Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.
Ülésnapok - 1935-53
38 Az országgyűlés felsőházának 53. ülése 1937. évi december ho 9-én, csütörtökön. ll™\ ^ ve > hette ™f* * lábát. Bennünket nem a haboru gyengített meg, hanem a békekötés országunkat nem fegyverrel vagdalták szét, hanem irottollal. (ügy van! Ügy van') A magyar katona az emberölé» démonának négy © V1 uralkodása alatt istenfélőbb volt, mi ^l7 al . alia > szlve tele volt bajtársi szeretettel es .különösen a magyar csapatoknál a tiszt és legénység viszonya, különösen véres időkben testveri szeretetté magasztosult Tizenkilenc és telt el azóta és bár történtek intézkedések a hadviseltek sorsának kedvezőbbre fordítására, mégis ez a törvényjavaslat az első jelentékeny és fontos lépés a tűzharcosok erdemeinek elismerésére és támogatására. Későn, hangoztatják sokan, mert azokat a hátrányokat, amelyeket a tűzharcosok elszenvedtek katonai, illetve harctéri szolgálati idejük miatt, most már reparálni nem lehet. Nem meditálok e fölött, mert hiszen maguk a frontharcosok is csak a világháború befejezte után tíz évvel kezdtek szervezkedni; en örülök, hogy a tűzharcosoknak szóló elismerésről és anyagi támogatásról szóló törvényjavaslat itt van és törvénnyé válik. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ez a törvény nemzetnevelő, szociális érzésű, belátó és igazságos, kárpótlást és elégtételt ad a multakért a tűzharcosoknak. A törvényjavaslat szerint tűzharcos az, aki a Károly-csapatkereszt igazolt tulajdonosa, a törvényajvaslat indokolásában azonban az van, hogy például az Országos Frontharcos Szövetségben vannak kardos tiszti kitüntetésekkel és vitézségi éremmel ellátott egyének, sebesültek és igazolt hadifoglyok is. Ezek, ha a szabályokhoz ridegen ragaszkodunk, tulajdonképpen nem tekinthetők tűzharcosoknak, mert harctéri szolgálatuk nem tett ki összesen 12 hetet. Pedig lehetnek olyan esetek is, hogy valaki csak kis balszerencsével háromszor egymásután sebesült meg a harctéren, még 1 sem válik rokanttá s még sem lesz 12 heti harctéri szolgálati ideje. Ez a szabály szerint tulajdonképpen nem tűzharcos. A magyar katona nem féltette az életét. Imádkozott, hogy kínos halál ne érje, de ösztönszerűen félt a hadifogságba jutástól. (Ügy van! Ügy van!) Megható eseteket tudok, hogy már a hadifogságba került magyar katona életének vakmerő kockáztatásával szökött viszsza — még ott a harctéren — a hadifogságból a saját csapattestéhez. Ha azonban ez nem sikerült neki, akkor hiába szenvedte át a hadifogság poklát éveken keresztül! Vájjon erre az emberre a tűzharcos törvény előnyei nem vonatkoznak? Ezzel ellentétben viszont lehetnek olyan szerencsés esetek is, hogy valaki a 12 hetet kitöltötte a harctéren, azonban olyan szerencsés körülmények között, hogy ez alatt a 12 hét alatt talán nem is látott lőtávolban ellenséget; azt ugyanis, hogy akkor ő személyileg ütközetben volt-e, vagy sem, ma már nagyon nehéz megállapítani. A honvédelmi miniszter úr ő excellenciája a javaslat felsőházi bizottsági tárgyalásán kijelentette, hogy lehetővé fogja tenni a Károly-csapatkereszt újabb megszerzését, mindamellett, hogy az arra adott határidők már lejártak. Arra kérem ő excellenciáját, hogy azokkal a kategóriákkal, amelyeket felsoroltam, legyen méltányos, különösen azért, hogy ezek ne érezzenek a régi frontharcos^ bajtársaikkal szemben mellőzést. Viszont kívánatos az is, hogy éppen a Károly-csapatkereszt igazolása igen körülményes és körültekintő legyen, mert ilyenkor nyílik alkalom azoknak, akik szeretnek becsúszni a jogosultak közé megfelelő igény nélkül is. Hiszen köztudomású tény volt annakidején, hogy ha 1849-ben annyi honvéd lett volna, mint amennyi Magyarországon még évtizedek múlva is élt, akkor nem kellett volna letenni a fegyvert Világosnál. Nagyon helyes rendelkezése a törvényjavaslatnak az> hogy egy társadalmi alakulatot jelöl meg a tűzharcosok érdekképviseletéül. A tűzharcosok éppen a tűzharcos bajtársi öszszetaríás és egység érdekében egy alakulatba tömöri tendők. Az Országos Frontharcos Szövetség van kijelölve erre, mint amely eddigi agilitásával és munkájának kiváló eredményével tényleg kiérdemelte azt, hogy a frontharcosok egyetlen és méltó képviselete legyen. A tűzharcos-törvény erkölcsi elismerést és anyagi kedvezményeket biztosító szakaszai azt nyújtják, — mint az indkolás is mondja ami a jelenlegi viszonyok mellett nyújtható volt. Szegény csonka ország vagyunk, a legnagyobb érdemet is csak szerényen tudjuk megjutalmazni. Ez az oka annak, hogy fájdalmasan nélkülözöm a törvényjavaslatban a vitézségi érmek után járó díjak kifizetésének kiterjesztését. A magyar katona nem harcolt pénzjutalomért. Tapasztalatból tudom, hogy nem volt érzéke a saját hadicselekedeteinek felértékeléséhez sem, de az is tény, hogy amikor nagyon veszélyes hadivállalkozásokhoz mi tisztek önként jelentkezőket kerestünk, akkor valószín61eg annak a szegény, nagycsaládú magyar katonának elhatározására, hogy önként jelentkezett, befolyással bírt a kilátásba helyezett vitézségi érem után járó havi 15, vagy esetleg havi 30 koronás életjáradéknak megcsillogtatása. Ma, úgy tudom, a csökkentett vitézségi érempótdíjak összege 200.000 pengő. Ha ezeket minden igényjogosultra kiter jesztenők, talán nem is jutna teljes öszegével, hanem csak csökkentett összegében, ez már több millióval terhelné a katonai kincstárt. A hadiváltságot erre a célra kivetni ma már nem lehet, a hadirokanntadó a nevében foglalt célokra sem elégséges, tehát legfeljebb egy új véderőtörvény keretében lehetne új hadmentességi adót felállítani, ameily fedezné az akkorára már jóval csökkenő számú vitézségi érmesek pótdíjának összegét. Fájdalmas hiánya még a tűzharcos törvényjavaslatnak az is, hogy a harctéren jegyzett hadik ölcsönkötvények beváltásának anynyiszor hangoztatott kérdését nem oldja meg, pedig ennek a kérdésnek megoldása igazán méltányos volna. Ez a fontos és nehéz pénzügyi kérdés azonban nem a jóindulaton, hanem a szegénységen múlik. A tűzharcos-törvényjavaslat elbírálásánál tekintetbe kell venni nemcsak a törvényjavaslat indokolását, hanem azt a két beszédet is, amelyet a honvédelmi miniszter úr ő excellenciája úgy az alsóházban, mint a felsőház egyesített véderő- és pénzügyi bizottságában mondott. A törvényjavaslat indokolásának azt a kategorikus kijelentését» hogy ezzel a törvényjavaslattal a hadviselt egyének gondozása lezártnak tekinthető, ő excellenciája odamódosította, hogy ez a törvényjavaslat a hadviseltekről való gondoskodásnak betetőzése és nem
