Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-38

Az országgyűlés felsőházának 38. ülése A törvényjavaslat utolsó fejezete a vegyes rendelkezésekről szól. Ezek közül esupán egyet vagyok bátor megemlíteni, tudniillik azt, hogy az egységes bírói és ügyvédi vizsgálóbizottság ügyvédtagjait a miniszter nevezi ki, de fele részben a budapesti ügyvédi kamara választmánya által javasolt kamarai tagok közül azért csak fele részben, hogy így a miniszter kiváló vidéki egyéneket is behozhasson a bizottságba, ami mindenesetre a bizottság előnyére fog válni. Mélyen t. Felsőiház! Azzal végezem, amivel tulajdonképpen kezdeni kellett volna előadói beszédemet, tudniillik bocsánatot akarok kérni a felsőház igen tisztelt ügyvédtagjaitól, akik közül sokan bizonyára nálam sokkal alaposabban és nagyobb ékesszólással látták volna el az előadói tisztet, mint én, aki nem vagyok gyakorló ügyvéd. Az igazságügyi bizottság igen t. elnökének felkérésére mégis vállaltam az előadói tisztséget, (Helyeslés.) vállaltam pedig azért, mert ő nagyméltósága érvei előtt meg kellett ihiajolnoim; egyrészt azért is, mert kénytelen vagyok elismerni, hogy az ügyvédi kérdésekben sem vagyok egészen laikus, tekintettel arra, hogy ügyvédi diplomám nekem is megvan, amelyet még fiatal tanárkoromban,, 41 évvel ezelőtt szereztem meg. Habár nem dicsekedhetem el Petőfivel, hogy feljebb vittem volna a közlegénységnél, az ügy védboj társágnál, azonban Isten csodálatos akarata folytán annakidején bekerültem az ügyvédi tanácsnak elnöki székébe, mint ő nagyméltóságának a helyettese és így bőségesen volt alkalmam megismerni az ügyvédi rendtartás szövevényeit és gyöngéit is, viszont az ügyvédi nyomorúság állapotát is. Főként azonban azért hajoltam meg ő nagyméltósága kérése előtt, mert ő azt mondotta, hogy tulajdonképpen talán még az ügy és a javaslat érdekében is helyesebb, ha nem az ügyvédi karból lesz valaki az előadó, hanem az ügyvédi karon kívül álló ember, aki talán nagyabb elfogulatlansággal és tárgyilagossággal ítélheti meg az újításokat,

r azoknak az ügyvédi karra helyes, vagy sérelmes voltát. Ilyenformán, mondom, kénytelen voltam meghajolni az ő kérése előtt annál is inkább, mert ezzel kifejezhettem az ügyvédi kar iránti mélységes tiszteletemet és elismerésemet, amelyet különböző közéleti szereplésemben, mint az ügyvédség nagy és nehéz munkájának köz-* vétlen tanuja, magam is mindenkor tápláltam. (Taips.) Teljes elfogulatlansággal és tárgyilagossággal tanulmányoztam át a javaslat előzményeit, magát a javaslatot, az ügyvédi karnak régi és mai óhajait, és ezeket összevetve a magyar igazságszolgáltatás nagy érdekeivel, a kö,z érdekével és hazánk mai, szomorú helyzetével, arról győződtem meg, Ihogy & javaslat kétségtelenül, ha nem is oldja meg véglegesen a nagy és nehéz bajokat, de mindenesetre^ jelentékenyen könnyíteni fog ezeken a nehézségeken és bajokon. Egyrészt kitűnő jogászi ( munka is a javaslat, amely jó fogantyút a,d a j bíróságoknak és a hatóságoknak most már az ügyvédi kérdések kezelésére, mindensetre javított és tökéletesített kiadása lesz a régi rendtartásnak, de másfelől azokon a nehézségeken, amelyeket voltam bátor érinteni, segíteni fog és mindenesetre alkalmas lesz az ügyvédi kar erkölcsi nívójának emelésére, f régi nimbuszának visszaszerzésére és tekintélyének fokozására. Ebben a meggyőződésben ajánlom^ méltóztassanak a javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni, (Elénk helyeslés, 1937. évi január hó 28-án, csütörtökön. 51 éljenzés és taps. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Pap József ő méltósága. Pap József: Nagyméltóságú 'Elnök Űr! T. Felsőház! Tökéletesen igaza van a mélyen t. előadó úrnak, de a törvényjavaslat indokolásának is, amikor sürgeti az ügyvédi kérdés megoldását, annak a kérdésnek a megoldását, amely nemcsak az ügyvédséget, de az egész közvéleményt már igen hosszú idő óta izgatja és különösen az utóbbi időkben, amikor a gazdasági viszonyok olyannyira megromlottak, élénken foglalkoztatja. Az ügyvédségnek két nagy baja van s ezen a két nagy bajon kell segítenünk, mert ha nem tudunk azokon a bajokon segíteni, akkor az ügyvédi probléma megoldva nincs. Az egyik a túlzsúfoltság, a másik pedig a keresethiány, vagyis a munkanélküliség. Az ügyvédi kar évtizedek óta sürgetett egy új ügyvédi rendtartást, olyan ügyvédi rendtartást, amely alátámasztja megélhetésének előfeltételeit, amely biztosítja az ügyvédek ön áll óságát és szabadságát s emeli a karnak erkölcsi nívóját. A mindenkori igazságügyi kormányzatok kilátásba helyezték ennek a törvénynek benyújtását, azonban az utóbbi időkben igen kevés történt e tekintetben. Az ügyvédi kar összes óhajait, összes vágyait az ügyvédi rendtartásban gondolta és vélte megoldhatóknak és megöldandóknak. Az ügyvédi rendtartástól várta boldogulásának és jövendőjének lehetőségét. Amikor megjelent e törvényjavaslat előfutáraként az előadói tervezet, az ügyvédi karon nagy nyugtalanság vett erőt, mert két szempontból csalódott az ügyvédi kar. Az egyik szempont az volt, hogy csakhamar belátták, hogy az előadói tervezet és a törvényjavaslat is, nem oldja meg azokat a kérdéseket, amelyeket elsősorban kívánt az ügyvédség megoldatni, tudniillik a kenyérkérdést, mert az előadói tervezet tisztán szervezeti és eljárási kérdés volt. A második csalódás pedig az volt, hogy az előadói tervezetben sok volt a politikum, amely ellentétben állott az ügyvédi kar felfogásával és különösen az ügyvédi kar autonómiájával. Behozta volna az előadói tervezet az ügyvédi kamarákba a faji, felekezeti és nemzeti gyűlölködést és villongásokat és tartalmazta a numerus clausus egy bizonyos nemét. Az igazságügyminiszer úr azonban nagy megértéssel volt a minden oldalról elhangzott kritikákkal szemben, rekonszideráció tárgyává tette az ügyvédi kar óhajait és ezeket a nagyon is joggal ostromlott részeket, amelyek az előadói tervezetben benne voltak, mellőzte, vagy pedig szűkebb körre szorította, úgyhogy a törvényjavaslat most olyan platformot nyújt, amely ha nem is elégíti ki az ügyvédi kart minden tekintetben, mert sok kívánni való van még hátra, mégis alapul szolgálhat arra vonatkozólag, hogy a tárgyalás bázisául elfogadjuk. Foglalkozni kívánok először a. numerus clausus kérdésével. A magyar ügyvédség mindig szabad és független volt, 48 előtt és 48 után is, csupán a Bach-korszakban, a szabadságharc gyászos leveretése után oktrojálták Magyarországra is azt az ügyvédi rendtartást, amely behozta a numerus clansust. Keserű és fájó emlékek, fűződnek tehát nálunk a numerus clausushoz. Nézetem szerint nemcsak jogszolgáltatási szempontok, nemcsak ügyvédi érdekek, de politikai szükség szerűségek is kívánják, hogy az ügyvédi kar 12*