Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.
Ülésnapok - 1935-39
68 Az országgyűlés felsőházának 39. ülés ezt neu irigylem tőle, csak arra a nagy panaszra akarom felhozni, mintha az ügyvédségnek a jövedelme nagyon kevés volna. A nyomorgó ügyvédekről únos-untalan hallunk és nagyon örülök, hogy alkalom adódik arra, hogy erről beszéljünk. Főképpen az okirati kényszer s ezzel kapcsolatban az ügyvédi képviselet kényszerének a kiterjesztése, a másik, amely Láng Lajos felsőházi tagtársam felszólalásával kapcsolatban viharos ellentmondást váltott ki, a jegyzői magánmunkálatok kérdése. Ami az okirati kényszer kérdését illeti, az igazságügyminiszter úr bölcs belátására bízom, hogy vájjon ez az okirati kényszer tovább is kiterjeszthető-e? A kötelező ügyvédei képviseletre vonatkozólag nekem az a szerény megjegyzésem, hogy a mi felfogásunk szerint túlságosan alacsony határig ment el az ügyvédi kényszer. Vannak olyan, azt mondhatnám tyúkperek, amelyeknél szintén kötelező az ügyvédi képviselet, holott azokat intelligens ember maga is jól elintézhetné. Talán megengedi a felsőház, hogy a jegyzői magánmunkálatok kérdésével már egy kissé hosszasabban foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Az első ebben a kérdésben a jegyző. En 30 esztendő óta veszek részt a vidéki közigazgatásban és nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a mai községi jegyzői kar az országnak egy kiválóan értékes, munkáját a legnagyobb jóakarattal, becsülettel elvégző rétege. (Ügy van!) (Ügy van!) Méltóztassanak elhinni, hogy lehet a világon ember, aikitől sokat kívánnak, de nincs egyetlen egy sem, akitől annyit kívánnának, akinek annyit kellene tudnia, mint éppen a jegyzőnek. (Ügy van! Ügy van!) Ha idefent elkészítik a törvényeket és rendeleteket, azokat az egyes szakminisztériumokban szakemberek: készítik. Mire azok az országba kikerülnek végrehajtás végett, mindet a jegyzőnek kell végrehajtania, a jegyzőnek tehát magának annyit kell tudnia, mint amennyit az összes minisztériumoknak együttvéve. Ha vannak is támadások a jegyzői karral szemben, amint hogy az utóbbi időben is elhangzottak, még pedig hozzám közelálló részről is, azok sem igazságosak. Mert amikor belekapcsolják a jegyzőt a falusi intelligenciába és azt mondják, hogy a falusi intelligencia nem törődik magával a falusi néppel, akkor két dologról feledkeznek meg. Az egyik az, hogy a jegyzőt elválasztották a községtől, mert az adó- , beszedést és az adóvégrehajtást rábízták. Mind- j az az ellenszenv, amely a jegyzővel szemben fennáll, erre vezethető vissza. (Ügy van! Ügy \ nan!) Információm szerint az, hogy az adóhivataloktól elvették az adóbefizetést, behajtást és a jegyzőkre bízták, semmiféle megtakarítást nem jelent, az adóhivatalok személyzete ma is ! majdnem ugyanaz, mint régen, ellenben azt, aki kellene, hogy a falu vezetője legyen, a ! magyar nép szemében gyűlöltté tették. De ; nem tehet a jegyző arról a másik dologról I sem, ami miatt a legutóbbi időben sok tárna- j dás indult ellenük, mert a magyar országgyűlés hozta azt az úgynevezett nyaktilótörvényt, | amely minden állami vagy egyéb közalkalma- j zott fölött Damokles kardjaként lebeg és mó- j dot ad arra, hogy minden nyomós ok nélkül, j máról holnapra valakit nyugdíjba lehessen > küldeni. A választások alkalmával a jegyzőket j szidják. Ez olyan, mintha valaki végigvágná j rajtam az ostort és én az ostort törném össze e 1937. évi január hó 29-én, pénteken. és nem az ellen fordulnék, akinek az ostor a kezében volt, A jegyző a választásoknál kénytelen a főszolgabírónak, kénytelen volt a főispánnak és szintéin, remélem, hogy csak kénytelen volt, az élharcosnak a kedve szerint tenni. Ezért neki (szemrehányást tenni nem lehet. De most nem a jegyzőkről akarok beszélni, kikapcsolom a jegyzők személyét a magánmunkálatoknál. Minden tagtársain, aki a falusi viszonyokat ismeri, igazat ad abban, hogy a jegyzői magánmunkálatok további fenntartását követeljük, annak eltörlésébe soha bele nem egyeznénk, mert ez a falu érdeke. (Ügy van! Ügy van!) Amíg a falusi ember rászánja magiát airra, hogy egy darab földet vegyen, vagy eladjon, vagy gyermekeinek birtokát kikötés ellenében átadja, vagy végrendelkezzék, nyolcszor-tízszer bemegy a községi jegyzőhöz és megbeszéli vele a dolgot- Ha ezt az ügyvéddel tenné, valószínűleg minden hosszabb megbeszélés sok idejéibe és pénzébe kerülne. Azonkívül a helyi viszonyokat legjobban a jegyző ismeri. Az ügyvéd is csak a jegyzőhöz fordul információért. Ha a falusi embernek ügyvédhez kellene fordulnia, be kell mennie a legközelebbi nagyobb helyre, ami egynapi munkakiesést jelent, nem ig beszélve arról, hogy ezt az alkalmat a falusi ember felhasználja egykét pengő elborozgatására. De a legfontosabb érv az, hogy a jegyző csak egy töredékét számítja fel annak, amit az ügyvéd. Konkrét példát mondok, ilyen azonban százával van. Községeimben 14.000 pengőért 20 katasztrális hold szántóföldet vásárolt a szomszéd megyébő 1 . esry kisgazda, akit testvérei az Örökségiből készpénzben kifizettek. Ez a kisgazda megvett nálunk) egy 'kis házat, amely a helyi takarékpénztár tulajdonában volt. A takarékpénztár a házat az előző tulajdonostól árverésen vette meg. A házat (megvette 3.500 pengőért. Az eladó a földnél kikötötte, hogy a községi jegyzővel csináltatja meg a szerződést. Semmiféle komplikáció nem volt, mert tehermentes volt a föld, s a jegyző — bemutathatom — számított 47.50 pengőt az adásvételi szerződésért, amely öszszegből 7.50 pengő volt a költség, és 40 pengő volt az ő magánmunkálatának a díja. Á takarékpénztár kikötötte, hogy azt a szerződést a takarékpénztári ügyésznek kell megcsinálnia. A takarékpénztári ügyész — ez is egyszerű dolog volt, amennyiben tehermentes házról volt szó — felszámított ezért 160 pengőt. Most méltóztassék a kettőt egymással szembe állítani: 14.000 pengős objektumnál 47 pengő, 3500 pengős objektumnál pedig 160 pengő a szerződés elkészítésének díja. Azt hiszem, hogy ez talán az én igen nagyrabeesült jury véd tagtársaimat is meg fogja győzni arról, hogy a jegyzői magánmunkálatoknak a jegyzőktől való elvétele az ügyvédségre nézve anyagilag alig jelentene valam'it. Az én vármegyémbe három esztendővel ezelőtt kiment a jegyzőkhöz- egy körirat flairant, hogy minden esztendőben kötelesek bejelenteni, hoqy mennyit tett ki ez a jegyzői magánmunkálat. 19 községben, illetőleg körjegyzőségben és jegyzőségben a háromévi átlag körjegyzőségenként 371 pengő volt. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Bevallva!) Az a jegyző felettes hatóságával, a szolgabíróval és az alispánnal szemközt nem reszkírozza meg azt, hogy e tekintetben eltitkoljon valamit, ezeknek a magánmunkálatoknak benne kell lenniök a könyvben. A legnagyobb köz-'éerben. mely 8000 lakosii vagyonos község, 700 pengőt tett
