Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-56

96 Az országház felsőházának 56. ülése hanem a törvénnyel egyenrangú ás egyenlő erejű szokásjogban, amely különös történeti alkotmányokban tökéiletesen egyenlő erejű a törvénnyel. Hiszen a magyar jog ismeri méga törvén yr ontó szokást is. Ha mégis törvényt keresnék, akkor az 1635 : XVIII. tc.-et jelölném meg olyannak, amely, bár szintén nem direkte, hanem indirekte a főrendiháznak az alsóházzal való egyenrangúságát mondja ki, illetve ez olvasható ki belőle. Ez a törvény tudniillik azt mondja, hogy törvényt csak a király és az ország vagyis az országgyűlés együttesen alkothat, úgyi ahogyan annak módját Werbőczi hármaskönyvében megmondja. Igaz, hogy Werbőczi nem beszél a kétkamarás rendszerről, hanem azt mondja, hogy résatvesznek az országgyűlésen a főpapok, a bárók, az egyéb mágnások és a többi köznemesek. Werbőczi az una eademque nobilitas elvén beszélt és különben is akkor még kérdéses, hogy a két kamara tényleg lét rejött-e. Ez, úgylátszik a XVI. század harmadik tizedében történt. Miután azonban az 1635. évi XVIII. te. olyan időben kelt, amikor a két kamara imár tényleg megvolt, az 1608. évi koronázás utáni 1. törvénycikk óta, ennek következtében ebben indirekte benne foglaltatik az, hogy az országgyűlést és annak két házát veszi alapul, amikor azt mondja, hogy az országgyűlés és a király együtt alkotja a törvényt. A magasszínvonalú vitának volt egy kardinális pontja, és ez az volt, hogy a felsőház is a nemzetnek, a nemzet egészének képviselete, tehát nem mondható az, hogy nem volna ilyennek tekinthető. A helyzet valójában az, hogy a nemzetnek két képviseleti formában megalkotott országgyűlési szerve van: a képviselőház és a felsőház. Míg a képviselőház az állampolgároknak helyi csoportosulása, választókerületekben területi csoportosulása alapján való képviselete, addig a felsőház ugyancsak az állampolgároknak, de az élethivatási, foglalkozási, társadalmi tagozódás alapján való képviselete. Tehát mind a két esetben ugyanarról a népességről, ugyanarról a társadalomról van szó, csak annak kétféle szervezéséről. Tudniillik egészen nyilvánvaló, hogy .a társadalmat, a népességet a politikai jogok gyakorlása, hogy úgy mondjam, az államhatalmi szervezetbe való beszervezése szem pontjából valahogyan oirganizálmi kéül és evégből a társadalominaík bizonyos csoportjait kell létesíteni, bizonyos tagozódásra van szükség. Már most kétféle tagozódás van: vagy az akci deintális, tisztán a területiségen alapuló tagozódás, hogy az egy választókerületben a szomszédsági viszomy alapján véletlenül együttlakó vegyes embertömeg választ, vagy pedig — ami sokikial tenméscaetesebb, logikusabb és gyakorlatli szempontból is fomtosabb — hogy a polgároknak, ugyanannak a társadalominak a tagozódása az élethivatás, a munka szerint törtlénik. (Báró Inkey József: Érettség!) Tulajdonképpen ez az élethivatási és foglalkozási csoportok szerint való tagozódás a rendi tagozódás, ami az újabb időkben olyan nagy mértékben lépett előtérbe, különösen egyes államokban, például Németországban és Olaszországban. Tulajdonképpen ez az elv a politikai szervezés főelve, princípiuma és ez nagyon természetes is, mert — bátor vagyok ismételni — természetesebb tagozódási alapot és szervet nem tudok elképzelni, mint az élethivatást, a munkát és a társadalmi 1937. évi december hó 16-án, csütörtökön, rétegeződést s nem pusztán az emberek területi össaeverődését egy váilasztókerületbön. A magyar törvényhozás — nagyon helyeisen — arra az útra lépett, hogy figyelembevette ezt a rleindi gondolatot és ennék alapján szervezte meg a felsőházát. Ez a rendi gondolat tulajdonképpen már a törvényhatósági bizottságok megszervezésében is érvényesült. A törvényhozás tehát — helyesen — egy kombinatív elvet, a két elv együttes alkalmazását valósította meg a törvényhatósági bizottságokban, amelyekben ott vannak az összes választók által választott tagok és a különféle korporációk, foglalkozási ágaik és csoportok képviselői. Itt tehát a két elv együtt van alkalmazásban egy szervezeten belül. A törvényhozás azután a parlament szervevezetében ugyanezt a két elvet alkaimlazta, de szerencsésen kettéosztva.^ A képviselőházban alkalmazta a közvetlen választás, elvét, a felsőháziban pedig ezt a korporativ, rendi gondolatot. Mert igenis, azzal legyünk tisztában, mélyen t. Felsőház, hogy a magyar felsőház: a rendek háza, csakhogy nem a kiváltságos, születési, nemesi rendek háza, ami 1848 előtt volt, hanem a polgári értelemben vett rendek háza. Tulajdonképpen a születési, nemesi rend maradványaikép csak egy részben van meg és nyer képviseletet a felsőházban, a születési főnemesek csoportjában, de ennek ittléte és szereplése is teljes jogosultsággal bír. Nemi akia^ rok ezzel bővebben foglalkozna, hiszen mindez bő kifejtésit nyert a vita során, részemről csak •arra vagyok bátor rámutatni, hogy egyfelől a jogfolytonosság, a tradíció, aimli a történeti alkotmányokban különösen nagyon fontos, azután ezeknek a történeti családoknak az érdeme, amely, mint honorárius,

f erkölcsi érték szintén nagyjelentőségű, továbbá ennek az osztálynak a társadalmi súlya az a nyomaték, amellyel bír az ország társadalmában és közvéleményében, nem utolsósorban pedig a nagybirtok bizonyos képviselete, —; mert az sem mellékes, ihogy az ország földje kinek a kezén van. (Ügy van! — mindezek a szempontok együttesen, igenis, jogosulttá teszik, hogy az ISiS előtti régi kiváltságos rendi jogrendszer s .maradványakép a születési főnemesek felsőházi képviseletét elismerjük, bár ez is enyhítve van, mert hiszen a választási elvvel van kombinálva. Mélyen t. Felsőház! Az érdekképviseleteket említették. Ez tiszta rendi elem, rendi gondolat. Magát a szót azonban nem tartom szerencsésnek, hiszen az »érdekképviselet« kifejezés ad okot félremagyarázásokra és olyan felszólalásokra, amelyek ez ellen hangzanak el, mert éppen tegnap mondotta Szontagh ő méltósága, hogy ő az érdekképviselet ellen van. Ha úgy fogjuk fel a dolgot, hogy az érdekképviselet arra való, hogy egyedül a saját érdekét védje, akkor ez ellen természetesen állást kell foglalnunk. De itt nem érdekkép viseletről van szó, a törvény ezltj a szót nem is használja, hanem a törvényben élethivatási, foglalkozási korporációkról, testületekről^van szó, amelyek országos jellegűek. Az bizonyos hogy ezek a korporációk saját érdekeiket és szempontjaikat is érvényesíteni igyekeznek a parlamenti tárgyalás során. A lényeg azonban iaz, hogy ezt a szempontot csak az egyetemes nemzeti szempontnak alárendelve, annak keretében és szupremáciája alatt szabad érvényesíteni. Ha ily módon, ilyen korlátolt 'mértékben érvényesülnek ezek az érdekképviseleti gondolatok és összeolvadnák a nemzeti ér-