Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-39

78 Az országgyűlés felsőházának 39. ülése 1937. évi január hó 29-én, pénteken. magyar igazi lalkotmányoságnialk nagyobb tisatelóje és erősieibib megtartója lueimj lenét, mint amilyen éj. vagyok. (Ügy van! Ügy van!) Ebben legfeljebb versenyezhetünk egymással., Ein elisimereimi ezt imásirói aß, die azt hisœim, hogy eddigi tevékenységem mellett ezt magáimról is szerénytelenség mélküil elmondhatom. Figyelmeztetnem kelt azonban ő méltóságát arra» hogy az alkotmányosság nem abból áll, íhogy a törvénylhozás elé vonjunk olyan kérdéseiket, amelyekkel való foglalkozásira a törvénynozás nem szükséges és. nem alkalmas. A törvényholzás jelentőségéinek csökkentése volna az, ha törvényhoizói munkakörbe vonnánk oda nem tartozó apró végrehajtási jelentőségű s/zakkérdéseket. Méltóztasisélki elhinni, hogy ia parlamentarizmust nem aiz menti inieg, aki a parlament elé igyekszik hozni minél több kérdést; a parlamentarizmust aamenti meg, aki a parlament elé jósaik odavaló kérdésieket hoz,, de azokban azután a parlamentnek vezető szerepét, elvi jelentőségű .döntő sízerepét elismeri és a meni: odatartozó, végrehajtási jellegű szakszerű kérdéseket pedig igenis a végrehajtó' hatialom hatásköriébe utalja. (Ügy van! Ügy van!) Itt sem történt más. Éppen aizért nagyon kérem, hogy ha kiejtjük a szánkon azt a szót, hogy: »Aotmányosság«, t magyon gondoljuk meg, hogy valójában és lényegében mit jelent ez a szó. (Helyeslés.) Ez a törvényjavaslat egyébként is a régi nnagyiar tradieiókniak imlegf elélő en az autonómia gondolatát nemcsak fentartja, del fejleszteni igyefcsíziiík. Féjteseiteni igyeksízíik: ez; a törvényjaivaslat aiz autonómiát, mert aiz minden részletéiben, mindem pofrcikájában magyar elgondolás. Meg kell vizsgálni imindig az idegen példákat azért, hogy okuljunk rajtuk, követnünk is lehet, na alkalmasak a mi viszonyaimkra, die az Idegen példák kedvéért feladni tradicionális magyar inítézniényeket, ez; nem válnék az államférfi dicslőségére, ezért az autonómia gondolata, amely ősi miaigyar intéztmémy, az ügyvédségre vonatkozólag elbben a javaslatiban nemcsak megtartást, ibanem elmélyítést és 'szélesebb körnen valló kifejtes'ztést nyert. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Ha az autonómiát tiszteljük és azt meg akarjuk tartani, óvni, akkor arra kell törekednünk minden erőnkkel, hogy az autonómia hatáskörébe olyan feladatok intézését osszuk be, amelyeknek elvégzésére azok az autonóm szaktestületek, lokális, vagy szakszerűség szerint alakult testületek alkalmasabbak, mint egy országos hatóiság. Ha nem határoljuk el az autonómiák jogterületeit, akkor összeütközések támadnak a hatalom gyakorlása tekintetében. Ez ia felügyelet kötelessége: vigyázni arra, nogy az autonómia azzal foglalkozzék, ami az ő hatáskörébe tartozik, amit jobban el tud intézni, mint a központi hatalom; a központi hatalom pedig ne foglalkozzék ezekkel a részletkérdésekkel, hanem csak azzal, hogy a különböző autonómiák működését igyekezzék az ország vezetésével 'harmonikus egységben tartani. Ez a vonatkozása a felügyeleti hatóságnak, az igazságügyim in iszternek az autonómiákkal szemben itt is így áll fenn. Ez a javaslat, mint igen ibölesen méltóztattak a felszólaló urak rámutatni nagyon értékes és rendkívül komoly felszólalásokiban, elsősorban azt tűzi ki cél gyanánt, hogy törvényerőre válta után az ügyvédség erkölcsi és szellemi színvonala a jogkereső közönség érdekében magasabbra emelkedjék. Ennek a célnak elérésére szolgál a 45. §-iiak a felvételre vonatkozó az a rendelkezése, amely a felvételnél nem elégszik meg a mostani rendszer szerint kizárólag az ügyvédi diploma bemutatásával, ihanem igenis (megköveteli a felvételre jelentkezőtől, hogy olyan jellembeli, erkölcsi tulajdonságokkal és egyéniséggel bírjon, amely az ügyvédséghez szükséges bizalomra őt méltóvá teszi. Ez a verbum regens ebben a javaslatban, én a magam részéről ezt a rendelkezést tartom a legnagyobb jelentőségűnek, és meg vagyok győződve arról, (hogy az ügyvédi kamarák és az ügyvédi kamarák országos bizottsága éppen olyan gonddal fog ügyelni a felvételnél erre az erkölcsi szelekcióra, mint amilyen gonddal ügyelnek a bíróságok a Ibírói tiszt betöltésénél a javaslattételre és mint amilyen gonddal vizsgálja az ig az ságügyminiszter minden bírói állás betöltése alkalmával ezeket a követelményeket. Nem meghatározhatatlan, nem észlelhetetlen tulajdonságok ezek, hanem igenis olyanok, amelyek közfunkció végzéséhez szükségesek és amelyek minden szelekció alkalmával vizsgáltatnak. Meg vagyok győződve arról, hogy az ügyvédi kamarák ezzel a kötelességükkel és jogukkal bölcs mérséklettel, abszolút objektíven és minden részrehajlástól mentesen, fognak élni. Ezt az erköcsi célt szolgálja a 82. §. és az ezt követő szakaszoknak több különböző kikötése, amely annak a gondolatnak ad kifejezést, hogy az ügyvéd a per első bírája és ennélfogva tilos nyilván jogtalan igény érvényesítésére vállalkozni. Csak akkor tudunk az ügyvédi erkölcsöknek bizonyos magaslatára emelkedni, ha az ügyvéd nem lesz mindenre felhasználható eszköz a saját érdekében (Helyeslés), hanem lesz a pernek első bírája és á hozzá fordult kérdésben bölcs és hű tanácsadó, aki megmondja . mindenkinek a saját jogi tudásán alapuló véleményét. Ezt a célt szolgálja a 66. §-ban szabályozott^ összeférhetetlenségi kérdés, amely megállapítja, hogy milyen fajta viselkedés és foglalkozás az, amely az ügyvédséggel összeférhetetlen. Es végül ezt a célt szolgálja a javaslat 77. §-a, amely kötelességé teszi az ügyvédnek, hogy a tanácsért hozzáforduló fél számára megmondja jogi tudása alapján, hogy milyen eszközöket tart használandóknak, milyen utat tart követendőnek a fél igényének érvényesítése szempontjából és kötelességévé teszi az ügyvédnek azt is, tájékoztassa a hozzáforduló feleket arról, hogy a teendő lépések milyen anyagi megterhelést jelentenek. Mélyen t. Felsőház! En azt hiszem, és azt tapasztaltam hosszú ügyvédi pályám alatt, hogy az ügyvédségnek is tekintélyes és nagy része mindezeket az erkölcsi elveket magáira nézve eddig is kötelezőknek ismerte el és követte. A szabályozás nem is azok számára szükséges, akik eddig is eleget tettek lelkük parancsában gyökerező erkölcsi törvényeknek, a szabályozás azért szükséges, mert vannak olyan elemek is, amelyek számára írott törvények szükségesek ahhoz, hogy tőlük számon lehessen kérni, vájjon eleget tesznekje azoknak. Az erkölcsi kellékekhez sorozom én azt a problémát is, amelyet Töreky ő excellenciája vetett itt fel, a köztisztviselő-ügyvéd kérdését, de talán más oldalról világítva meg a kérdést. Ez a javaslat nem akarja megakadályozni, nem is akadályozza meg semmi vonat-