Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-38

Az országgyűlés felsőházának 38. ülése 1937, évi január hó 28-án, csütörtökön. 37 Dán — ez nem régen történt — egy tízgyermekes anyának 10 pengő jutalmat adtak. Mellesleg nagyon kérem a miniszter úr ő nagyméltóságát, tiltsa el ezt, mert ezzel nevetségessé tesszük az anyát és lerontjuk ezeknek a különben lélekemelő gyönyörű ünnepségeknek erkölcsi hatását. A sokgyermekes családok nem részesülnek tandíkedvezményben, adózási kedvezményben, sőt az állások betöltésénél sem veszik figyelembe a sok gyermeket. Tudjuk azt is, hogy magánosok csak gyermektelen házaspárokat alkalmaznak. Meg vagyok győződve arról, hogy a családvédelmi rendelkezések, amelyeket ezer és ezer család sóvárogva vár, ezen a helyzeten változtatni fognak és ezeknek a családoknak sorsán könnyíteni fognak. Ez a miniszter úr ő nagy méltóságának érdeme lesz és minden hazafiasán gondolkozó magyar embert hálára fog kötelezni. Szükségesnek találom tehát a városi lakásügy sürgős rendezését is. Ha részvétlenül, közömbösen nézzük azt, hogy ez a sokgyermekes anya megalázva, könnyezve, kétségbeesve rój ja az utcákat, hogy valami eldugott helyen, ahol már más nem is keres, lakást találjon gyermekei számára, rvagy széles ez országban fedélhez se jusson, akkor nincs jogunk panaszkodni a magyarság pusztulásán és nincs jogunk siránkozni farizeus módon azon, hogy sok magyar nő nem akar gyermeket szülni. Talán szerénytelenség tőlem a mai kimondottan fajvédő korszakban, hogy német születésű létemre keserű hangon panaszlom föl mindezt, de rendületlen a hitem és meggyőződésem, hagy a belügyminiszter úr ő nagyméltósága tud és akar és fog is segíteni a tűrhetetlen állapoton. Elvégre is, magyarán mondva, legyen kutyakötelessége annak a háztulajdonosnak, hogy minden tisztességes ember számára» aki megfizeti a házbért, lakást nyújtson még akkor is, ha gyermeke van. Ha ez áldozattal jár. ezt a csekély áldozatot meghozhatja a haza oltárára, ha azt akarja, hogy a nemzeti és keresztény alap, a szolidaritás és szociális érzés, mit ma annyian mellüket döngetve hir detnek, valóság legyen s ne üres tartalmatlan frázis, vagy szemfényvesztés. Jól tudom, hogy jogszerűség szempontjából ez ellen kifogás emelhető, a belügyminiszter úr ő nagyméltósága azonban Pécsett az egyke kérdéséről mondott beszédében, amelynek minden gondolata emlékezetembe vésődött, azt mondotta, — és nagyon helyesen mondotta — hogy ebben a kérdésben a magánérdeknek háttérbe kell szorulnia a közérdekkel szemben. Én azt hiszem, itt is mellékes a háztulajdonosok magánérdeke, mert itt is egy nagy és fontos közérdekről van szó. A magyar jövőnek, a magyar nemzetnek, a magyar hazának legszentebb érdekéről. (Éljenzés és taps.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván válaszolni. vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! Az interpellációval kapcsolatban válaszomat három részben kívánom csoportosítani. Először a magyar népesedési mozgalomra és arra a nagyon sokszor hallott és véleményem szerint sem számszerűleg, sem közérdekből nem helyesen hangoztatott felfogásra kívánok rámutatni, hogy a magyarság pusztuló nemzet. A magyarság nem pusztuló nép, (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) a magyarságnak szaporodási aránya szerint a helye Európa azon országai között van, amelyek a szaporodás terén a jobbik kategóriába tartoznak. (Ügy van! Ügy van!) Európában sokkal több ország szaporodása rosszabb, sőt lényegesen t rosszabb, mint a magyarságé, mint amennyié jobb. Mi a helyzet reálisan ebből a szempontból'? A nagy városokat méltóztassanak teljesen külön lapra írni. Ebből a szempontból Európa minden nagy városa egyforma és ebből a szempontból Budapest nem rosszabb, sőt még valamivel jobb, mint Európa többi nagy kapitálisa. A magyarság szaporodása általában véve, kivéve azokat a területeket, amelyek mint zárt egykés területek jelölhetők meg, nemcsak kielégítő, hanem igen jó. Méltóztassék a Tiszántúl vidékeire gondolni, méltóztassék Szabolcs, Szatmár és egyéb vármegyékre gondolni és ne tartsuk folytonosan csak azokat a kis zárt területeket szem előtt, ahol erkölcsi és e^yéb okokból tényleg folyik és megvan az egykezes, ami ellen természetesen minden erővel küzdemai feell és feli feeilil iépniinik. Nemi vagytutník ptuisiztuló aiép azért sem, mert nekünk még egy tág latitüdünk van felfelé és ezen a területen kell nekünk igen nagy munkát kifejtenünk, A már megszületett gyermekek megtartása tekintetében ugyanis — ez a kérdésnek egy igen fontos pontja — amiben de facto még el vagyunk maradva más népektől, viszont előbb vagyunk másoknál, ahol sokkal nagyobb a csecsemőhalandóság, mindenesetre az a helyzet, hogy azon az úton vagyunk, hogy egészen hihetetlenül rövid időn belül igen nagy eredményeket érhetünk el. (Éljenzés.) Közismert dolog, hogy az utóbbi rövid idő eredményeként egy gyermekgyilkoló népbetegség, a diftéria megszűnt mint olyan. (Ügy van! Ügy van!) Ennek eredménye a csecsemőhalálozás csökkenése terén máris látszik. Egy másik népbetegség, a tífusz, megszűnőben van és rövid idő kérdése, hogy ezt a diftériáyal egyformán elintézett ügynek tekinthetjük. A következő teendő a legnagyobb ellenség, a tuberkulózis ellen való harc. Ez — azt mondhatnám — felvilágosítás és pénz kérdése. (Ügy van! Ügy van!) Igen sokat lehet elérni ezen a téren is és koncentrált erővel kell rámenni erre a kérdésre. De ha összevetem a magyarság szaporodási percentszámát és ezeket a lehetőségeket, akkor semmi okunk sincs arra, hogy kétségbeesnünk és én erről a helyről hangsúlyozni szeretném, hogy folyóiratokban vitatható kérdéseket kár a napisajtó hasábjaira olyan formában átvinni, ami csak ellenségeinknek használ, mert ezt nem tudományos alapon, nem a javítás tendenciájával, hanem támadás céljából használják fel és olyan népnek igyekeznek bennünket feltüntetni, amely ma már feladta a reményt az életre. Azt hiszem, ennek igazán nyoma sincs nálunk, és ennek látszatát sem szabad keltenünk. (Igaz! Ügy van! Élénk helyeslés.) Ez vonatkozik feleletem első részére és most szeretnék áttérni a második részre: a sokgyermekes családok kérdésére. A sokgyermekes családok kérdésében nagyon sokat tehet a kormány, de nagyon sokat kell tennie magának a társadalomnak is. Véleményem szerint nem volna helyes és nem is lehetséges, hogy a kormány olyan intézkedéseket hozzon, akár a többgyermekes családok érdeklébeín m, amelyekkel a (magánjogiban oly mélyen nyúlna bele, hogy a többgyermekes családok érdekében bár, de mégis kényszert alkalmazna a magántulajdonnal szemben. Ta-