Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-53

Az országgyűlés felsőházának 53. ülése idők jönnek el, amit sohasem lehet tudni, a nemzet lelke egységes legyen és itt el kell követni mindent, hogy minden ellentét, amely elválaszthat magyart a magyartól, ömöljék le és igyekezzünk olyan politikát csinálni, olyan szociális berendezkedést teremteni, — ne méltóztassék félreérteni, nem szocialistáról beszélek — amely mellett mindenki, a legutolsó, a legeihagyatottabb ember is érzi, hogy ő ebben a hazában mindazt megkaphatja, amit az isteni és emberi igazság szerint és a magyar nemzet érdekében meg kell kapnia. Meghatók voltak azok a szavak, amelyeket József királyi herceg ő fensége mondott itt a magyar föld népéről. Itt akarok egypár szót szólni arról a bizonyos lelki felkészültségről. Őszintén megmondom, a nyakló nélkül való földosztásnak soha, semmi körülmények közt, sem politikai, sem különösen gazdasági szempontból híve nem voltam, de kérem a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék figyelmét egy dologra ráfordítani. Nekünk igenis meg kell valósítanunk, hogy minden magyar falusi ember, ha csak egy mód van rá, megkaphasson egy kis házhelyet és egy kis kertet, ahol a legszükségesebb veteményt a maga szamára megtermelheti. Ennek jelentőségét nem lehet fölmérni. Meg vagyok róla győződve, hogy a magyar katona, ha — ne adja Isten — újra üt a megpróbáltatások órája, akármilyen felforgató elemek jönnek, akármilyen izgatás folyik bármilyen politikai irányzat érdekében, nem fog megtántorodni és ugyanúgy nem fogja kérdezni, hogy miért kell neki elmennie, mint a múltban tette, még akkor sem, ha látja, hogy mi történt elődeivel, mert tudja, hogy neki ezen a földön élni és halni kell. Mi nem számíthatunk senkire, mi nem adhatjuk oda magunkat senkinek osztatlanul és maradék nélkül, nekünk magyaroknak kell lennünk, nekünk ezen a földön kell megélnünk, mert ha nem tudunk megélni, minket a barátok, a szövetségesek soha semmi körülmények között meg nem tartanak. Minket csak egy tarthat meg és ezt a katonák nagyon jól tudják: egy nagy hadsereg, ha nincs benne lélek, ha gyáva, semmi, ellenben egy kis hadsereg is, ha mindenkit egy cél vezérel és egy lelkesedés tölt el, csodát tud teremteni és még a poklok kapuival is szembe tud szállni. Az az intézkedés, amelyet a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltóságán keresztül a kor many tói, az egész magyar törvényhozástól, a birtokosoktól és mindenkitől kérek, ezt célozza, mert ha a háború bekövetkezik, akkor az a körülmény, hogy minden földmíves legalább csak néhányszáz négyszögöl földet mondhat a magáénak, erőt ad a nemzet ledének, mert akkor az a földmívee nép tudja, hogy nemcsak más vagyonáért harcol, hanem a saját földjéért is, tudja, hogy mialatt a harctéren van, családját nem lökhetik ki az utcára és saját földjén családja termelni tud valamit. Nem, akaróik rekriminálni, nem . akarom felsorolni, mik történtek a háború idején, de el kell mondanom, mert az emberi hálátlanság sohaseim tartozott az ember szép tulajdonságai közé. Én láttam, azt, amikor felzászlózva, fellobogózva kísérték ki a dübörgő léptű katonákat. Az első vonatoknál mindenki a lelkét adta volna oda a sebesültekért és láttam azután, amikor 5—6 gyermekes családapák vánszorogtak nyakukban csüngő gyermekekkel és bizony nagyon sok helyen a hatóságokat nem 937. évi december hó 9-én, csütörtökön. 41 hatotta át az a gondolat, hogy ha elment az apa, legalább a kenyeret» a puszta létet biztosítsák özvegyének és gyermekének. Olyan érzések ezek, amelyek akaratlanul is kitörnek az emberből akkor, amikor az egész világ forrong. Bízom abban, hogy a magyarok Istene, ahogyan eddig megtartotta ezt az országot ezer év szenvedésein keresztül és odaállította Európa mártírjává, — mert bizonyára célja van vele az Istennek — meg fog bennünket továbbra is tartani, de magunknak is munkálkodnunk kell. Abban a reményben, hogy ez így fog történni, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Kíván-e még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A honvédelmi miniszter úr ő nagyméltósága kíván szólni. Rőder Vilmos honvédelmi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! A jelen vita során úgy ;a bizottságokban, mint a felsőház plénumában elhangzott értékes felszólalások olyan emelkedett szemszögből nézték és olyan megvilágításba helyezték a tűzharcos-eszmét, a magyar tűzharcosokat és a törvényjavaslatot magát, ahogyan az tűzharcosainkhoz is és a magyar felsóházhoz is mindenképpen méltó volt és ami után a magam részéről kevés mondanivalóm maradt. Az az érdeklődés azonban, amelyet nemcsak a felszólalók részéről, de a felsőház egésze részéről is a törvényjavaslat iránt tanúsítani láttam, arra késztet, hogy néhány mondattal összefoglaljam, az elhangzottakat. Elsősorban azt kell kiemelnem, hogy a törvényjavaslatnak az elmúlt közel két évtized során már olyan előzményei voltak, amelyekkel együtt válik csak a törvényjavaslat teljes egésszé, de amely előzményeket kodifikálási okokból nem ismételhettem meg a törvényjavaslatban, hanem részben az indokolásban«, részben a képviselőházban elmondott záróbeszédemben voltam bátor kifejteni. Ezekkel az előzményekkel együtt teljes csak a kép, és mutatja azt, hogy a hadviseltek általában és ezek keretében a hadigondozottak, a vitézek,, a vitézségi érmesek már a múltban is nemcsak megértésre, de bizonyos erkölcsi és anyagi méltánylásra találtak, még pedig elsősorban a hadsereg zömét alkotó, a honvédelem szempontjából nagyon értékes föjdrmíves lakosság kiemelésével. Ha viszont a múltból a jelenen át a jövőbe nézek és a törvényjavaslatot nem egy merev, megcsontosodott intézménynek tekintem,, hanem irányt mutatónak és a végrehajtásban rugalmasnak, (Élénk helyeslés és taps.) akkor az hiszem, a kép teljes és megnyugtató. A törvényjavaslat a tűzharcos fogalmát a maga eredeti mivoltában tartja meg és annak honvédelmi szempontból való jelentőségét domborítja ki épp úgy, mint az a vita során elhangzott felszólalásokból, azok minden mondatából kitetszik. Bármennyire szűkre szabottnak látszik is ez a fogalom, a tűzharcos fogalma, és éppen azért talán méltányosnak tűnnék fel — amint az imitt-amott a felszólalások során is elhangzott — ennek a fogalomnak kiterjesztése, még sem tudtunk erre az útra lépni. Ez ugyanis az egyes csoportok között elmosódott határvonalak miatt folytonosan kiterjesztésre vezetett volna, amely végül