Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-56

Az országház felsőházának 56. ülése 1937. évi december hó 16-án, csütörtökön. 95 jogi törvénykönyvet tárgyaló bizottság egy- , aránt 3(1—ííO felsőházi, illetőleg képviselőházi tagból áll. Sőt magában az 1926. évi törvényiben is benne van, hogy a két Ház érintkezésének hatályait megállapító bizottság az alsóházból és a felsőházból 5—5 tagból áll. Itt az egyenlőség alapjára helyezkedünk, ami a paritásnak megfelel. Egyébként ezek a dolgok, amelyeket most elmondottam, nem aktuálisak, hanem igazán csak akadémikus értékűek, a jövőre megszívlelendő gondolatok, s ezért voltam bátor őket felemlíteni. Magát a javaslatot pedig, amely alkotmányjogi szempontból kétségtelenül jelentős és örvendetes lépést tesz a két Ház egyenrangúságának tisztázására és a felsőház jogkörének megállapítására és amely alkalmas lesz arra, hogy a társadalom szemében is emelje a felsőház tekintélyét és amely azt a megbecsülést, amelyet a felsőház régi múltjánál és mai összetételénél fogva is megérdemel, növelni fogja: azért, mert az újítások, amelyek benne vannak, az adott helyzetben kompromisszummal jöttek ugyan létre, de mégis elég bölcsen és megnyugtató módon vannak benne, általánosságban és részleteiben, örömmel elfogadom. (Éljenzés és taps. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Kíván még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Házszabályaink 102. §-a alapján az előadó urat a zárszó jogán illeti meg a szó. Tomcsányi Móric előadó úr ő méltóságának adom meg a felszólalás jogát. Tomcsányi Móric előadó: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Méltóztassék megengedni nekem, hogy az előadói zárszó jogán néhány percre igénybe vegyem becses türelmüket. Teszem ezt egyfelől azért, mert azt hiszem, hogy r tekintettel arra, hogy felszólaló már amúgy sínes, nem leszek időtrabló azzal, ha én is igénybeszem néhány percre szíves figyelmüket, de másfelől ettől függetlenül is volnék bátor ezzel a joggal élni a törvényjavaslat nagy alkotmányjogi fontosságánál fogva. Melyen t. Felsőház! Felszólalásomat egy reflexióval kezdem^ amelyet egy tegnap elhangzott megjegyzésre vagyok bátor tenni. A tegnapi magas színvonalú vitában egy igen magvas beszéd keretében olyan passzus is elhangzott, amelyre azt hiszem, nem felesleges, ha reflexió történik, mert különben félremagyarázásra adna okot. Bezerédj István ő méltósága igen t. tagtársam, aki mindig igen magvas, erős argumentációs beszédeikkel gyönyörködtet minket, tegnap is ilyen beszéddel állt elő. De ennek keretében egy olyan passzus is foglaltatik, amely — meg vagyok róla győződve — nem fedi teljesen azt az értelmet, amelyet ő vall, de maguk az elhangzott szavak mégis alkalmasak arra, hogy azokat félremagyarázzák. _ Azt hiszem tehát, az ő érdekében is, az ő intencióinak is vélek eleget tenni, amidőn felszólalok egy kis kiigazítás címén. De ezt azért is teszem, mert nem szeretném, hogy a nyilvánosság előtt elhangozván és az országgyűlési naplóba bekerülvén ezek az állítások, ránkolvassák, hogy mi ezt hallgatásunkkal helyeseltük. Mondom, ő különben igen értékes beszédében foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a je, lenlegi törvényjavaslatban foglalt szabályozás által a képviselőház tulajdonképpen lemondott az ő jogáról. Azt mondotta, hogy itt a képviselőház részéről joglemondás, jogadományozás, jogajándékozás történt volna és ez ellen a beállítás ellen tiltakozott. Eddig ez nagyon helyes. Hiszen én magam is mondottam előadói beszédemben, hogy ennek a joglemondásnak, ha az történt is, értékét túlbecsülni nem tudom és ezen a címen nem vagyok hajlandó nagyobb elismeréssel adózni a képviselőház igen érdemes tagjaival szemben. Hozzátettem azonban, hogy más címen annál nagyobb mértékben járulok hozzá az elismeréshez, mert valóban, az alkotmányos belátásnak olyan magas fokáról tanúskodtak, amely teljes elismerést érdemel. (Ügy van! Ügy van!) Amikor azonban Bezerédj ő méltósága a jogajándékozás beállítása ellen tiltakozott, később az argumentáció terén olyan messze ment és olyan állításokat is használt, amelyeket egészen szó nélkül hagyni már nem lehet és meg vagyok győződve arról, hogy azok az ő értelmezésének sem feleltek meg. Ö tudniillik azt mondotta, hogy joglemondásról a képviselőház részéről azért sem lehet szó, mert a jogok, a hatalom magát az országgyűlést illetik meg, de nem az egyes házakat. Majd azt mondja tovább, hogy kérdés, hogy az országgyűlés kélt Háza között a jogok hogyan oszlanak meg", tulajdonképpen másodrendű kérdés iaz alkotmány szempontjából, annál inkább, mert régen az országgyűlés két Háza együtt ülésezett. Ez az a passzus, amely, azt hiszem, ellenészrevételre ad okot. Én ugyanis nem tartom másodrendűnak az alkotmány szempontjából azt a kérdést, hogy a két Ház között a különben az egész országgyűlést megillető hatalom hogyan oszlik meg; hiszen ha ez másodrendű kérdés volna, akkor tulajdonképpen nem volna jelentősége ennek az egész törvényjavaslatnak, akkor nem lett volna célja lananak a küzdelemnek, amelyet folytattunk, akkor nem volna létjogosultsága annak a nagy irodalmi polémiának, amelynek egyik vezére néhai megboldogult Simontsits Elemér tagtársunk volt, akiről joggal szólott olyan elismeréssel. Ha ez másodrendű kérdés volna, akkor nem volna jelentősége a kétkamarás rendszernek, hiszen ennek csak akkor van jelentősége, ha meg van osztva a hatalom a két Ház között. Kétségkívül igaz, — nem szeretném, ha most már engem is félreértenének — hogy a törvényhozó hatalom, a törvényhozó szerv két alaptényezőből áll, az országgyűlésből és az államfőből, a koronás királyból, az országgyűlés azonban mégis belsőleg megint két kamaráira oisizlik és a hatalmat is megosztja, a nélkül, hogy az országgyűlési szerv jogi egysége ezzel érintetnék. Az igaz, hogy a régmúltban egykamarás volt a magyar országgyűlés. A fejlődés azonban oda vezetett, hogy az egy kamarából két kamara lett és ezzel létrejött az egyenrangúság is a két Ház között. •Mélyen t. Ház! Csak úgy közbevetőleg vagyok hátor megemlíteni — hogy rekapitulaljam a főbb pontokat — a főrendiház, a felsőház jogkörének törvényi elvi szabályozását. Bethlen Pál gróf ő méltósága igen magas színvomalú beszédében erről iis szóLt és azt (mondotta, hogy tulajdonképpen nehéz eligazodni a törvény szövegében, mert nincs megmondva, mi a főrendiház jogköre. Azért nincs megmondva a törvényben és más: törvényben sem, mert ez nem írott jogszabályban van meghatározva,