Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-62

Az országgyűlés felsőházának 62. ülése 19S8. évi április hó 9-én, szombaton. 189 amelyet elérni akar, a magam részéről azt el­fogadom. (Helyeslés és taps. A szónokot üd­vözUk.) Elnök: Szólásra következik Meskó Zoltán felsőházi tag- úr ő méltósága. Meskó Zoltán: Nagyméltóságú Elnök! Mélyen fc Felsőház! Ennek a .nevezetes tör­vényjavaslatnak tárgyalása folyamán a szak­emberek részéről a felszólalások gégész sora hangzott el. A szakemberek jórésze mint gazda szólalt fel, mint 'közvetlen szemlélője az egész mezőgazdasági kérdésnek. En ebben a vonatkozásban, sajnos, nem vagyok szak­ember és így csak orvosi vonatkozásban óhaj­tok néhány kérdést tisztázni, illetőleg néhány kérdéshez hozzászólni. A r mezőgazdasági öregségi biztosítás csak egy részjelensége annak: a feladatkörnek, ame­lyet az/államnak a mezőgazdákkal, illetva a mezőgazdasági munkásokkal szemben <már ré­gen meg kellett volna oldania. A róluk való gondoskodás az állani kötelessége. Köteles­sége volt ez a múltban is, de fokozottabban kötelessége ina, amikor a magyar nemzetnek egy hatalmas tömegéről, 600.000 emberről, sőt lia ezekhez az érdekeltekhez hozzászámítjuk niég az ezek sorsához hozzátartozó családtago­kat is, akkor közel hárommillió emberről vain szó. A magyar állam teljesítőképessége, saj­nos, nem olyan, hogy ennék a hatalmas tö­megnek mindenegyes tagjáról gondoskodni tudjon, de a felelősség igen nagy. Azok, akik ismerik a tanyaivilágot, a falu népét, akik például jártasak Csongrád, Csanád vagy Bé­kés vármegyében, — mert hiszen éppen ezek a legveszedelmesebb területek a lakosság meg­élhetése szempontjából iis — meg kell, hogy állapitsák azt, hogy azok az állapotok, ame­lyek ma fennállamaik a lakosság megélheté­sének biztosítása tekintetében, a legsúlyosabb körülmények között is alig tarthatók fenn. A mezőgazdasági munkássághoz számítom — amiként ezt József királyi herceg ő fen­sége^ kifejezésére juttatta és azt hiseiem, mind­nyájunk felfogásának is hangot adott ezzel — isu kubikosokat is- En úgy látom, hogy a ku­bikosok ebben a törvényjavaslatban talán benne volnának és ha nem volnának benne, akkor kétségtelen, hogy ezt a kérdést is bele kell venni, mert ez egy megoldandó Probléma. Mélyen tisztelt Felsőház! A nőkről ugyan­csak esett itt szó. Kár, hogy a nők intézmé­nyesen nincsenek biztosítva és az ő sorsuk­ról való gondoskodás csak bizonyos jövőbeli remények ellenében valósitható meg. Nagy­fontosságú volna — amint ezt igen helyesen juttatta kifejezésre Bíró Zoltán felsőházi tag úr — az özvegyekiről és az árvákról való gon- i dosfkodás is. En, mint orvos, a magam ré- i széről igen nagy fontosságot tulajdonítok an­nak, ha ebben a törvényjavaslatban az özve­gyek és árvák kérdésén kívül már a baleseti és a rokkantsági biztosítás kérdését is rendezni lehetett volna. Sok szó esett itt a magas korhatárról. Nem vitatható', hogy a 65 esztendős korhatár a me­zőgazdasági munkás életében túlmagas. A kö­zéposztálynál, az intellektuel éknél az életkor, hála Istennek,, kitolódott, s a 60—65 év nem az a korhatár, amelynél ezek munkaképessége már megszűnt volna. Az intellektuel általában olyan életet élhet, amely konzerválhatja őt, ha jók az idegei és a szervezete. Annál a mezőgazda­sági munkásnál azonban, aki, sajnos,, ma még elég minimális munkabérekért dolgozik és aki­nek életstandardja s élelmezési lehetősége szűk keretek között mozog, a 65 éves életkor bizony olyan magas, hogy náluk ez már többénke­vésbbé az életkor határának is nevezhető. Tehát azt mondani, hogy 65 éves korodban fogsz kapni 60 pengőt» ez körülbelül egyenértékű azzal, hogy egyúttal átnyújtom az illetőnek a bemeneteli jegyet Szent Péterhez. A statisztika azt mondja ugyan, hogy közel 75.000 ember éli meg a 65. életévét. Lehet, hogy így van. Ebben az esetben hálát kell adnunk a magyarok Iste­nének, hogy megengedte ennek a nehéz mun­kát végző és igazán súlyos viszonyok között élő emberseregnek, — a magyar nemzet leg­fontosabb államfenntartó elemének — azt,, hogy 65 évvel még nyugdíjképes legyen, vagy mond­juk úgy, hogy ennek az öregségi járadéknak az élvezetére képes legyen. .; Mélyen t. Felsőház! 1 A magyar állam köz­egészségügyi vonatkozásban ma még egyálta­lában nem gondoskodik ezekről az emberekről. Pedig a betegségi biztosítás kérdése komoly megoldandó probléma, amelyet már amúgy sem lehet messze kitolni. Az állam — nagyon helyesen — gondoskodik az ipari munkásokról és más hasonló munkát végző egyénekről, gon­doskodik a középosztályról a Mabi.-val és más hasonló intézményekkel, az ipari osztályról az Oti.-val, amely tulajdonképpen minden vonatko­zásban gondoskodik tagjainak a sorsáról, de a mezőgazdasági munkások betegségi biztosításá­ról azonban egyáltalán nincs szó. Kétségtelen, hogy ennek a kérdéskomplexumnak a megoldá­sához ez is hozzá fog tartozni és meggyőződé­sem szerint ez meg is lesz, hiszen az indokolás­ban már szó van erről és hiszem is, hogy ez az öregségi biztosítás csak a kezdete. Most el­sősorban az öregségi biztosításról akarok be­szélni. Mélyen t. Felsőház! A közegészségügyi vo­natkozású kérdések igen fontosak. Érdemes végigmenni és szétnézni a nincstelen néposz­tály soraiban. Nekem igen sokszor volt alkal­mam Csanád, Csongrád és Békés vármegyében a legszomorúbb sorsban »élő és legszegényebb néposztály között megfordulni, velük tár­gyalni és beszélgetni s az otthonukat megnézni. Valaki leírt egy »viharsarkot«, tendenciózus demagógiával, rosszindulattal állítva be sok mindent, de valljuk meg őszintén, — amiként igen sokan emlegették ezt a kérdést — bizony sok igazság van abban, hogy ennek a néposz­tálynak a sorsa siralmas és kétségbeejtő. Azt hiszem, Liptay László felsőházi tag úr emle­gette azt a nyugalmat, azt a béketűrést, azt az igazi önfeláldozást, azt a, megalkuvást, azt a hazafias gondolkodást, amely ennek a népnek sajátja és hogy ezek az emberek ennek az el­keseredett hangulatnak semmilyen formában nem adtak kifejezést ezért tényleg csak hálá­sak lehetünk irántuk. Van azonban egy imód és egy alkalom a kormány és az állam részére, ahol kötelezett­ségeit telesítheti: elsősorban gondoskodni kell az ő emberi mivoltuknak megfelelő, elfogad­ható, higiénikus életmódról. Az Országos Köz­egészségügyi Intézet, amelyet Johan Béla államtitkár úr alapított meg és az ő bölcs vezetése mellett ma is prosperál, értékes nagy munkát végez; legutóbbi statisztikájá­ban kimutatja, hogy speciálisan az Alföld víz­ellátása borzalmas. Száz meg száz, ezer meg ezen olyan, kút van, amelynek a vize egyéne-

Next

/
Thumbnails
Contents