. he.z hozzáfognák, elsősorban az ő nemes emlékezetének áldozzak. (Elénk helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Különösen az előadó úr Ő méltóságának mesteri bevezető beszéde után nem kívánok hosszabb visszakalandozást tenni a múltba és hosszabb közjogi disszertációba bocsátkozni. Csakis azt hangsúlyozom, hogy az 1608-i koronázás utáni első törvénycikk óta, sőt tulajdonképpen már az előző idők óta a magyar főrendi tábla az országgyűlésnek a képviselőházzal minden tekintetben egyenrangú tényezője volt. Nem válhatott törvénnyé olyan képviselőházi határozat, amelyhez a főrendiház mem járult hozzá. Az 1608-i koronázás utáni első törvénycikkben megállapított szervezet fennmaradt egészen 1885-ig, a főrendiház reformjáig, a hatáskör pedig azután is fennmaradt, egészen az 1926. évi XXII. tcikkig. Amikor az összeomlás után rákerülhetett a sor a kettős kamara képítésére, s az akkori igazságügyminiszter úrral egy kisebb társaságiban, amelyben néhai báró Wlassics Gyula elnökünkön kívül ^néhány főrendiházi tagtársammal együtt én Is résztvehettem, bizalmasan megbeszéltük a benyújtandó felsőházi javaslát alapelveit, még csak szóba sem került az a lehetőség,, hogy az új felsőház hatásköre kisebb lenne a régi főrendiházénál. Az a törvényjavaslat, amelyet — méltóztatnak még emlékezni rá — a régi főrendiházi tagok összehívott ülésén itt a főrendiház termében éppen én voltam szerencsés részletesen ismertetni, arra az alapvető álláspontra helyezkedett, — és így volt a benyitott törvényjavaslatban is — hogy a felsőház hatásköre az, ami a régi főrendiházé volt. Az akkori nemzetgyűlés azonban igen nagy meglepetésünkre ezt az alapvető rendelkezést lényegesen megváltoztatta, a felsőházat .meglehetősen degradálta s a felsőházat tulajdonképpen nem a kétkamtarájú országgyűlés egyenrangú tényezőjévé, hanem csak egy előkelő tanácskozó és jóformán csak halasztó hatályú gyülekezetté tette. Előállott az a sok tekintetben visszatetsző és visszás helyzet, hogy míg a régi arisztokratikus főrendiház» amely — amint méltóztatnak tudni — csupán született törvényhozókból, egyházi és világi főméltóságokból állott, tehát a nemzet áHalános közvéleményébe nem gyökerezhetett bele és általános népszerűségre sem tehetett szert, mégis a törvényhozás teljes egyenjogúságát élvezte: addig ez az új felsőház* amely egészen más szerkezetű, mint a régi főrendiház, — megjegyzem,, hogy szerintem igen jó szervezetű (Ügy van! Ügy van!) — amely nagyrészben szintén váTasztás alapján alakul, amely érdekképviseletekből is áll, amely minden nagyobb jelentőségű társadalmi rétegnek előkelő képviselőit egyesíti, úgy. hogy benne tulajdonképpen minden szakmából országos értékű és nevű szakemberek ülnek benn. és így ez a mostani felsőház minden tekintetben elsőrangú szaktestületnek tartható: mondom, ez a felsőház a régi főrendiházzal egészen ellentétben jóformán csak statisztaszerepet töltött be. (Ügy van! Ügy van!) De, mélyen t. Felsőház, nem kívánok bővebben rekriminálni (Halljuk! Halljuk!) és visszanyúlni a multakra, hiszen előttünk van az új törvényjavaslat, amely a mi sérelmeinket objektíve orvosolja (Mosgásgás.) — nagy ob brészb en orvosolja, a fő sérelmünket mindenesetre orvosolja és amelynek benyújtásáért mi a mélyen t kormánynak, a miniszterelnök úrnak és az igazságügyminiszter úrnak csak elismerést és köszönetet szavazhatunk. En ezt a törvényjavaslatot jóformán úgy, amint van, helyeslem és elfogadom; elfogadom azzal a költségvetési megszorítással, amire az en igen t. barátom, az előadó úr ő méltósága részletesen kiterjeszkedett, elfogadom azért, mert ez így van az 1926. évi törvényben, elfogadom azért, mert ez megfelel például az angol felfogásnak, mert ez megfelel a régi magyar gyakorlatnak. Hiszen tudtommal a regi főrendiház sem tárgyalta érdemlegesen a költségvetést, hanem a régi főrendiházi tárgyalás csak mintegy az appropriációs javaslat vitájának kiegészítő része volt. De ez a javaslat mégis némi előrehaladást mutat etekintetben is, nevezetesen kifejezetten kimondja, hogy a felsőház maga állapítja meg személyi és dologi kiadásait és ezeken a képviselőház nem változtathat. Azonkívül az új javaslat — amire szintén rámutatott már az igen tisztelt előadó úr — orvosol egy régi sérelmet, az elnökségnek egy régi sérelmét is. A ma hatályos törvényünk szerint az országgyűlés mindkét házának, a felsőháznak és a képviselőháznak tisztviselői személyzete és altisztjei felett tulajdonképpen kizárólag a képviselőház elnöke rendelkezhetett, — így rendelte ezt az akkori nemzetgyűlés — a felsőház elnökének hatásköre legfeljebb az ide berendelt személyzet felügyeletére és fegyelmére vonatkozhatott. Most ez az új javaslat névleg fenntarta az összlétszámot, de ez — amint az előadó úr is kifejtette — csak névleges valami, mert tulajdonképpen külön státusa lesz a felsőháznak, mert a felsőház minden néven nevezendő alkalmazottja felett a felsőház elnöke szuverén módon rendelkezik. Igen t. Felsőház! En minden aggodalom nélkül elfogadhatónak tartom azt a két módosítást, amelyet a képviselőház plénuma — igazságügyi és közigazgatási bizottságának javaslatára — az eredeti javaslaton végrehajtott. Az egyik kimondja, hogy ha a két ház ismételt üzenetváltás és kétszeri egyeztetés után sem tudna valamely javaslatra nézve megegyezni, akkor bármelyik ház

r kívánságára a két ház egyetemét együttes ülésre kell összehívni, amelyen az ott megjelentek minden vita kizárásával titkosan határoznak afelett, hogy a képviselőház vagy a felsőház álláspontját tegyék-e magukévá. Az igazságügyminiszter úr ő nagyméltósága a képviselőház záróülésén igen érdekesen és meggyőzően fejtegette, hogy ez az együttes ülés tulajdonképpen magyar intézmény, hogy mi nem kopizáltunk más államot; a régi magyar politikai életben létezett az elegyes ülés, együttes tanácskozás, együttes szavazás bizonyos fontosabb kérdésekben. Az igazságügyminiszter úrnak tökéletesen igaza van abban, hogy ez a megoldás, hogy a két ház között felmerült vitát maga a két ház egyeteme dönti el vita nélkül, titkos szavazással, a két ház szuverenitása szempontjából és politikai szempontból teljesen kifogástalan megoldás. Csak attól félek kissé, hogy minden egyes ilyen konkrét összeütközés alkalmából a két ház egyetemének mozgósítása kissé nehézkes és hogy ezen az együttes ülésen igen nehéz lesz a két ház tagjainak paritását biztosítani, ami azután vagy az egyik, vagy a másik ház részéről