Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-62

176 Az országgyűlés felsőházának 6%. ülése 1938. évi április hó 9-én, szombaton. Ha most azon gondolkoznánk, hogy tulajdonképpen melyek azok az okok, amelyek előidézték azt, hogy a kormány szükségét látta ainnak, hogy kötelező biztosítással lépjen a törvényhozás elé, akkor ezeket több körülményben találjuk meg. Azt hiszem, egyik főoka ennek az, hogy a mezőgazdasági munkás és az ipari munkás keresete között az utóbbi évtizedekben mind nagyobb lett a különbség. Hiszen az ipar munkásai egészen más napibér, hetibér mellett dolgoznak és egészen .más kereseti lehetőségük van, mint a mezőgazdasági munkásoknak. Ez miből ered? Abból ered, hogy a háború utáni időkben, amikor a mezőgazdaság dekadenciába került bele, ugyanakkor az ipar a legmagasabb konjunkturális lehetőségekhez érkezett. Hiszen, ha visszatekintünk az 1920-as évekre, amikor a csonkaország kereste exportvonatkozásait és értékesítési lehetőségeit, akkor a kereskedelmi szerződésekben a mezőgaz; dasági exporttal kapcsolatosan behozott ipari vámokat igen magasra tette, hogy úgy fejezzem ki magam, harci vámokat állított fel. Harci vámokat azért, mert abban a meggyőződésben élt, hogy ezeknek leengedésével módja lesz a mezőgazdasági terményeknek nagyobb és biztosabb piacokat teremteni. Ezek a harci vámok nem érték el céljukat, mert nem kaptunk ellenértéket az engedményekért, úgy hogy megmerevedtek. Közben az ipari cikkek ára lejjebb ment, közben a valutáris politika is kedvezményeket nyújtott, úgyhogy az aranykoronában kifejezett vámrendszer kétségkívül a kelleténél nagyobb vámvédelmeket biztosított az iparnak. Az ipari munkásság zárt tömegben való életének és foglalkozásának lehetősége természetszerűleg a szociális igények kielégítésére lényegesen nagyobb lehetőséget nyújtott. Ezenkívül az iparnak megvolt az a lehetősége, hogy azokat a többleteket, amelyek ezekből a szociális terhekből előállottak, át tudja hárítani. Át tudta hárítani egyrészről magára a termelésre az anyagbeszerzésnél, másrészről pedig át tudta hárítani a fogyasztásra, fgy állott elő az egyik ok, amely ma a mezőgazdasági munkás és az ipari munkás megélhetése közötti lényeges különbséget megmagyarázza. Egészen vitán felül áll, hogy e mellett számtalan más kérdés is volt, amely a kormányt ösztökélte arra, hogy szükségszerűen előállott jelenlegi törvényjavaslatot benyújtsa a törvényhozásnak. Ezeken az indokokon kívül többet lehetne még felhozni. Engedtessék meg, hogy én még egy igen fontos indítóokra rámutassak. A városokban a megélhetés ós a kifejlődött életstandard egészen más, mint a falusi megélhetés és életstandard, különösen más Budapest székesfővárosában. Nem tagadhatom el, bármennyire szép és tetszetős nekem Budapest városfejlesztése és rendezése, mégis ebben a szegény országban az a sok millió, amit itt elköltenek városszépészeti és városrendezési kérdésekre, az embert igen sokszor megdöbbenéssel tölti el. Méltóztassék megnézni, itt palotákat, nagy epületeket bontanak le, hogy helyettük parkírozzanak és olyan luxushoz szoktatják Budapest székesfőváros lakosságát és ezzel kapcsolatban az egész ország népességét, amely ebben a szegény országban, ahol mindenütt a megélhetéssel küzködnek, ahol az értékesítési és termelés harmonikus megtartása a kormányzatnak nemcsak nagy gondot okoz, de állandó küzdelmet is idéz elő, szerény néze- tem szerint nem felel meg annak! a helyzetnek, amelyben ez az ország van. (Ügy van! Ügy van!) Igen t. Felsőház, méltóztassanak megfontolni, hogy a mezőgazdasági termények:, ameddig azok városi fogyasztásra kerülnek, hányféle különböző illetéken mennek keresztül. Ez azután óriási megterhelést jelent annak a mezőgazdaságnak, amely az export másfélszázalékát fogyasztja! el és amelynek érdekében piackutató intézményeket akarnak feállítani. Amikor minden vonalon igyekeznek az árakat mérsékelni, ezt helyesen teszik, d© ne felejtsék el soha azt, hogy az ilyen luxushoz szokott publikumnak, az ilyen nagy életstandardban élő néptömegnek, mint amilyen Budapest milliós városában van, még sokkal több és helyesebb intézkedést kell erre tenni. Egészen más pengő az, amely Budapesten forog közkézen és egészen más pénzegység az, amely a vidéken, a faluban van. (Ügy van! Ügy van!) Ezek a nagy különbségek tették lehetővé azt, hogy itt olyan különbséget húzhassanak meg egyesek a falu és a város között, amely ha túlzásba megy is, mégis bizonyos igazságot is rejt magában. Igen t* Felsőház! Én nem akarom a mezőgazdasági munkavállalóknak, a cselédségnek és hasonló elfoglaltságban lévőknek sorsát úgy kiszínezni, — nem is értek ehhez — amint azt tegnap Biró Zoltán felsőházi tag úr tette és erre nincs is szükség. Az egész gazdatársadalom teljes egészében szívesen és a legnagyobb áldozatkézséggel fogadja ezt a törvényjavaslatot, amely előttünk fekszik, mert azt nemcsak érzelmi, de értelmi szempontokból is szükségesnek látja; értelmi szempontból azért, mert nincs ma Magyarországon gazda, aki ne tudná, hogy csak megelégedett munkásréteggel tudja elvégezni mezőgazdaságának munkáit és csak megelégedett munkással tud olyan prosperitást előidézni ,amely a gazda és munkásai jólétét egyformán szolgálja. (Ügy van! Úgy van!) Igen t. Felsőház! A mai időkben alig látunk újságot, vagy alig hallunk beszédet, amelyben a birtokos társadalmi osztályt burkolva, vagy egészen nyíltan ne támadnák. Támadják a birtokososztályt minden téren, minden formában és minden módon. Ki van téve egyes megjegyzéseknek, egyes kellemetlenkedő tanúvallomásoknak, ki van téve olyan újságcikkeknek, amelyek hangosan mondják és hirdetik, hogy a mai földbirtokmegoszlási rendszerben a mai birtokososztály nem teljesíti azt^ a kötelességét, amelyet az ő véleményük szerinti minden földtulajdonosnak; teljesíteni kell. Ez igen aggályosan hat minden gondolkozó emberre, mert helytelenek azok az adatok, amelyeket az úgynevezett falukutatók, azok az úgynevezett aszfaltagráriusok (Szilágyi Lajos: Ügy van!) szereznek a vidéken. A tudományban eltévelyedett és az életet nem ismerő egyének összeszednek minden olyan adatot, amelyek az ő szempontjukból, az ő célkitűzésükből krasszul mutatják meg azt, amit ők elérni akarnak. (Ügy van! Úgy van!) Titkolják azonban, hogy ők nemcsak a magyar birtokososztályt akarják támadni, de támadni akarnak ebben az országban minden más értéket is és lerombolni akarnak mindent, ami a hagyományhoz fűződik, a nélkül, hogy helyete más igazságosabb és helyesebb elgondolást tudnának adni, (Úgy van! Ügy van!) Ezek miatt a jelenségek miatt minden gondolkozó ember mélyen elszomorodik; elszomorodik nem azért, mert az osztályát érik támadások, nemcsak azért, mert a föld tulajdonosait igyekeznek igaztalanul támadni, hanem azért, mert félti a nemzetét, félti attól, hogy olyan egyének kezébe kerülhet annak irányítása,