Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-62

196 Az Országgyűlés felsőházának 6È. ülése Amikor állandóan arról (beszélnek, hogy a névtelen adófizetőnek kell szobrot emelni, én ugyanakkor imindig azt mondom, bogy a névtelen magyar mezőgazdasági munkás is megérdemelné a szobrot, mert türelmével, kitartásával és igénytelenségével a hazafiságnak olyan példáját szolgáltatta, amelynek mindnyájunk előtt az igazi patrióta magyar -miszsziója ragyogó példájának kell lenni. (Űgy van! Űgy van! — Taps.) A szociálpolitikában is érvényesnek kell lennie a mateimatika azon tételének, bogy a kétszer kettő itt is csak négy és minthogy, a magunk részéről ezt a felfogást vallj uk, nem vagyunk hajlandók semmiféle szociálpolitikai akrobatikára. Az akrobata munkája lehet mulatság odakünn, ellenben felelős férfiak és felelős kormánytényezők a szociálpolitika és a gazdaságpolitika terén nem vállalkozhatnak ilyenre. {Ügy van! Ügy van!} Éppen ezért — nagyon sajnálom — nem tehetek eleget Bíró Zoltán ő méltósága azon kívánságának, hogy az új dolgok egész sorát építsük bele ebbe a javaslatba és pedig azért nem tehetek eleget ennek a kívánságnak, mert erre nincsen meg az anyagi, a gazdasági megalapozottság, már pedig a szociálpolitikát is csakis reálpolitikai alapcm lehet megvalósítani. {Ügy van!) A magam részéről ellenben rendkívül nagy őrlőmmel és készséggel elfogadom Hegedűs Lóránt ő excellencaáj-ának tegnap betérj esztett javaslatát, amelynek értelmében ha a Mezőgazdasági Biztosító Intézetnél azt fogjuk látni, hogy meglesz a matematikai lehetőség és bizonyos tartalékok állanak rendelkezésünkre arra, hogy az özvegyi nyugdíj vagy ellátás biztosításán felül a női munkavállalók biztosítását is bevezessük, erre iiézve a magyar királyi kormány a maga ereszéről haladéktalanul és késedelem nélkül meg fogja tenni az intézkedéseket. {Elénk helyeslés és taps.) Felelősségem tudatában mondom ezt, de viszont felelősségeim tudatában kell képviselnem azt az álláspontot is, hogy e javaslatban a mai kereteknél tovább nem 'mehetek. Az adminisztrációról is volt itt szó. Teljesen osztozom Purgly Emil ő excellenciájának abban az álláspontjában, hogy ahány fillért itt meg tudunk takarítani, azt nekünk a maga teljességében oda kell adnunk a mezőgazdasági munkásoknak és cselédeknek. Minél kevésbé bonyolult adminisztrációra, minél áttekinthetőbb igazgatásra van szükség. Ugyanis én rendkívül sajnálnám és valósággal e törvényjavaslat intencióinak visszafejlesztését látnám abban, .ha mi ezeket a keserves előteremtett filléreket és pengőket nem a magyar munkásnak és a magyar cselédnek adnánk oda, hanem egy fülméretezett bürokrácia fenntartására fordítanánk. Minden lehetőt el fogok követni, hogy ebben a tekintetben az ország közönségét, de àz országgyűlést se érje csalódás. Azt a felfogást vallva, hogy e biztosítást minél # egyszerűbben kell adminisztrálni, az adminisztráció nagy részét kitelepítettük a vidékre. Szilágyi Lajos t. barátom azt mondotta, hogy a községi jegyzőknek bizonyos túlterhelése fog ebből előállani. Elismerem, mégis vállalni kell ezt, mert ezeket a kérdéseket Budapesten, a budapesti burokban nem lehet elintézni, (Űgy van! Űgy van!) hanem ott a helyszínen kell elintézni, mert hiszen csakis a községházán a község vezetősége, elöljárósága és az a vegyes bizottság, amely a községekben működik, 1Ú38. évi április hó 9-én, szombaton. amelyben egyenlő számmal lesznek képviselve munkaadók és munkások, fognak tudni ebben a kérdésben békét és megnyugvást teremteni. Ezt a kérdést nem engedem bürokratizálni, mert nem az akták szaporításáról, hanem az élet előfeltételeinek szaporításáról van szó ebben a törvényjavaslatban. (Élénk helyeslés és taps.) Ami a tarlalékokat illeti, ebbe a javaslatba be vannak építve a tartalékok. Talán egyikmásik vonatkozásban több a tartalék, mint amennyire pillanatnyilag szükség lesz, de ezt is az' óvatosság és a körültekintés diktálta, mert hiszen, ne méltóztassék azt gondolni — hogy ezek a tartalékok, ha majd jelentkezni fognak, az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet trezorjában maradnak. Nekünk az a szándékunk, hogy ezeket a tartalékokat, összegyűlt pengőket, amelyek a magyar falusi életből jönnek fel, visszabocsássuk a magyar életbe és egy valóságos klíringet, a szociális érzésnek egy új klíringjét létesítsük (Élénk helyeslés.) és akkor a közvetlen szociálpolitika mellett egy másik vonalat húzzunk, ahol a közvetett szociálpolitikát támasztjuk alá, amikor majd ezeket a százezreket a mezőgazdasági hitel előmozdítására, munkás- és cselédlakások építésére iés ilyen rendkívüli fontos célok szolgálatában, természetesen megfelelő garancia mellett — mert hiszen itt a garancia szón van a hangsúly — fogjuk visszabocsátani az életbe. Az előtt a választás előtt állottunk, hogy ennek az egész biztosítási javaslatnak elvi alapját az ellátásban, avagy pedig a biztosítási rendszer keresztülvitelében oldjuk-e meg. Mi a biztosítás mellett foglaltunk állást, és pedig azért, mert ellene vagyunk minden olyan ellátásnak, .amelynek ellenszolgáltatása nincs, mert nagyon jól emelték ki itt egyes felszólalók, hogy a munkanélküli segély demoralizálja magának a munkának etikai értékét, aminél rombolóbb hatású nincs. Átmeneti intézkedést tettünk, mert hiszen a 15 esztendő, átmeneti idő és 15 év múlva megy át ez az egész rendszer a klasszikus társadalombiztosítási rendszerbe. De azt hiszem, ezt a magyar specialitást nekünk vállalnunk kell, mert a magyar nép elé a mai történelmi nehéz időkben olyan javaslattal jönni, hogy majd 15 év múlva kapsz valamit, pengőket és filléreket, tehát egy reménységet beledobni a magyar közéletbe, ez teljesen hatás nélkül maradt volna. Olyan rendszert kellett kitalálnunk, hogy rögtön megkezdhessük a szolgáltatásokat és azt hiszem, ez a megoldás, amelyet itt sikerült megtalálnunk, talán mégis olyan szerenesés kezdeményezés, amelyet a munkaadók de a munkások is nagy mértékben honorálni fognak. Azt a 75.000 pénzes utalványt vagy csekket, amely 1939 január 1-én ki fog menni az országba, 75-000 téglának tekintem, a magyar konszolidáció téglájának, amelyből felépíthetjük a magyar szolidarizmusnak, a magyar sorsközösségnek azt az, épületét, amelyre ennek az országnak szüksége van. József kir. herceg ő fensége külön melegséggel ajánlotta

1 figyelembe a kubikusok helyzetét. Ez egyike a legnehezebb kérdéseknek, és pedig azért, ímert hiszen 20—25.000 olyan kubikusmunkásunk van, aki a háború előtt széles Európában mindenütt feltalálható volt, akiknek munkaerejét majdnem minden állam igénybevette. Sajnos, a háború után bekövetkezett viszonyok lehetetlenné tették, hogy a magyar