Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-62

Az országgyűlés felsőházának 62. ülése ami mégis a legdrágább ebben az országban, a föld, ami azután nem áldást, hanem sok veszedelmet rejthet magában. (Ügy van! Ügy van!) Igent t- Felsőház! A tegnapi napon Károlyi Gyula gróf őexcellenciája a földbirtokpolitikára nézve okos, bölcs és mindenki által elfogadható és meggondolandó szempontokat fejtett ki. (Ügy van! Űgy van! balfelől.) Ezt a gondolatmenetet én a magam részéről teljesen magamévá teszem és mint a tegnapi ováció mutatta, azt hiszem, az igen t. Felsőház: is. (Űgy van! balfelől.) A kormányzatnak ezen az úton kell haladniia. Egy evolúciós földbirtokpolitikának helyes és átgondolt végrehajtása minden gondolkozó embernek kívánsága. Az azonban nem is kérdéses, hogy éppen mivel ez és az egész gazdasági életünknek fundamentuma, amely nemzeti létünket is kockáztathatja, avatatlan kezekkel hozzányúlni helytelen és tilos. (Űgy van! Űgy van!) Azokkal szemben, akik ezt teszik, hogy a jelszavakkal és demagógiával összekevert gondolatmeneteiket hordóról és nem hordóról a nagy néptömegeknek hirdetik, igenis a kormányzatnak erős kézzel kell eljárnia, mert nem mást, mint a nemzetet védi, h,a ezt teszi. (Űgy van! Űgy van! — Taps balfelől.) Igen t. Felsőház! Amikor én ezt a törvényjavaslatot először olvastam — méltóztassék megengedni, hogy elmondjam, mint gazda mit és miképpen igyekeztem benne megbírálni. Azt néztem elsősorban, hogy mely népréteg az, amelyet ez a törvényjavaslat felölel. Azután azt néztem, hogy a felölelt néprétegben milyen hatásosan érvényesül a törvényjavaslat intenciója, néztem, hogy a törvényjavaslat szerkezetileg hogyan állítja Össze elgondolásait, végül azt is néztem, hogy az a megterhelés, amely ebből ered, arányos-e, helyes-e és miképpen oszlik meg. Az első kérdésre azt kell mondanom, hogy az eredeti törvényjavaslattervezet bizonyos aggályokkal töltött el, mert a mezőgazdasági munkásság kategóriáját nem precizírozta eléggé. Nálunk Magyarországon ugyanis sokan azt szokták mondani: van egy zártszámú ipari munkásságunk, van a kereskedelemben kevés elfoglaltság és aki ebből a két zártszámból kimarad, az mezőgazdasáigi munkás. Ez tévedés, mert hiszen a mezőgazdaság sem tudja —amint azt az előttem szólók is megállapították — azt az egész kimaradt népréteget úgy foglalkoztatni, hogy az az egész évben megélhetését, pláne egy emelt életstandardnál biztosítani tudná,^ Ezért nagyon örülök és üdvözlöm a földmívelésügyi miniszter úr ő excellenciáját abból az alkalomból is, hogy a 17. §-t módosították, amelyikben már igenis bizonyos fokig demarkációs vonalat húztak meghatározva, hogy kik azok a mezőgazdasági munkások, akik e törvényjavaslat hatálya alá tartoznak és akiket az úgynevezett igazolványokkal el fognak látni. A hatályosságra vonatkozólag nekem is ugyanazok az észrevételeim voltak és vannak, amelyeket itt miár hallottunk az elmondottakban. Kétségtelen, hogy az alacsonyabb korhatár, az özvegyeknek és a munkásnőknek ellátása szintén bele kell, hogy kerüljön esy nagy koncepciójú elgondolásba. (Helyeslés balfelől.) Megnyugtatott azonban a földmívelésügyi miniszter úrnak a bizottság előtt tett kijelentése, amely nemcsak előirányozza e kérdés megoldását, de feltétlen készséget is mutat arra., hogy amint itt a lehetőség megvan, ez megoldást fog találni. A harmadik kérdés volt a szervezet kér1938. évi április hó 9-én, szombaton. 177 kérdése. Azt hiszem, mindnyájan megállapíthatjuk, hogy ennél a biztosításnál az első és legfontosabb kérdés az, hogy ne legyen adminisztrációval úgy túlterhelve, hogy a nehéz/ fillérekből befizetett összegeket adminisztrációs költségekre költsék, és kevés jusson azokra, akikre tulajdonképpen szánva van. Mindent el kell követni, hogy az adminisztrációs költség mentől kevesebb legyen és minden fillér azoknak jusson, akiknek azt szánták és akik számára a törvény; ezt előírja. Hogy ez miként érhető el, errenézve különfélo rendszereket kellett átgondolni és a bélyeglerovási rendszer látszik a legpraktikusabbnak és a legkevesebb adminisztrációval járónak. Nemi kell azonban azt hinnünk, hogy ez nem fog azért mégis tetemes adminisztrációs költséget okozni, hiszen nem kell mást gondolnunk, csak azt, hogy az igazolványokat legalább is 40 esztendőn keresztül állandóan meg kell őrizni, mindaddig, amíg az illető a járulékot meg nem kapja, illetőleg életben van. Ezért Németországban vastoronyban őrzik az iratokat. Vitán felül áll, hogy az adminisztrációs költség magasabb lesz, mint amilyenre az első percben gondolunk, dacára ennek a formának. Szerettem volna, ha ennél az igazolványos rendszernél a községek is bizonyos mértékben, ha egészen kis mértékben is, hozzájárultak volna az összegszerűséghez, illetőleg a biztosítás alapjához. Amikor a község elöljárósága ezeknek az igazolványoknak a kiadását végzi, amikor a szelekciót csinálja, hogy azt kinek adja ki, a községnek is érdeke kellene legyen, hogy mentől komolyabban és mentől helyesebben végezze munkáját. A negyedik kérdés, amelyet magamnak feltettem, hogy milyen terhet ró a közre ez a biztosítás és hogy miképpen osztjuk ezt meg. Én nem az ellen szólalok fel, hogy a költségek legnagyobb részét, 80%-át a földbirtokososztály fizeti, én csak azt mondom, hogy akkor, amikor az állami hozzájárulásnak, a 4,425.000 pengőnek egy tekintélyes részét a mezőgazdaság viseli akkor, amikor a 2. pont szerint a földadó kérdésénél egy nagyon erős progresszió van, méltóztassék azt is megfigyelni, hogy 100 aranykorona tiszta jövedelemig nem fizet semmit, 100-tól 150-ig 5%-ot és 150-től kezdve már 1825%-ot. Akkor ennél az adózásnál tehát igenis nagyon erős progresszió érvényesül és ez maga közel 4 millió pengőt tesz ki. A harmadik hozzájárulás, a vármegyei hozzájárulás. Ott, ahol a földadó, a házadó, a kereseti adó, a tantiémadó után vetik ki a vármegyékre a 950000 pengő arányos részletét, szintén a földbirtok fogja a legnagyobb terhet viselni, hiszen a törvényjavaslat indokolásában is megvan, hogy az eddig fizetetti földadó összegszerűsége alapján állapítják meg a kulcsot, hogy egyes vármegyékre ebből a 950.000 pengőből mennyi esik. Tehát megint a földbirtok fogja a legnagyobb terhet viselni. Ami pedig a munkavállalók; kérdését illeti, itt 4'6 millió van beállítva. Világos, hogy ennek legnagyobb részét megint a földbirtok fogja fizetni és emelni gazdasági üzemi költségeit és hogy úgy mondjam és helyesen mondjam, a földmívelésügyi miniszter úr ő excellenciája is megállapította, hogy tisztán etikai vonatkozások azok, amelyek a törvényjavaslatban ezt a kérdést a munkavállalók fizetési kötelezettségéhez is kötötték. Ha tehát ilyen vonatkozás után megnézzük a kérdést, azt látjuk, hogy a 13 millió pen32*