Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-39

70 Az országgyűlés felsőházának 39. ül vesz fel. Először megindítják a kimozdítás iránti pert és az hat hónap alatt végződik közbe beiktatnak zárgondnokot most már a kereseti összegre, a hátralékos bérre. Ma ezt úgy el tudják húzni, hogy beletelik négy és félesztendő, amíg az illető ítéletet kap. De megítélték neki a hátralékos bért, annak kamatait, ügyvédjének a költségét. Erre következik a végrehajtás. Miután a követelés ingatlanra volt bekebelezve, a per megindításától hét és fél esztendeig tartott, amíg ezeket az ingatlanokat tényleg el is árverezték, mert időközben jött a dekonjunktúra, egy csomó árverés vevő hiányában eredménytelen maradt s a végén az érték háromnegyed részéért keltek el a bérlőnek és hozzátartozóinak ingatlanai. Következett a leszámolás. Mivel a földárak azóta óriásit estek, mivel a bírói árverésen csak a minimális becsérték háromnegyed része folyt be, az egész összeg 40.000 pengő helyett csak 20.000 pengő volt. Ebből a 20.000-ből először levonták a hátralékos adókat. Az illető ugyanis, aki tudta, hogy el fogják árverezni, természetes, hogy hat esztendőn keresztül nem fizetett adót. Másodszor lefogták^ az ügyvéd részére a 7—8000 pengőnyi költséget, melyet a bíróság megítélt. Harmadszor az illetőnek legalább kamatot kellett fizetnie az után a 20.000 pengő után, amelyet a takarékpénztárnál felvett. Végeredményben 2—300 pengő maradt meg a pernyertesnek. Az illető azt mondta, kérem, hát minek ettem én meg a békát? En nem kapok semmit, ellenben bántja lelkiismeretemet, hogy három családot teljesen tönkretettem, mert kihúztam alóluk a földet és a megélhetési lehetőséget. Ez ma nálunk a pereskedés. El lehet képzelni, mi a sorsa az illetőnek, ha elveszíti a pert. Akkor jobb, ha fejest ugrik a Dunába. A másik szintén nagyszerű példa arra, hogy miért nem pereskednek az emberek, a következő. A szomszéd uradalom valami különleges termelést folytatott, most már mindegy ricinusmagot termelt-e vagy koriandert, egyszóval olyant, amelynek nincsen rendes piaci ára. Bemegy hozzá egy ügynök és azt mondja, kérem, én ezt el fogom adni. Azt mondják az uradalomban, hogy nincs rá semmi szükség. A magot eladták. Az ügynök jelentkezik és azt mondja, kérem a províziót. Megtagadják, hiszen semmi köze sem volt a dologhoz,, mire az ügynök erősködik, majd elmegy és szegényjogon perli az uradalmat a provízióért. Erre azonban jön egy közvetítő és azt mondja, kérem, az ügynök 2000 pengőt követel az uradalmon, de tessék vele kiegyezni. Azt mondja az uradalom tulajdonosa, miért egyezzem ki vele, amikor nekem van igazam, mire azt mondja a közvetítő, hogy tessék csak kiegyezni, az illető 500 pengőért leteszi a pert. Az uradalom tulajdonosa fel van háborodva, ha van igazság, hát az ő részén van. Megindul a per, amelyet természetesen az uradalom nyert meg mindenütt, de végeredményben 2400 pengőjébe került ez a pernyertesség. Sokkal jobban járt volna tehát, ha a teljesen jogtalanul követelt 2000 pengőt kifizette volna^Lehet, hogy erősen aláfestettem ezt a dolgot, de minden egyes adatomért helytállók. Nekem van olyan barátom, aki ha odajön hozzá valaki, akit soha életében nem látott és azt mondja, ezer pengőt követelek az úrtól, a végén azt mondja, hogy sohse láttam ugyan magát, de itt van száz pengő, menjen a fenébe. Ennyire félnek ma a pereskedéstől. , ; ; :. LÍTL: ése 1937. évi január hó 29-én, pénteken. Mélyen t. Felsőház! En hálás vagyok az igazságügyi kormányzatnak, hogy egy igen nagy visszaélést részben megszüntetett, s ez a szegényjognak a régi pár évvel ezelőtti értelmezése, az tudniillik, hogyha az egyik fél szegényjogon perelt, a másik kénytelen volt az illetéket bélyegben leróni. Azt hiszem felsőházi mélyen t. tagtársaim közül igen sokat tudnak arról az esetről, hogy valakit* akinek csak tiszteletbeli hivatala volt, bepereltek sokmilliós öszszegért s aki, hogy el ne makacsolják, csak az ellenáratra kénytelen volt 42.000 pengő értékű bélyeget ragasztani. Ez ma már annyiban orvosolva lett, hogy csak perveszteség esetén köteles az illető ezeket az illetékeket lefizetni. Nagyon ajánlom az ilyen eseteket az igazságügyminiszter úr ő excellenciájának a figyelmébe és 'kérem, (hogy az ilyen kinövés i lehetőségeket valahogyan nyesse le. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Tervbe van véve!) Ezekre vonatkozólag propoziciót nem teszek, csak elmond cumi, hogy például Lengyelországban, ha valagit nem szegényjogon, hanem rendes úton perelnek, már akkor is egy olyan összeget kell deponálni ami körülbelül megfelel a 'költségeknek, hogy senki ne legyen kénytelen az olyan kálváriákon végigmenni, ! minit amilyeneket az előbb 'elmondottam (Lázár Andor igazságügy miniszter: Nálunk is megvan | ez az idegenekkel szemben.) A javaslatot minthogy nem találok benne ; semimi politikumot, s imlert látom a 'becsületes törekvést, hogy segíteni, javítani, orvosolni akarja a meglévő bajokat — elfogadom. Sajnos, én azonban pesszimista vagyok és azt mondom, hogy azokat a bajokat, amelyeket az ügyvédség részben jogosan követel, semmiféle törvénnyel és semmiféle rendelettől megoldani nem lehet. Itt a baj sokkal mélyebben gyöke: rezik s ez, a diplomákniaik évenkénti ontása az egyetemekről. Szerintem ez Magyarország legeslegsiúlyosabb prolbléniája. Es ha Magyarországon egyszer, — ne adja a jó Isten — i megint forradalmi megmozdulások lesznek, ak, kor nem a legegyszerűbb proletár nép, hanem j iigenis, ha talán közvetve is, az intelligencia | fogja ezt a folyamatot, megindítani. Elhibázott dolog volt az egyetemek szaporítása. (Felkiáltások: Nagyon!) Elhibázott dolog volt ; az, amit mi úgy mondtunk: kultúrfölény! Nem :; kultúrfölény az, hogyha az az utri-usque iuris ' doktor elhallgatja a diplomáját s negyedik gimnáziumi bizonyítványát csatolja a fcéirvé| nyélhez s boldog, ha egy hivatalban f hivatal| szolgai állást kaphat. Nem kultúrfölény, ha: nem a nemzeti vagyonnak és értéknek egy ; mérhetetlen elpocsékolása, — örömimel hallót\ tani, hogy ez imár résziben megszűnt, de csak ; ebben a szakmában -^ hogy az okleveles mérnöI kök villamos vasutat vezetnek, vagy beállnak ; egy gyárba egyszerű munkásnak. Itt kell a hajt : megfogni. En tudom, hogy ez igen nehéz, de | itt kell a dolgot megfogni, mert ez a szerencsétlen és isKegény ország nem'bór el egy olyan í intelienciacriéteget, amely még a régi eson] kíttatlan Magyarországnak is sok . volt. En : nagyra értékelem a miniszter úr ő excel! en' ciájának becsületes törekvését, hogy ott, ahol lehet, legjobb tudása és legjoíbb akarata szerint segíteni igyekszik. En igen nagyra értékelem azt is, hogy a mostani keserű viszonyok között ) nem vesztette el idealizmusát és, mint a bízott : ságon ás kifejthettem, ő ideális szempontból nézi az ügyvédség szenepét és hivatását. Amikor én tisztelettel meghajlok a miniszter úr