Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-39

Az országgyűlés felsőházának 39. ülése 1937. évi január hó 29-én, pénteken. 77 tegnap lefolyt vita is kényszerít engem arra, bogy egy-két számadatot felhozzak és Buda­pest dolgával foglalkozzam. A születések számarányának csökkenése a legutóbbi 15 esz­tendőben már kegyetlenül megmutatkozott. Ez különösen Budapesten látható a gyermekeknél az idevonatkozó statisztikai számadatokból. Budapesten 1920-han 190.000 0—15 éves gyermek volt. 1925-ben már csak 170.000 öt esztendő alatt tehát 20.000 gyermekkel kevesebb. Azután 16.000-rel csökkent ez a szám; és most legutóbb; 1935-ben ugyan nem csökkent ez a szám, de ez nem annak tudható be, mintha a születések számaránya nem fejlődött volna vissza, hanem annak, hogy nagy bevándorlás volt a környék­ről és a különbözetet ez egyenlítette ki. Ez a szám kell, hogy gondolkodóba ejtsen bennünket azoknak a kérdéseknek tekinteté­ben, amelyek a népesedési politikával kapcso­latosak- Mindezek a szempontok arra bírnak rá engem, hogy azokat a szakaszokat, amelyek a numerus claususra vonatkoznak, ne fogad­jam el. Ez nem akadályoz engem abban, hogy a törvényjavaslatot a maga egészében elfogad­jam. Ez ugyan igen lényeges rendelkezés, de vég­tére is a két dolog megfér egymással. Őröm­mel üdvözölhetem a törvényjavaslatot, amely az ügyvédség alkotmányát, szervezetét rendezi és a kisebb-nagyobb bajokat orvosolja, akkor is, ha a numerus claususra vonatkozó rendel­kezéseket nem fogdom el. Méltóztassanak megengedni, hogy még csak egyetlenegy kérdéssel foglalkozzam. A he­lyettes ügyvédi intézményről kívánok egypár szót szólni. Ez önmagában véve igen kedves el­gondolás. Ha valaki nem tudja megszerezni mindazokat a feltételeket, amelyek az ügyvéd­séghez szükségesek, azt ne dobjuk le mindjárt a tarpeji szikláról, hanem adjunk alkalmat és módot neki airra, hogy az általa választott munkakörben, ha valamilyen enyhített formá­ban is, végezhesse feladatát. Kénytelen va­gyok azonban megállapítani, hogy a helyettes ügyvédi intézmény homlokegyenest ellentét­ben van a zártszám intézményével. Az, aki a zártszám folytán ügyvéd nem lehet, megy he­lyettes ügyvédnek, ahol minden korlátozás. nélkül, illetve ássál az egy korlátozással, hogy valakihez csatlakoznia kell, végezheti ügyvédi teendőit. A mai gazdasági életben pedig an­nál könnyebb dolog nincs, mint hogy megta­lálja ezt az ügyvédi kollégát. Mi ennek az eredménye! A numerus clausus intézményével a törvényjavaslat azt akarja elérni, hogy ke­vesebb legyen az ügyvéd, kisebb legyen a ver­seny és kisebb verseny mellett a kevesebb ügy­véd inkább találja meg az exisztenciális bá zist, mint több ügyvéd nagyobb versenye mellett. A helyettes ügyvéd nem jelenti a verseny eltűnését az ügyvéd élni akarván, az előbb em­lített csatlakozás révén megtalálja a maga ér­vényesülési útját és ugyanúgy versenytársa lesz a többi ügyvédnek, mint volna akkor, ha önállóan be volna jegyezve. De van egy nagy különbség: kisebb morális bázissal, kisebb kö­telességtudással, ellenben fokozásával minden deloyális versenynek. A helyettes ügyvédi in­tézmény helyes volna, ha nem volna kapcso­latba hozva az ügyvédség komplikált szervezeti kérdéseivel. A jelen esetben azonban bátorko­dom aggályaimnak kifejezést adni, legalább a törvényjavaslat által kitűzött azon cél elérése szempontjából, ha az ügyvédség gazdasági helyzetének javítását a létszám fokozatos csök­kenésével akarjuk elérni, mert az ügyvédhe­lyettesi intézmény ennek a célnak az elérését lehetetlenné teszi. Ismétlem, nem kívánok a többi kérdéssel foglalkozni. Pap József mélyen t. barátom a kérdésnek egész akadémiáját adta és valameny­nyi kérdést ismertetett. De különösen az elő­adó úr ismertetése, melyben a pro és kontra argumentumokat tárta elénk, teljesen tökéletes és csodálatra méltó kísérő tanulmánya volt az ügyvédi törvényjavaslatnak. Ezek alapján el­fogadom a javaslatot, de kérem ő exeellenciá­ját, hogy akkor, amikor a numerus clausus alkalmazására sor kerül, amikor az egyes ka­maráik állást foglalnak ebben a kérdésben, ne méltóztassék ezt a kérdést abból a szempont­ból vizsgálni, amint azt sokan teszik, hogy egy varázsütésre meg fogja szüntetni az ügyvédség bajait, hanem méltóztassék figyelembe venni mindazokat a gazdasági nehézségeket, amelyek­re bátor voltam rámutatni, hogy az első és má­sodik generáció még semmi hasznát nem látja. Az eredménye egyelőre csak az lesz, hogy a fia­talságot kizárjuk az érvényesülés lehetőségé­ből, példát adunk arra, hogy a többi foglalko­zási ág is kövesse az ügyvédség társadalmi megmozdulását, mint ahogy általában szívesen is követik. Meg vagyok nyugodva abban a te­kintetben, hogy a miniszter úr akkor, amikor konkréten kell határoznia, az egyes kérdéseket alapos vizsgálat tárgyává teszi és vagy nem fogja elrendelni a numerus elausust, vagy csak abban az esetben rendeli el, ha az kétségtelenül az ügyvédség egyetlen segítőeszköze, az ügyvédi érvényesülés remédiuma lesz. Meg vagyok ar­ról győződve, ő exeellenciája ezt nem fogja megtenni, ha nem jut ilyen tapasztalatra. Az igazságügyminiszter úr ő exeellenciája iránti feltétlen bizalmamnál fogva a törvény­javaslatot általánosságban elfogadom. (Helyes­lés.) Elnök: Kíván még valaki a törvényjavas­lathoz általánosságban hozzászólni^ (Nem!) Ha szólni senki sem kíván a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr ő nagyméltó­sága kíván szólni. Lázár Andor igazságügyminiszter: Nagy méltóságú BLnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Mél­tóztassanak nekem megbocsátani, hogy ebiben a vitazáró bes®édemiben lehető rövidségre igyekszeim. Ügy a képviselőháziban, mint a fel­sőház igazságügyi bizottságában alkalmam volt már az itt elhangzott legtöbb kérdés) tekin­tetében véleményemet kifejteim. A mélyen t. Felsőház Finkey ő excellenciájámak előadásá­ban egész pontos és részletes képét kapta a ja­vaslatnak, úgyhogy ez felment engem attól, hogy itt minden felimierült gondolatra, amely­nek tekintetében — mint voltam, ibátor mon­dani — már volt is alkalmiam nyilatkozni, új­ból kifejtsem véleményemet. Ebből a kiinduló pontiból nézve a dolgokat, csak néhány nagyon fontos, elvi jelentőségű észrevételre leszek bá­tor kifejteni szerény véleményemet. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt Gnyczy ő méltóságának itt elhangzott bestáédéire kívánóik pár szóval reflek­tálni. Ö méltósága ennek a javaslatnak kapcsán kifogásolta, hogy a törvényekben bizonyos rendeleti intézkedésekre felhatalmazások fog­laltatnak és ezt ő méltósága a magyar alkot­mányossággal ellenkező ixányzatnak minősi­tette. Talán nem kell hangsúlyoznom, — hiszen töb, mint négy évi minsztersiégem alatt erről mindenki képet alkothatott magának — hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents