Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-60

136 Az országgyűlés felsőházának 60. ülés fűzöm további mondanivalóimat. A tanítóképzés kérdését a törvényjavaslat olyképpen kívánja megoldani, hogy (két tagozatú intézetet állít fel, az egyik az előkészítő jellegű líceum, a másik a tanítóképző akadémia. Van még egy korszakalkotó és jelentőségében szinte megmérhetetlen reformintézkedése ennek a törvényjavaslatnak és pedig az» bogy a tanítóképzést kötelező intemátuisi elhelyezkedéshez kapcsoljia.. Teljes inertekben helyeslem és elfogadom a törvényjavaslatnak ezt az elgondolását. Fontosnak tartom, hogy a tanítóképzés és képesítés megkapta azt ia rangemelést, lainely neki már régóta jár és boldog vagyok, hogy itt, a felsőház törvényhozó testületében elmondhatom, ttiogy ez a rangemelés tulajdonképpen a magyar lelkekben állandóan élő rangelismer rés, külső kifejezése a tanítóképzés, a tanítói hivatás és a 'magyar tanítóság áldott munkája értékelésének. A magyar tanítóság is, a tanítói hivatás is megérdemli ezt a rangemelést, megérdemli, hogy megmondjuk:, hogy a magyar nemzet lelkében, habár nem ás. volt akadémiához kapcsolva a tanítóképzés, és a tanítóképesítés, mindig ebben a rangban állt. SJIL a magyar evangélikus egyház képviseletében foglalom el felsőházi székemet. Ez feladatommá teszi azt, hogy ezt az iskolai törvényjavaslatot egyházi szempontból is nézem. Erre különösképp szükség van, mert a tanítóképzés ügye és. a tanítói képesítés maga kimond ottan régi egyházi feladat; ma is egyházi feladat, amelynek berendezkedése nem lehet közömbös egyik egyházra sem. Evangélikus egyházunk hálás elismeréssel fogadja ezt a törvényjavaslatot és meleg köszönetet mond a kultuszkormánynak r annak iddhozataláért és hűséggel és megértéssel ajánlja fel munkáját a népiskolai tanítóképzésről szóló törvény végrehajtásában és annak életté tételében. Ez azonban nemi jelenti azt, hogy ne lennének egyházunknak kérései. Tudatában vagyok annak, hogy a felsőházban többé-kevésbbé akadémikus jellege van^ e kérések előterjesztésének, azonban arra kérem a kultuszminiszter úr Ő excellenciáját, hogy a végrehajtási utasítás keretében igyekezzék ezeket a szempontokat és kérelmeket kielégíteni. Mindenekelőtt utalok arra, hogy evangélikus egyházunk részére a törvényjavaslat két tanítóképző intézetet, akadémiát engedélyez. Összesen 40 tanítóképző akadémiát tervez a törvényjavaslat, eszeik! közül 13 lesz az állami és a vallási tanulmányi alapból felállítandó akadémia,, 18 lesz a római katolikus egyházé., 6 lesz a református egyházé, 2 az evangélikusoké és 1 az izraelita vallásfelekezeté, öszszesen 40. Itt is he kell jelentenem, hogy egyházunk kulturális szükségletét a tervezett két tanítóklépzőimtézet bajosam tudja kielégíteni. Ennek pedig legfőképp abban van az oka,^ hogy a törvényjavaslat egymástól el nem választva tárgyalja a tanító- és a tanítónőképző intézetet. Szerény meggyőződésem szerint világosabb képet kaptunk volnia nemzetünk ilyen irányban való tényleges kulturális szükségletéről, ha külön tárgyaltatta volna a kultuszminisztérium a tanítóképző intézeteket és külön a tanítónőképző intézeteket, mert a két típusnak egyformán való megítélése sokféle nehézséget jelent. Számunkra nehézséget jelent az, hogy népisgoláink száma, az evangélikus tanítói státus nagysága következtében egy evangélikus tal i9êS. évi április hó 7-en, csütörtökön. nítóképző akadémia nem tudja kielégíteni a tényleges szükségletet. 715 tanítónk és 9-3 ta-., nítónonk van, ha tehát egy tanítóképző akadémiát állítunk fel, az a tényleges szükségletet nem tudja kielégíteni. Viszont, ha a tanítóképző akadémiáról mondunk le, akkor elveszítünk egy olyan iskolatípust, amellyel tartozunk evangélikus egyházunknak. Második kérésem az, hogy a tanterv keretében tegye • lehetővé a kultuszminiszter úr ő excellenciája egyházi tanítóképzésünk különleges feladatainak kidolgozását. A törvényjavaslat 3. §-iának 2) pontja az állami tantervet teszi kötelezővé. Nem felejtheti el azonban egyik egyház sem, hogy elsősorban önmaga, saját felekezeti népiskolái és gyülekezetei számára akar tanítókat nevelni, azoknak tehát olyan egyházi nevelést, a gyülekezeti és az egyháztársadalmi életben való olyan felfegyverkezést kell adnia, amely idő és munka nélkül meg nem valósítható. Az állami tanterv kötelezővé tétele bizonyos mozgási korlátozást és munkakorlátozást jelent az egyházak számára, amely kedvezőtlenül hat. Gondolok arra, hogy a tanítóképző akadémia alsó tagozata, vagyis a liceum körülbelül heti 30 tanórát fog megállapítani körülbelül, a tanítóképző akadémia pedig heti 36 tanórát. Ezek olyan számok, hogy a hozzáértő embernek tisztában kell lenni azzal, hogy az ifjúságnak ezenfelüli foglalkoztatása majdnem meddő vállalkozás. A harmadik, amire teljes tisztelettel felhívom a miniszter úr Ő excelleneiájának figyelmét, az, hogy alapprogrammpontja szerint a tanítás munkáját a nevelés munkájával akarja egybekapcsolni. (Helyeslés.) Ez mindenképpen helyes és ezt hivatott szolgálni a kötelező internátusi bennlakás is. Szükséges azonban, hogy ehhez is legyen idő, mert ha a tanterv által kötelezővé tett stúdiumok agyonnyomják a túlterhelt tanulóifjúságot és ha minden idejét leköti a holnapi penzumra való előkészülés, attól félek, hogy az internátus csak tömegszállást és közös élelmezést fog jelenteni és nem fog benne érvényesülhetni a nevelés elsősorban fontos követelménye: a személyes kapcsolat, a lélek ráhatása, a nevelő egyéniség szuggeráló befolyása. Arra kérném tehát ő excellenciáját, hogy a végrehajtási utasításban ezt a szempontot is kegyeskedjék figyelembe venni. Mélyen t. Felsőház! Egyházunknak Sopj ronban már a XIX. század elején volt önálló tanítóképző intézete. Ez az intézet azt a furcsa nevet viselte, hogy »oskolamestereket formáló intézet«. Lehet, hogy megmosolyogjuk ezt a nevet, pedig igaza volt annak, aki ez kifundálta, mert a tanítókat nem csupán tanítással, hanem elsősorban neveléssel kell tanítói hivatásukra képesekké, alkalmasakká tenni. Ez bizony formáló munka, amikor apedagógus-művész kezében tartja a léleknek, az egyéniségnek matériáját és azt gyúrja, csiszolja, formálja egy örökkévaló eszménykép, Krisztus arcának hasonmására, aki örök tanítómestere marad minden tanítónak. Oskolamesterek formáló intézetévé kell válnia az akadémiának, az internátusnak, hogy olyan egyéniségek lépjenek ki az akadémia falai közül, akik nemcsak tudásuk, intelligenciájuk, hanem egyéniségük, jellemük, lelkületük, világnézetük és életszemléletük folytán is képesek a tanítói hivatás teljes^ betöltésére, akik nem a tanrendet, nem a hátuk mögött álló iskolaszéki hatóságot, vagy egyházi felügyeletet, tanfelügyelőt, körzeti iskola-