Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-53

28 Az országgyűlés felsőházának 53. ülése séges úr azt mondotta többek között beszédében hogy voltak olyan momentumok, amikor már paranccsal nem lehetett hatni, hanem csakis kérő szóval. En, aki huzamosabb időt töltöttem a fenséges úr parancsnoksága alatt állott honvédcsapatokban a D ober dón, éppen úgy, mint a Piave mellett, személyes tapasztalatomból ismerem azt a me'eg, bensőséges viszonyt, amely a világháború eme nagy magyar parancsnoka és az alárendelt csapatok közt fennállt. (Ügy van!) A kérő szónak csak úgy volt foganatja, hogy az a magyar baka tudta, hogy kérő formában intézi hozzá parancsát egy emberségesen érző és gondolkodó parancsnok, az a hadvezér, akit a nép nem magas születése és magas katonai rangja után megillető címmel nevezett, hanem egyszerűen József apánknak ismert, s amikor a fenséges úr parancsot adott, úgy fogadtak szót neki, mint engedelmes gyermekek a róluk mindenkor gondoskodó, szerető édesapjuknak. Azóta is azt látjuk, hogy a fenséges úr gondoskodása a világháború hőseiről nem szűnt meg a világháborúval. Nagyon jól tudják az összes intéző tényezők, hogy nincs a világháborúnak az a 'szerencsétlen áldozata, aki ha a fenséges úrhoz fordul, nem kapna meg tőle minden segítséget, akár álláshoz juttatásánál, akár egzisztenciájának bármi más formában való megteremtésénél. Látjuk, hogy a fenséges úr a háború befejezése óta még máig is a legkisebb falut is felkeresi azért, hogy ott egy hősi emlékmű leleplezésével áldozón az ő derék magyar katonái emlékének. Látjuk, hogy fáradhatatlan önfeláldozással ma is ellátogat az ország minden részében rendezett bajtársi összejövetelekre és megtiszteli legmagasabb jelenlétével ezeket a bajtársi közösségeket. Mélyen t. Felsőház! Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt a törvényjavaslatra áttérnék, én, mint a világháború egyik tűzharcosa, összegyűjtve a tűzharcosok hálájának és szeretetének virágait, azokat egy csokorba kötve itt a felsőház színe előtt nyújtsam át vitéz József királyi herceg ő fenségének. (Élénk éljenzés és taps-) (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) Mélyen t. Felsőház! Megilletődéssel szólok hozzá ehhez a javaslathoz, mert nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy nemcsak az a sok száz tűzharcos van itt most jelen, akiknek sorsáról a törvényjavaslat dönteni hiva

: tott, nemcsak az elesett hősök özvegyei, árvái figyelnek fel, hogy vájjon az ő szomorú sorsukon javít-e valamit ez a törvényjavaslat és hoz-e valami erkölcsi megbecsülést azoknak az apáknak, gyermekeknek és testvéreknek, akik életüket áldozták az ősi határok védelmében, de úgy érzem, hogy itt vannak köztünk maguk azok az elesett hősi bajtársak is, akik a világ minden részén elszórt hősi temetőkben nyugszanak és ott hirdetik a magyar kard és a magyar katona harci dicsőségét s most kiemelkedve sírjukból, csontkezükkel ránk mutatná és felelősségre vonnak bennünket. Néma ajkukon látjuk azt a követelést, hogy a magyar nemzet gondoskodjék az ő hőseiről és oldassék meg az a kérdés, hogy Magyarországon nyomorgó tűzharcos ne legyen. Az az érzésem, hogy ezek a hősi halált halt bajtársaink nyugodtan pihenhetnek sírjaikban és 1937. évi december hó 9-én, csütörtökön. I az örök világosságban, mert habár ellkésve, de itt van előttünk az a tény, amely a tűzharcosok megbecsülését biztosítja. A törvényjavaslat egy régi nemzeti adósságot akar rendezni, Vagy legalább is törleszteni s nagy megnyugvás részünkre, hogy a magyar kormány, a magyar törvényhozás és a társadalom becsületes adósként akarja kezelni ezt a kérdést, mert ha a törvényjavaslat nem is honorál minden jogos és méltányos kívánságot, igyekszik annyit adni, amennyit csonka országunk elesettségében, ma adhat. A javaslatnak, nem lehet célja az, hogy a hazáért hozott fegyveres és véráldozatoknak, a fokozottabb mértékben teljesített kötelességnek ellenértékét adja meg, mert ezt az önfeláldozó teljesítményt fizetni és jutalmazni amúgy sem lehet. (Ügy van! Úgy van!) A világháború magyar tűzharcosa nem anyagi előnyök reményében ment ki a harctérre, igazán nem várt semmi elismerést és jutalmat a maga hősies helytállásáért, nem azért teljesítette kötelességét halálig menő hűséggel, mintha azért jutalmat várt volna. De nagyon természetesen azt sem várhatta, hogy ennek a kötelességteljesítésneík a polgári életben majd kárát vallja. (Ügy van!) A törvényjavaslat legfőbb célja, hogy megkülönböztetést tegyen azok között, akik a világháborúban állampolgári kötelességüknek fegyverrel a kézben tettek eleget, szemben azokkal, .akik ezt bármi okból nem tették. A honvédelmi miniszter úr ő nagyméltóságának államférfiúi bölcseségét tanúsítja az a kijelentése, hogy a tűzharcosok ügye legelsősorban honvédelmi ügy. Es amikor ezt honvédelmi kérdésnek tekinti, akkor kiemelte a mindennapi életből és olyan kérdéssé tette, amelytől egyrészt távol tart mindennemű politikát, másrészt a magyar törvényhozás pártállásra való tekintet nélkül, egységesen a magyar nemzet ügyének tekinti ezt a kérdést. A honvédelemnek^ a legmagasabb színvonalon való megszervezése az ország legfőbb érdeke. Egyek vagyunk abban, hogy nem akarunk háborút, de fel kell készülnünk minden lehetőségre. A magyar nemzetnek egy évezreden keresztül az volt a történelmi hivatása és egyben végzete, hogy fegyverekkel kellett szabadságát, jogait és fennmaradását kiharcolni és biztosítani. Erre a nemzeti múltra visszatekintve, láthatjuk azt a történelmi hivatást, amely a magyar nemzetre továbbra is vár. Es ha hozzávesszük a minden isteni és emberi igazsággal ellentétben álló mai megcsonkítottságunkat, akkor logikusan láthatjuk, hogy szükség lesz még a magyar katonákra, hogy kiharcolják a magyar igazságot. (Ügy van! Ügy van!) Ebből a szempontból a javaslat nevelő és nemzetvédelmi jelentőségű, mert nemcsak a világháborús hagyományok megbecsülését és a hazafias kötelesség fokozottabb értékelését jelenti, hanem kihat a jövőre, irányt szab a jövő nemzedéknek és a jövő küzdelmek vitéz magyar katonáinak s buzdító erkölcsi példát nyújt a mai fiatalságnak. Általános érdekű ez a törvényjavaslat, mert a polgári társadalomban elhelyezett tűzharcosokon keresztül az egész ország lakosságának minden egyes rétegét a legközvetlenebbül érinti s ha mindjárt egyik rétegét sem tudja tökéletesen kielégíteni, viszont azonban