Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-62

188 Az országgyűlés felsőházának 62. ülé nagy megértéssel, amellyel imunkásbarátaink! iránt viseltetünk, anert hisszük és reméljük, hogy az ő munkásságukon keresztül a mi ér­tékeínki is gyarapodni fognak. Ennek a gondo­latnak jegyében a törvényjavaslatot nagy Örömmel elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Fiáth Tibor báró felsőházi tag úr ő 'méltósága. Báró Fiáth Tibor: Nagyméltóságú Elnök TJr! Mélyen t. Felsőház! Az a mélységes szo­ciális 'érzés, amely ezt a törvényjavaslatot át­hatja, biztosítéka a törvényjavaslat törvény­erőre emelésének. Ez a törvényjavaslat any­nyira át van hatva ezektől a szociális érzé­sektől, hogy mindenki, aki ezzel a javaslattal foglalkozott, csak őszinte örömének adhat ki­fejezést- De különösen kell, hogy örömének kifejezést adjon maga a földbirtokososztály, mert a földibirtokososztálynak nemi lehet kö­zölmíbos, hogy annak, aki a gazdaságában egy emberöltőn át dolgozik és fáradozik, öregsége esetén ne legyen biztos megélhetése. A föld­biirtokiososztály mindent megtesz; azért, hogy a gazdasági cselédek, gazdasági munkások megélhessenek. A gazdasági cselédek és gaz­dasági munkások .munkáját éppen a földbir­tokos látja. Nagyon jól'tudóan, hogy a tör­vény nem. tehet különbséget munkavállaló és munkavállaló között. Es mégis magának a gazdatársadaloninak, a földbirtokososztálynak kell Különbséget tennie a gazdasági cseléd és a többi gazdasági alkalmazott között. A gazdasági cselédet a gazda mindennap látja, látja annak munkáját, tudja méltányolni annak munkaképességét, 'ismeri annak család­tagját, feleségét, gyermekét; nagyon sok, sőt a legtöbb helyen a gyermek oktatását is elősegíti azzal, hogy iskoláztatja a gyerme­ket, ©őt nem kis mértékbi&n járulhat hozzá a gyermekek erkölcsi neveléséhez is. Ezizel szemben a többi munkavállaló, az arató, az időszaki munkás, m cséplő és napszámos na­ponta, vagy időközönként, vagv évenklnt válto­zik, tehát ezeket nincs módjában a földbirto­kosnak közelebbről megismerni. A törvény ugyan nem tesz különbséget az egyes munkavállalók között, de én azt találom, hogy a földbirtokososztálynak igenis kell kü­lönbséget tennie azzal, hogy az illetéket, ame­lyet a gazdasági cselédeknek béréből le kellene vonnia, saját maga viselje, 'míg a többi alkal­mazottal szemben él ta törvénv által adott jo­gával. Azt, hogy ez hogyan vihető keresztül a gyakorlatban, nem tudom, nem is kérdem, ha­nem csak le akartam elméletileg szögezni. Nem tagadható, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos csalódást okozott. Csalódást okozott elsősorban magánál a földbirtokososztálynál, mert hiszen mi» amikor még nem láttuk ezt a törvényjavaslatot, csak hallottunk róla, azt hittük és joggal hittük, hogy ha ez a törvény­javaslat nagy terhet ró a mi vállunkra, aJkkor megszabadulunk a másik tehertől, tudniillik & cselédek nyugdíjazásától. Azonban sem a jára­déktörzs, sem a járadéktörzspótlék ma még nem elégséges ahhoz, hogy megélhetést bizto­sítson, azért tehát ehhez nekünk földbirtoko­soknak még hozzá kell járulnunk, hogy a ná­lunk kiiérdemesült cselédeknek megélhetését to­vábbra is biztosítsuk. A miniszterelnök úr ma­gában a törvényjavaslatban rámutat arra, hogy a mezőgazdaság nem viselhet el több ter­het, tehát mi sem lenne egyszerűbb, mint ha a ! 1938. évi április hó 9-én, szombaton. földmívelésügyi miniszter úr ezeket a 18'25 százalékos földadókat felemelné kétszeresére, az állami hozzájárulást,, a törvényhatósági hoz­zájárulást szintén kétszeresére és akkor bele­férne ezekbe a megterhelési keretekbe minden óhaj és kívánság, amely itt kifejezésre jutott a munkavállalók érdekében. Minthogy azon­ban csak ilyen arányban lehet megterhelni ;a gazdaközönséget, természetes, hogy mindezek az óhajok és kívánságok fönnmaradnak a jö­vőre nézve is. Igen sokan keveslik a 60 pengős járadék­törzset. Igaz, hogy ez nagyon kevés, mert meg­élhetésre nem elég. Én azonban ebben a jára­déktörzsben sokkal többet látok, mint a 60 pengőt és azt sókkal nagyobbra értékelem, mint amilyen értéket képvisel ez a 60 pengő, mert látok benne egy igen nagy erkölcsi érté­ket. Látom, hogy megszünteti azt az igen nyomasztó érzést, amely fennáll az életfenn­tartó és az eltartott között azáltal, hogy az eltartott úgy érzi, hogy terhére van az eltartónak, az eltartó pedig ezt sokszor érez­teti is az eltartottal, a legtöbb esetiben gyer­mek a szülővel, ezzel pedig rossz példát nyúj­tanak a szülő ; iránti szeretetre, mert így a gyermekek látják, hogy a szülők a nagyszü­lőkkel rosszul bánnak. De ne méltóztassék azt hinni, hogy a nép széles rétegeiben, a szegényebb néposztályok; nál a gyermekek szívében nincs meg a szülői szeretet. Én többször tapasztaltam anyák napján, amikor a gyermekek az iskolákba Összesereglettek és a tanító előadást tartott a szülői szeretetről, hogy egyetlenegy szem sem maradt szárazon. Éppen ez a gyermeki könny vallott arra, hogy a gyermekek a szülők iránt igenis nagy szeretettel és tisztelettel viseltet­nek. Ez ia csekély 60 pengő majd újból mélyíteni fogja a gyermekekben a szülők iránti szeretetet és én azért látok ebben igen nagy erkölcsi értéket. A törvényjavaslat gondoskodik a halálo­zási segélyről. Igen helyesen mondja az indo­kolás, hogy ezzel a nép széles rétegeinek óhaját akarja a javaslat teljesíteni. Nagyon igaza van az indokolásban a miniszter úrnak, mert nagyon jól tudjuk., hogy éppen a szegény néposztály kegyelettel viseltetik halottai iránt és ezáltal a kegyeletnek jobban tud majd ki­fejezést adni. Ennek a segélynek nagy gya­korlati értékét azonban még sem látom, mert temetetlenül még senki sem maradt, míg éhezni igenis éheztek és éhezni fognak még sokszor; ezért azt szerettem volna, ha ezt a halálozási hozzájárulást inkább az özvegyi nyugdíj helyettesítette volna. Végül legyen szabad szerénységemnek er­ről a helyről hálás köszönetet mondanom a miniszter úr ő excellenciájának, hogy módot nyújtott arra, hogy megkülönböztesse éppen a tűzharcosokat. Igen kicsiny megkülönböztetés az a két esztendős korkülönbség, de nem az a fő, amit adunk, hanem az, hogy minden szo­ciális javaslatban és intézkedésben külön gon­doskodás történjék a tűzharcosokról, mert így a tűzharcos látja, hogy gondolunk reál és hogy az állam háláját rój ja le a tűzharcos iránt. Igaz, hogy a tűzharcos azokért r a tetteiért, amelyeknek a világháború idején voltunk a tanúi, nem kiérhet semmit az államtól, mert csak kötelességét teljesítette, de azt azután teljes mértékben. Ezekután abban a reményben, hogy ez a törvényjavaslat megfelel annak a célnak,

Next

/
Thumbnails
Contents