Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-48

Az országgyűlés felsőházának 48. ülése Mélyen t. Felsőház! Nem fogok erről a törvényjavaslatról és indokolásáról részletesen beszélni, nem pedig azért, mert ha azt mondom, hogy helyeslem, ez alatt azt értem, hogy mindaz, ami a törvényjavaslatban és az indokolásban benne van, véleményemmel találkozik. Csak egy kérdés van, amelyet nem tudok helyeselni és megérteni: az, hogy a javaslat a tisztviselők számára rövidebb munkaidőt ír elő, mint a munkások számára, amit csak az enyhit, hogy a 3. § második bekezdése módot ad arra, hogy a miniszter mégis megfelelően rendelkezhessék. Nem is azért szólalok fel, hogy a törvényjavaslatot dicsérjem, vagy helyeseljem. Két indokom van, ami miatt felszólalok. (Láng Lajos: Halljuk! Halljuk!) Az egyik, hogy magam voltam állandóan ellene, hogy kerettörvény hozassék és ivalahol azt az indokot is láttam a javaslat, mint kerettörvény ellen, hogy csekélységem is helyteleníti a kerettörvények hozását, a kerettörvények beterjesztését. Kénytelen vagyok tehát megmondani, hogy ha kerettörvények hozását elvileg nem is helyeslem, ez a javaslat nem olyan kerettörvény, amilyeneket mi kifogásolunk. A kormány ugyanis ezzel a javaslattal szembe akkor esnék hibába, ha itt a legapróbb részletekig úgy a munkabért, mint a munkaidőt és a munkásszabadságot egységesen kívánta volna az ország minden részében, minden iparágra és minden foglalkozási ágra külön-külön megállapítani és azt már most törvénybe iktatni, mert kell, hogy ezek a kérdések az időkhöz, a helyzethez, és a gazdasági állapothoz képest az ország különböző részeiben különbözőképpen állapíttassanak meg; már pedig, ha mindaz, amit az iparügyi minisztérium eddig már, mint rendelkezést, ebben a tekintetben kiadott és amit még kiadni kénytelen lesz, a javaslatba volna iktatva» akkor nekünk szinte hetenkint vagy hónaponkint kellene ebben a kérdésben tijabb és újabb törvényeket hoznunk. Amikor tehát mi a kerettörvényt helytelenítjük, nem arra gondolunk, hogy az élet napi rendelkezései iktattassanak életbe, hanem arra, hogy azok a jogszabályok, amelyek alapján az élet bizonyos nagy viszonylatai alakulni fognak, fixáltassanak és a törvényben lefektettessenek. Ez itt megvan, ezt a javaslatot tehát én azokkal szemben, akik a kerettörvény ellen tiltakoznak, nem tekintem kerettörvénynek és helyeslem, hogy a munkaidőről, a legkisebb munkabérről és a munkás szabadságidejéről hozandó elvi rendelkezések foglaltatnak törvénybe és azok keresztülvitele azután az illetékes miniszterekre bizatik. A másik dolog, amiért itt az indokolásba belekapcsolódva felszólalok, a törvényjavaslatot beterjesztő iparügyi miniszter úrnak az az elgondolása, hogy ez a törvényjavaslat hatással lesz a munkahiány ügyének megoldására és azáltal, hogy rövidebb munkaidőt rendel el, több munkás fog kenyérhez jutni. Nem vitatkozom ezen, mert lehet, hogy ha a gazdasági helyzet javul, ha az ipar több munkáskezet tusi foglalkoztatni és ha az iparban a racionalizálás nem íog olyan erősen haladni, hogy mindent gépesítsenek az emberi kéz helyett, akkor ez a rendelkezés a munkahiányt részben meg fogja szüntetni. Megvallom őszintén, nem vagyok azon a nézeten, mint az iparügyi miniszter úr, mert elgondolásom az, hogy magának a munkaidőnek bizonyos mértékben való csökkentése nem fogja közvetlenül ezt a hatást elérni, 1937. évi július hó 9-én/ pénteken. 373 mert olyan helyeken, ahol az állandó munka fenntartása szükséges, már úgyis bevezettetett a munkások váltógazdasága, vagy pedig a miniszter úr éppen annak az iparágnak érdekében, jó működése érdekében kénytelen lesz a hosszabb munkaidő fenntartását továbbra is engedélyezni. Ezt látom különböző iparágakban, különböző üzemekben és ibár• (mennyibe szeretnénk is megváltoztatni azt a helyzetet, hogy nyolc óránál hosszabb ideig a munkás ne foglalkozzék, ez lehetetlen az üzem okszerű munkálkodása érdekében és így ez bizonyos részben továbbra is fenn fog maradni. En azonban ebbe a miniszteri elgondolásba belekapcsolódva kívántam itt rámutatni arra, amiről a nyilvánosság előtt már ismételten voltam bátor szólni és aani^ szeretném, ha mielőbb szintén a törvényhozás elé kerülne kormányjavaslat formájában: hogy mielőbb lássunk rendelkezést a munkaszabadság és a munkakötelesség behozása tekintetében. Amikor ezt a javaslatot üdvözlöm azzal, hogy helyeslem, ha a kormány foglalkozik ilyen kérdésekkel, tmert ez az ország gazdasági .élete szempontjából rendkívül fontos, mégis meg kell jegyeznem, hogy ha ezek a dolgok, a munkaidő, a legkisebb munkabér, a fizetéses szabadság fontos kérdések is, legalább olyan fontos kérdés a munkaszabadság és legalább olyan fontos kérdés a munkakötelesség. Meg vagyok róla győződve, hogy ha a kormány ebben a tekintetben is jönni fog javaslattal, ezt nemcsak helyeselni fogja a törvényhozás, hanem annak nagyobb gazdasági eredménye is lesz, nagyobb eredményt fog elérni a nemzetgazdaság tekintetében, mint ezzel a javaslattal. Igazolnak engem azok a mozzanatok, amelyeket a pécsi ^ bányászsztrájkban, a mostani pécsi építőmunkássztrájkban, az újpesti asztalosipari sztrájkban stb. látunk. Ámbár ezeknek a sztrájkoknak bizonyos indokuk és alapjuk van, ámbár a munkásoknak ismételten van jogos kifogásuk, méltóztassék megfigyelni: ezek a^ sztrájkok, amelyek így rendeztetnek a szociáldemokrata szakszervezetek által és amelyekhez akárhányszor más ilyen közületek is csatlakoznak, mégsem állanak érdekében sem^ annak az iparágnak, sem azoknak a munkásoknak, sem pedig a nemzetgazdaságnak. Amikor a munkásokat belekényszerítik a szakszervezetekbe azzal, hogy ott találják meg ia boldogulásukat s amikor a kormány nem tudja elérni azt, hogy a kormányhatalom irányítsa a munkásokat, — tehát, ha a munkaszabadság részben korlátoztatik, az az állaim érdekében és a nemzetgazdaság érdekében korlátoztassék, ne pedig egy szakszervezet javára, vagy pedig egy iparág kárára, legtöbbször nem a munkás érdekéiben, vagy a munkás javára végződő eredménnyel — akkor kénytelen vagyok sürgetni a kormányt, hogy az ezután következő javaslat a munkaszabadságnak biztosítása legyen. Ezzel a javaslattal feltétlenül el tudja érni a kormány, hogy nemcsak általános hatalmi jogán, hanem a törvény rendelkezései szerint is ő fogja irányítani azokat a helyzeteket, amelyekben a munkaviszonyok, a munkásviszonyok, a munkabérek intéződnek és az egész nemzetgazdaság is lebonyolódik. Ehhez azonban szükséges, hogy a munkaviszonyokat a kormány a mai beosztás szerint fennálló le-