Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-60

Àz országgyűlés felsőházának ûô. ülése felügyelőt 'latjaik és érzik, hanem az örökkévaló Istent, akinek számadással tartoznak a világmindenség- legnagyobb értékéről: a gyermekről. További kérésem a kultuszminiszter úr ő excellenciájához, hogy méltassa figyelmére ennek az egész törvényjavaslatnak az egyházzal szemben fennálló anyagi vonatkozásait is. A törvényjavaslat utal arra, hogy ez a reform súlyos anyagi áldozatokat fog követelni. Megállapítja a törvényjavaslat a tanárok kötelező számát, azután kimondja, hogy az akadémiát külön épületben kell elhelyezni, továbbá azt is, hogy az internátusi bennlakás még a helybeliekre is kötelező. Mindezek anyagi erőket követelnek s én tisztelettel kérem ő excellenciáját, hogy az egyházaiknak e szükségletére jóakarattal gondolni kegyeskedjék. Végül utalok arra, hogy a felekezeti tanítóképzés és annak berendezkedése annyira sajátos és az egyház lelkéből, hivatásából, közösségéből folyó munkát jelent, _ hogy az iskolaközigazgatás munkájában is jogosan kérhetnek az egyhazak annyi szabadságot, önállóságuknak annyi biztosítékát, amennyire a tanítóképzés egyházi jellege érdekében feltétlenül szükségük van. Az iskolaközigazgatási rtörvény az egyházak autonóm jogait nem respektálja oly miértekben, amint az kívánatos lenne. Ebből nagyon (káros következmények folynak. Az iskolák akaratlanul is sablonizálódnak. Az egyházi iskolák sajátságos egyénisége elolvad, ami feltétlenül veszteséget jelent a nemzet kulturális életére. Az egyházi autonómia az egyház jogi és erkölcsi birtokállományát jelenti. Lelkiismeretben kötelesség tehát minden adott esetben felemelni kérő szavunkat, hogy az állam az autonómiát, az egyház eme jogi és erkölcsi birtokállományát, ne érintse. Az autonómia t egyházfenntartási értékeit is jelent. Benne él az egyház és az autonómia gyakran az egyház templomának építőkövei közé illeszkedett. Rámutatok arra is, hogy az egyházi autonómia állami értéket is jelent.. Tudjuk, hogy az egyházak autonómiája vészlthozó történelmi időkben államvédelmi szerepet töltött be. Mi egy apokaliptikus korszaknak vagyunk munkásai. Nehéz küzdelmek között, reánk szakadó ködben és éjszakálban, keressük a jövő kialakulás útját. Senki sem tudja megmondani, hogy mit hoz a jövendő. De az államtotalitás elméletének érvényesülését az egyházaik autonóm isfcolamunkája kárára, veszélyesnek tartom. Változhatnak a világnézetek, változhatnak a kormányok, változhatik az államszervezet, de örök fundamentumon változatlanul állanak az egyházak. El tu doni képzelni, hoígy az állam valamikor saját nemzeti eszményeinek és állama törekvéseinek biztosítékát inkább megkapja az egyházakban, semmint önmagában. Éppen ezért tisztelettel hívom fel erre a-pontra a kultuszminiszter úr ő excellenciájának a figyelmét és kérve kérem arra, hogy a végrehajtási utasításban az egyházak autonómiáját a lehetőség szerintt hatgyja csorbítatlanul. Annál nyugodtabban kérem őt erre, mert a miniszter úr kultúrpoliltkájában és elgondolásában, tehát ebiben a törvényjavaslatban is, ez a szempont feltétlenül megvan. Mégis előterjesztem kérésemet, nehogy a gyakorlati élet a törvényjavaslat keretét más tartalommal töltse meg. Mélyen t. Felsőház! Az előttünk fekvő tör19SS. évi wpritis hó 7-én, csütörtökön. 13? vényjavaslat nemcsak a tanítóképzésről és a tanítói hivatás elismeréséről szól. Szól nemzeti mívelődésünk emeléséről és határoz nemzeti jövendőnk útjáról is. Amikor a magam részéről a' törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadom, arra kérem a mindenható Istent, hogy kultuszminiszterünknek adjon erőt és bölcseséget a törvényjavaslat méltó végrehajtására, hogy ez a,z új törvény áldást, fejlődést jelentsen nemzeti kultúránkra. (Élénk helyeslés, éljenzés és taq)s. — A szónokot többen üdvözlik-) Elnök: Szólásra következik gróf Teleki Pál ő excellenciája. Gróf Teleki Pál: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! A két javaslatot elfogadom. Amikor a javaslatokhoz hozzászólok, nem akarok a részletekbe bocsátkozni, (Halljuk! Halljuk!) hiszen a felsőház szokásának is inkább az felel meg, ha általános bírálattal, általános kérdésekkel, de e,gy-egy javaslatból kiindulólag a javaslatok keretein túl is foglalkozom olyan általánosabb problémákkal, amelyek nemes a.k a kormány, hanem a társadalom felé is szólnak. Ha a két javaslatot elfogadom, ezt mégis bizonyos megkülönböztetéssel teszem, bizonyos megkülönböztetéssel reményeimben. Nem az érdemben, ahogy a kultuszminiszter úr e két problémát megfogta és e két javaslatot idehozta, de reményeimben, mert a két javaslat a nehézségek szempontjából, amelyeket megoldani hivatottak, nem egyformák. A tanítóképzésről szóló javaslat egyszerűbb, kisebb nehézségekkel áll szemben; itt csak a pedagógusnak van szava és ez a javaslat éppen úgy vagy talán valamivel kevésbbé kerettörvény, mint a másik, de ennél a keret precízebben erősebben és világosabban áll előttünk. Ez nyilvánvaló, a dolog természetéből származik. Én ezt a javaslatot különösen melegen és minden fenntartás nélkül üdvözlöm. Ez egy régi szükségletet elégít ki és a tanítóságnak a képzését, különösen abban a kettős tagolásban, amelyben az első négy évben tárgyi tudást és azután már ennek ismeretében a nevelésre való oktatást adja meg két esztendőben, szerencsésnek tartom. És örülök, hogy a tanítóság régi törekvése végre honoráltatott. Nem szeretnék^ én itt — amint szokás és amint beszélnek róla — a tanítóság rangemeléséről beszélni. Én, mint egyetemi professzor, kollégámnak tartom a népiskolai tanítót, mert az csak véletlen, hogy ő a 6—12 év közötti gyermekekkel foglalkozik, amihez én nem értek speciálisan, én pedig 1&—20—25 éves fiatalemberekkel, akik már bizonyos nagyobb tudásanyaggal jönnek az egyetemre, amihez ő nem ért speciálisan, de azért egyikünknek a munkája sem kevesebb, fontosabb vagy rangosabb a másikénál. (Ügy van! Ügy van! Általános helyeslés.) Nem mindenki gondolkodik így s a társadalom — sajnos — rangokat lát ott, ahol kötelességek hivatott teljesítését ,és munkát kellene látni és megbecsülni! (Ügy van! Ügy van!) Foglalkozásomnál fogva azonban engem inkább a másik javaslat érdekel. Ez a javaslat talán sokkal inkább, mint az első, egy forrongó kornak a szülötte és nyilván nagy nehézségekkel áll szemben. A gazdasági középiskoláról szóló javaslat indokolása maga mutatja azt a küzdelmet, amelyet a problémánál a javaslat önmagával és a miniszter úr a társadalommal kellett, hogy megvívjon. Én nyíltan szoktam beszélni és szükségét látom, hogy